2023. április 30., vasárnap

TELJES EVANGÉLIUMI TANÍTÁSOK❣️

,,💞A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.,, 2 Timóteus 3:16-17 (NT-HU)

Pál apostol azt mondta a saját generációjának:“Krisztus teljes evangéliumát hirdettem”
(Róma  15:19)

Ő úgy írta le a “teljes hirdetett” evangéliumot mint, ami sokkal több a szavaknál. 
Pál evangéliuma szavak és cselekedetek voltak!
“Mert nem merek szólni semmiről, amit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak engedelmességére, szóval és tettel.” (18. vers).

Pál azt mondta: “A pogányok nem azért jöttek Krisztushoz, mert csupán hirdettem az evangéliumot, hanem mert a szavaimat csodák megcselekvése kísérte!”
Ha Pál evangéliumot hirdetett és tanított volna jelek és csodák nélkül, akkor az üzenete nem rendelkezett volna annak minden hatásával. Nem lett volna az evangélium teljes egészében kihirdetve!
Azt mondta a Korinthusiaknak: “Apostolságomnak jelei megbizonyosodtak közöttetek sok tűrésben, jelekben, csodákban és erőkben is.” (2 Korinthus 12:12)
Figyeljük meg Pál szavait ebben a versben: jelek, csodák és erők (nagy cselekedetek). 
A legtöbb keresztyén ma megrezzen, amikor ezeket a szavakat hallja! Miért? 

Mert ezek a szavak gyűlöletessé váltak a gátlástalan, erőre éhes prédikátorok és tanítók szolgálata nyomán!
A nagy tragédia az, hogy az ilyen torzulások sok Isten-félő pásztor, evangélista, tanító és laikus számára azt eredményezték, hogy elforduljanak a teljes hirdetett evangélium igazságától.
A szeretett Istenünk még mindig Isten — és hatalmas csodák megtételére! 
Ő MOST is a gyógyítónk, aki meg akarja mutatni az erejét azoknak, akik bíznak benne!
Az Új-szövetségi gyülekezetekben nagy természetfeletti dolgok történtek mindenféle torzulás nélkül — reklám, show-man-ság vagy az erő és hatalom bármilyen személyes kikövetelése nélkül.
Pál szolgálata a példa erre:
Troasban, miközben Pál egy hosszú üzenetet adott át, egy fiú elaludt az ablakpárkányon ülve és leesett három emelet magasból a földre.
A Biblia azt mondja, hogy a fiatal fiú “meghalt”. (lásd Ap.csel. 20:9-12).
Pál odament a fiúhoz és mindenkit megnyugtatott.
Pontosan úgy, ahogyan annak idején Illés tette, teljes testével végigfeküdt a halott fiún és hirtelen visszajött az élet a fiatal fiúba.
A fiú felkelt — feltámadt a halálból! Milyen óriási csoda!
Miután ez megtörtént Pál nem küldött mindenkit minden irányba, hogy reklámozzák az hírt, hogy csoda történt.
Nem, ami történt az nem volt egyáltalán említésre méltó.
Mindenki egyszerűen visszament a harmadik emeletre a közösségbe és Pál folytatta a szolgálatát. 

A Szentírás nem is említi a fiatalembert többé. Miért?
Mert a gyülekezetekben teljesen természetes volt, hogy természetfeletti dolgok történjenek!
Egy teljes evangéliumot hirdettek — amit jelek és csodák követnek!
TÖBB, mint HIRDETÉS és TANÍTÁS
Hiszem, hogy az evangélium erő és a Szent Szellem megnyilvánulásától kísérve kellene, hogy történjen — hatalmas csodákat cselekedve, bizonyítva, hogy az evangélium igaz!
Pál bátran állította: “És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédiben állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában:” (1 Korinthus 2:4).
Az itt lévő görög szó azt jelenti, hogy “bizonyítékkal.”
Pál azt mondja: “Az evangéliumot bizonyítékkal hirdettem.
Isten és a Szent Szellem támogatott engem jelekkel és csodákkal!”
A Zsidó 2:4 azt mondja, hogy Isten megerősítette Pál üzenetét jelekkel és csodákkal: “…bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Léleknek közléseivel az ő akarata szerint.”
Az Új-Szövetségi hívők ezt imádkozták: “… hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak, a Jézusnak neve által.”
(Ap.csel. 4:30).
Ezek az apostolok elmentek mindenfelé a teljes evangéliumot hirdetni!
“Az apostolok sok jelet és csodát tettek” (Ap.csel 2:43).
“Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda történt a nép között; ….. Hívők pedig mindinkább csatlakoztak az Úrhoz, úgy férfiaknak, mint asszonyoknak sokasága.” (Ap.csel. 5: 12, 14).

