2018. február 4., vasárnap

Hogyan kövessük Isten vezetését

Ha úgy döntöttél, hogy a jó vezetőt (Jézust) követed, Pál a Rómabeliekhez írt levél 8:1-ben azt mondja, hogy hívőként nem test szerint, hanem szellem szerint járunk.


Könnyen felismerheted, amikor test szerint jársz (vagyis a saját terveid szerint) ahelyett, hogy a Szellem (Isten tervei) szerint járnál; ugyanis ilyenkor békétlenség van a szívedben.

Ha valamit meg akarsz tenni, de nincs felőle békességed, inkább ne tedd meg.

Például: munkát keresel és felajánlanak neked egy számodra szimpatikus munkát az ország másik felében.

Amennyiben nem imádkozol bölcsességért, és anélkül hozod meg ezt a döntést, hogy konzultálnál Istennel, és meggyőzöd magad, hogy muszáj odaköltöznöd, mert ez az egyetlen értékelhető állásajánlat, amit kaptál, több éves felesleges kínszenvedésnek teheted ki magad.

Különösen, ha a családod nem akar költözni, és a döntésed háborúságot okoz. Jobb, ha vársz egy kicsit, és Isten egyértelmű útmutatását kutatod.

A helyzet a következő: ha össze vagy zavarodva, nincs békésséged, és a döntésed konfliktus forrása, akkor inkább ne tedd meg!

Amikor olyan dolgokra igyekszünk rábeszélni magunkat, melyekben nincs békességünk, azzal gyakorlatilag meghívót küldünk a problémáknak az életünkbe. A fenti példában valahogy így mérlegelhetünk:

„Nem akarok elköltözni, a családom is ellenzi, és a munka sem teljesen az, amit elképzeltem, de ezért még jól is elsülhet. Végül is ez eddig a legjobb ajánlat, amit kaptam, és nagyon elegem van már a várakozásból.”

Vigyázz ezzel a fajta gondolkodással! Attól függetlenül, hogy mennyire fogyott el a türelmed, ha nincs békességed a költözéssel kapcsolatban, jobban jársz, ha megvárod, míg Isten egy másik lehetőséget hoz eléd.

----------------------------------------------------------------------------------------
Amikor kétségeid vannak egy döntés felől – nem vagy benne biztos, hogy a saját vágyaidat, vagy az Ő útmutatását követed – hallgass a döntőbíróra. Engedd, hogy a békesség hozza meg a döntést.
----------------------------------------------------------------------------------------

Tisztában vagyok vele, hogy el kell látnod magad és a családodat, de jobban jársz, ha az ideális munkahelyre várva, elvállalsz valami ideiglenes állást a közelben, mintha átutazod a kontinenst egy olyan munkáért, amivel kapcsolatban komoly kétségeid vannak.

Engedd Isten békességét uralkodni az életeden, hogy visszavonhatatlanul dönthess minden benned felmerülő kérdésről (lásd: Kol 3:15).

Bármilyen helyzetben is legyél, az alapelv ugyanez. Legyen az egy társ, egy számodra ideális gyülekezet keresése, döntés valami kiadásról, egészséges határok felállítása a kapcsolataidban, és még sorolhatnám... minden esetben Isten bölcsességének és békéjének követését tűzd ki fő célként.

Ezzel együtt bizony akkor is fogsz hibákat elkövetni, ha teljesen odaszántad magad Isten követésére. Ne törj le túlságosan, amikor ez bekövetkezik; hiszen a hibák is fontos eszközei a tanulásnak. A tanítványok egytől egyig hibáztak, ahogy követték Jézust.

Nem kell szégyenkezned azért, ha kihátrálsz valamiből, amiről korábban azt hitted Istentől van, majd rájöttél, hogy mégsem. Egyszerűen beismered, hogy hibáztál, és továbblépsz.

Jómagam is nem egyszer elvétettem Isten tökéletes tervét, ez veled sem lesz másképpen. Hozzáteszem, ez az egyik leghatásosabb módszer arra, hogy megtanuljunk Istenre hallgatni.

Időnként bátran kell hitben lépned, és kipróbálni valamit, hogy megtudd, Isten akarata-e egy bizonyos dolog, vagy sem. Ha biztosan minden tőled telhetőt megtettél, hogy kiderüljön valamiről Isten akarata-e vagy sem, és még is bizonytalan vagy, csak tedd, amit a szíved diktál, Ő pedig vezetni fog, ahogy haladsz előre.

Gyakran szoktam mondani, hogy még Isten sem tud egy álló autót vezetni. Ha parkolópályán vagy, ideje sebességbe kapcsolni, és legalább elindulni valamilyen irányba. Gyakran, ahogy megtesszük az első lépést, megérkezik az útmutatás is.

Részlet Joyce Meyer, FEL A FEJJEL! című könyvéből

Horváth Ilonától-