Itt látjuk az egyik legmeggyőzőbb verset, ami bizonyítja, hogy a kihirdetett evangélium kellett, hogy magába foglalja a jeleket és csodákat: “Azért sok időt töltöttek ott, bátran prédikálva az Úrban, ki bizonyságot tett az ő kegyelmének beszéde mellett, és adta, hogy jelek és csodák történjenek az ő kezeik által.” (Ap.csel. 14:3).
Ez a vers azt mondja, hogy az apostolok hosszú időn keresztül szolgáltak bátran hirdetve a kegyelmet és a bűnbánatot és azt Isten megerősítette azt a kezeik által megtörtént jelekkel és csodákkal.
Isten utolsó napjainak gyülekezete is ilyen lesz:
“Azok pedig kimenvén, prédikálnak mindenütt, az Úr együtt munkálván velük, és megerősítvén az igét a jelek által, amelyek követik őket.” (Márk 16:20)

Ez az, amire Isten bátorít minket.
Ezeknek az utolsó napoknak a gyülekezeteit csodák fogják hitelesíteni, vitathatatlanná és megcáfolhatatlanná tenni, holott azok az emberek nem lesznek mindenki által ismertek, híresek.
Ők inkább mennek előre kézrátétel által kiküldve, elválasztott szentek, akik ismerik Istent és bensőséges kapcsolatban vannak Jézussal.
Ezek a hívők a rejtett ima-kamrákból fognak előbukkanni — egy kis, felkészített sereg teljes hittel, semmi másra nem vágyva, mint Isten akaratát cselekedni és megdicsőíteni Őt.
Vakmerők és erősek az imában. Egész nemzeteket fognak megnyitni az evangélium és Isten számára megerősítve Isten szavát a hatalmas cselekedetek által!

MODERATOR: Andrew Strom -
Forrás: https://keskenyut.wordpress.com/2012/06/29/a-teljes-evangelium-hirdetese-david-wilkerson/

2023. április 29., szombat

🧡CSAK CSINÁLD❣️

Mire ő így szólt: “Jöjj!” Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment.,,Máté 14:29

A határozatlanság sok időt fecsérel el, és az idő túl értékes ahhoz, hogy elpazaroljuk. 
Ha magabiztos, határozott emberré válsz, kevesebb erőfeszítéssel sokkal többet érsz el.

Senki sem tanulja meg, hogyan hallgasson Istenre anélkül, hogy ne követne el hibákat. 
Ne aggódj túlzottan a hibák miatt. Ne vedd magad túl komolyan. Gyarló, tökéletlen ember vagy, azonban hálaadással örvendezhetsz, mert egy tévedhetetlen, tökéletes Istent szolgálsz.

Tanulj a hibáidból, javítsd ki azokat, amelyeket tudsz, és bízz Istenben, hogy vezet és védelmez. 
Ha úgy érzed, hogy Isten arra ösztönöz, hogy ajándékozz el valamit, segíts valakinek, vagy változtass valamit az életeden, tedd meg! Tegyél valamit, és vesd el az engedelmesség magvait! 
Amikor úgy érzed, hogy Istentől kaptál útmutatást, mozdulj hitben, ahelyett, hogy megrekednél a kétségben és a félelemben.

Hálaadó ima:
Atyám, hálás vagyok, hogy bízhatok Benned, hogy segítesz tanulni a hibáimból. 
Nem kell aggódnom vagy félnem, hogy rossz döntést hozok, mert tudom, hogy Te velem vagy. Köszönöm, hogy vezetsz és irányítasz engem – még a hibáim révén is.

2023. április 27., csütörtök

🧡AZ IMA AZ ELSŐ LEHETŐSÉG, NEM PEDIG AZ UTOLSÓ MENTSVÁR❣️

,,Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.,, Máté 7:8

Egy nap lüktető fejfájással ébredtem. Majdnem egész nap ezzel a nyomorult fejfájással járkáltam, és mindenkinek, akivel találkoztam, elmondtam, milyen szörnyen érzem magam – míg végül rájöttem, hogy egész nap csak panaszkodtam, és egyáltalán nem szántam időt arra, hogy egyszerűen imádkozzak és kérjem Istent, hogy vegye el a fájdalmat.
Sajnos ez a válasz sokunkra jellemző. Panaszkodunk a problémáinkra, és időnk nagy részét azzal töltjük, hogy kitaláljuk, mit tehetnénk, hogy megoldjuk őket. 
Gyakran mindent megteszünk, kivéve azt az egyet, amire Isten Igéje felszólít minket: kérjünk, hogy kapjunk, és örömünk teljes lesz (lásd János 16:24).
Hála Istennek, Ő minden szükségletünkről gondoskodni akar. Félelmetes kiváltságunk, hogy “kérünk és kapunk”, és elsőként mindig imádkoznunk kell, bármilyen helyzetről is legyen szó.

Hálaadó ima:
Hálát adok Neked, Istenem, mindenért, minden körülmények között. Szeretnék a lehető leghálásabb ember lenni, és kérlek, hogy segíts elérnem a célomat.

🧡VÁLTOZZ MEG🧡

,,Most azonban vessétek el magatoktól (teljesen) mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást és szátokból a gyalázatos beszédet… 
És felöltöztétek az új embert (szellemit is), aki Teremtőjének képmására (hasonlóság) állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt (teljesebben,még tökéletesebben).,, (Kolosse 3, 8;10)


Ha más életet akarsz, imádkozz, hogy átvedd Isten transzformáló erejét. 
Egyszerűen mondd ezt: "Istenem, kérlek, bocsásd meg a bűneimet és változtass engem azzá az emberré, akivé te akarod, hogy váljak. 
Tudom, hogy dolgozol bennem, most, mivel én hozzád jövök. 
Azt mondtad, ha megtartom a te beszédedet és a Te jelenlétedbe jövök, dicsőségről dicsőségre változom, képmásodra hasonlóan. 
Köszönöm Uram, hogy ma megváltoztatsz engem."

Hinni abban, hogy Isten dolgozik azon, hogy megváltozz, nyilvánvalóvá fog válni. 
Ámen!

2023. április 25., kedd

🧡ÉLVEZD AZ ISTENTŐL KAPOTT AJÁNDÉKOT, AZ ÉLETET❣️

,,Végül is arra jutottam, hogy az a jó és helyes, ha az ember eszik-iszik, és örömét leli munkájában, és annak gyümölcsében — mindabban, amivel egész életében vesződik a nap alatt. Hiszen mindezt Isten adja: ez jutott nekünk! 
Hasonlóképpen az is Isten ajándéka, hogy némelyeknek adott vagyont, gazdagságot és lehetőséget, hogy annak áldásait élvezzék.
Hát fogadják el Istentől ezt az ajándékot, és örüljenek neki!”
(Prédikátor 5:18-19)

Szeretném a figyelmet felhívni a következő szavakra a fenti igénkből: 

„Hiszen mindezt Isten adja”, és „ez jutott nekünk” – azaz ez a mi kijelölt részünk. 
Salamon király, tulajdonképpen, a következő üzenetet akarja átadni nekünk: élvezd az életedet! 
Vedd el a kijelölt részedet és élvezd.
Más szóval, fogadd el az életet – a személyiséget, az erősségeket, a gyengeségeket, a családot, a forrásokat, a lehetőségeket, a fizikai tulajdonságokat, a képességeket, az ajándékokat, az egyediséget – amit Isten adott neked.

Az egyetlen élet, amit élvezhetsz, az a saját életed. Ez az állítás annyira nyilvánvaló, hogy szinte említeni sem érdemes, de kérlek, gondolkodj el rajta. 
Az egyik fő oka annak, hogy sokan nem élvezik az életüket az, hogy nem elégedettek vele. 

Amikor erről beszélek velük, általában az első gondolatuk:
 „Joyce, ha a te életedet élhetném, akkor azt élvezném!” 
Ahelyett, hogy a saját életük valóságát ragadnák meg, ezek az emberek ilyenekkel foglalkoznak: „Bárcsak úgy néznék ki, mint XY!” „Bárcsak olyan munkám lenne, mint XY-nak!”
„Bárcsak házas lennék!” „Bárcsak ne lenne ilyen nehéz a házasságom!” 
„Bárcsak lennének gyerekeim!” „Bárcsak már felnőnének a gyerekeim!” 
„Bárcsak lenne házam!” „Bárcsak ne lenne ilyen nagy a ház, hogy ne kellene ennyit takarítani!” „Bárcsak nagy szolgálatom lehetne…”

Az első lépés ahhoz, hogy élvezzük az életet az, hogy hálásak vagyunk az életért, amit kaptunk. Nem hagyhatjuk, hogy az irigység miatt egyszerűen ne legyünk jelen a saját életünkben, mert azt akarjuk, amivel más rendelkezik. 
Abból kell kihoznunk a legtöbbet, amink van nem a máséból.

Bízz Benne: Isten arra kér, hogy a saját életeddel kapcsolatban légy hűséges és ne a máséval kapcsolatban. Bízz benne, hogy Isten tudta, mit csinál, amikor az életedet adta.

Forrás: ahitatok.hu

2023. április 24., hétfő

🧡SZERETETET ADNI ÉS KAPNI🧡

,,💞Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!,, Ján. 13:34

Mindazon dolgok közül, amiért hálásak lehetünk az életünkben, a szeretet áll a lista élén. 
A szeretni és szeretve lenni célt és értelmet ad az életnek. A világ a szeretetet keresi, valójában azonban Istent, hiszen Isten maga a szeretet.

Az emberek sokféle módon keresik a beteljesülést az életben, amelyek elsőre jónak tűnhetnek, ám gyakran frusztráltak, csalódottak és üresek maradnak. 
Csak akkor találhatják meg az igazi beteljesedést, amit annyira kétségbeesetten keresnek, ha befogadják Isten szeretetét és szeretetben járnak (a szeretetet tettekre váltják azáltal, hogy folyamatosan odafordulnak mások felé, és igyekeznek szeretetet mutatni nekik különböző jótettekkel).

A szeretet meg fogja változtatni az életedet! Kérd Istent, hogy segítsen neked szeretetet fogadni és adni, és légy hálás, amikor meglátod, hogy az Ő szeretete olyan beteljesülést hoz az életedbe, amilyet még soha nem tapasztaltál.

Hálaadó ima:
Atyám, annyira hálás vagyok, hogy szeretsz engem, és hogy megadtad nekem a képességet, hogy szeressek másokat. Engedd, hogy szereteted ma úgy áradjon át rajtam, hogy áldássá váljon mások számára.

2023. április 23., vasárnap

🧡ÁLDOTT VAGY, HOGY ÁLDÁS LEGYÉL🧡

,,💞Senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.,, Fil. 2:4


Mindenkinek szüksége van áldásra. Mindannyiunknak szüksége van bátorításra, épülésre, dicséretre és megbecsülésre. És neked megvan a képességed arra, hogy megáldj másokat.
 
Légy hálás, hogy Isten nemcsak megáld, hanem áldássá tesz téged. Időnként mindannyian elfáradunk, és szükségünk van arra, hogy mások tudassák velünk, hogy értékesek és megbecsültek vagyunk.
Hiszem, hogy Isten azért áld meg minket, hogy áldássá válhassunk – nem csak néhány helyen, hanem mindenhol, ahová megyünk. Keress olyan embereket, akik szükségben vannak, és áldd meg őket! 

Oszd meg, amid van, azokkal, akik nálad is kevesebbel rendelkeznek. És ne feledd, mindenkinek szüksége van áldásra – még a sikeres embereknek is, akiknek látszólag mindenük megvan.
Amikor úgy élsz, hogy betöltsd a szükségleteket és bátorítsd a körülötted élőket, akkor “kimondhatatlan örömöt” találsz majd eközben (lásd 1Péter 1:8).

Hálaadó ima: Atyám, annyira hálás vagyok az életemben lévő áldásaidért, és hálás vagyok azért is, hogy lehetővé tetted számomra, hogy áldássá váljak.
Segíts, hogy minden nap elérjek másokat, és arra összpontosítsak, hogy bátorítsam őket.

2023. április 22., szombat

🧡MIRE FÓKUSZÁLSZ?🧡

,,Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére.,, Zsid. 12:2

Nagyon fontos, hogy a megfelelő dolgokra összpontosítsunk.
Ezért tanít minket Isten Igéje arra, hogy forduljunk el mindattól, ami eltereli a figyelmünket, és tekintsünk Jézusra, aki hitünk szerzője és beteljesítője.
Amire összpontosítunk, az egyre nagyobb lesz az elménkben. 
Amikor a problémáinkra összpontosítunk, folyamatosan újra és újra azokat forgatjuk a fejünkben, olyan, mintha meditálnánk rajtuk. 
Minél többet gondolkodunk és beszélünk a problémáinkról, annál nagyobbak lesznek. 
Egy viszonylag kis ügy is hatalmas gonddá nőhet, pusztán azért, mert túlságosan rákoncentrálunk.
Ahelyett, hogy a gondjainkon meditálnánk, bölcsebben tennénk, ha Isten Igéjén, az életünkre vonatkozó ígéretein elmélkednénk, és erőteljesen megköszönnénk neki ezeket.
Ha így teszünk, látni fogjuk Isten hűségét, és a gondjaink végül nem is fognak olyan nagynak tűnni.

Hálaadó ima:
Hálás vagyok, Atyám, hogy nagyobb vagy, mint a problémáim, megpróbáltatásaim és bizonytalanságom. Te jó vagy, és a szívem tele van hálaadással Érted és a Te szeretetedért.



🧡 TELJES VAGY KRISZTUSBAN🧡

,,💞Mert Krisztusban lakozik Isten egész teljessége emberi testben, ti pedig Krisztusban teljesedtetek be.,, -Kolosse.2,10-


Ha azt érezzük, hogy valami hiányzik az életünkből, és nem tudjuk meghatározni, mi az, akkor frusztrálttá válunk, és állandóan csak keresgélünk. 
Olyanokká válunk, mint azok az emberek, akikről Isten a Jeremiás 2:13-ban beszél: repedezett kutakat ástak maguknak, amik nem tartják a vizet. 
Különböző dolgokkal próbálkozunk, de semmi sem tudja a szomjunkat oltani, a hiányérzetünket betölteni. Lehet, hogy úgy érezzük, nem vagyunk teljesek; pedig a fenti igevers szerint teljesek vagyunk Benne.

Teljesnek lenni azt jelenti, hogy megelégedettek vagyunk. 
Krisztus nélkül mindig keresünk, kutatunk valami után. Mindannyian megelégedettségre vágyunk. 
Mindannyian arra vágyunk, hogy szeressenek és elfogadjanak minket úgy, ahogy vagyunk. 
Talán azt gondoljuk, hogy ha az emberek elfogadását és elismerését élvezzük, akkor majd teljesnek érezzük magunkat. 
Azonban a Biblia azt tanítja, hogy ha emberekben bízunk, és tőlük várjuk azt, amit csak Isten képes megadni, akkor átok alatt élünk. 
Viszont, ha az Úrban bízunk, áldottak vagyunk (lásd Jeremiás 17:5-8).
Az öröm, a békesség és a teljesség, amit keresünk, csakis abból származik, hogy telve vagyunk
Istennel.

Forrás: Örömteli mindennapok -

2023. április 21., péntek

🧡IMÁDKOZNI MINDIG VAN IDŐ🧡

,,...és kiáltozva kérték: “Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!”! Luk. 17:13

Lehetsz akár anya, tanítónő, ügyvezető, szerelő vagy agysebész, valószínűleg elfoglalt vagy! 
Nemcsak a munkád követelményeinek kell eleget tenned, hanem talán még gondoskodási kötelezettségeid is vannak a családoddal vagy a tágabb családoddal szemben. 
Nem számít, mennyire elfoglalt vagy, bátorítsd magad: Isten minden imát meghallgat – még a rövideket is – és ezért hálás lehetsz!

Az imádság olyasvalami, amit egész nap végezhetsz, függetlenül attól, hogy mennyi tennivaló van a teendőid listáján. Ha például kimerült háztartásbeli anyuka vagy, aki egész nap takarít és pelenkát cserél, akkor csak egy percet szánj arra, hogy elcsendesedj, és azt mondd: 
“Ó, Jézus, szeretlek Téged. 
Erősíts meg most engem. Istenem, szükségem van egy kis energiára. Kimerültem.”

Nem baj, ha nagyon egyszerű módon beszélsz Istenhez. Azzal, hogy egész nap ilyen egyszerű, lényegre törő módon imádkozunk, meghívjuk Istent az életünk minden területére, és Ő pontosan ezt akarja.

Hálaadó ima:
Köszönöm Neked ma, Atyám, hogy az imának nem kell hosszúnak és bonyolultnak lennie. 
Te még a rövid, szívből jövő imáimat is meghallgatod. 
Hálás vagyok, hogy egész nap folyamatos beszélgetést folytathatok Veled, és Te meghallgatsz és válaszolsz nekem.

2023. április 20., csütörtök

🧡JÉZUS HÁLAADÓ ÉLETET ÉLT🧡

,,💞És adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.,, Ef. 5:20

Az ima erejének része a hálaadás ereje, mert a hálaadó életen kívül nincs erőteljes élet. Földi szolgálata során Jézus a hálaadás életét élte. Sokszor és sok mindenért adott hálát az Atyának.

Például hálát adott Istennek, amikor megtörte a kenyereket és a halakat, és megetetett 4000 embert (lásd Máté 15:36). 
Hálát adott Istennek, hogy meghallgatta Lázár feltámasztásával kapcsolatos imáját (János 11:41-42). 
És hálát adott Istennek, amikor az utolsó vacsorán kenyeret és bort adott a tanítványainak, annak ellenére, hogy tudta, szenvedése és halála nagyon közel van (lásd Márk 14:22-23).

Ha Jézus számára fontos volt, hogy hálaadó életet éljen, akkor bizonyára nekünk is fontos, hogy ugyanezt tegyük.

Hálaadó ima:
Köszönjük, Atyám, Jézus példáját és a hálás életet, amelyet Ő mutatott nekünk. 
Segíts, hogy hálaadással lépjek be kapuidba minden alkalommal, amikor imádságban Hozzád fordulok. Te jó vagy, és méltó a hálaadásomra és dicséretemre.

2023. április 19., szerda

🧡ISTENBEN BÍZNI🧡

,,💞Mert te vagy, Uram, reménységem, te vagy, URam, bizodalmam ifjúkorom óta.,, 
Zsolt. 71:5

Az Istenben való bizalom lehetővé teszi számunkra, hogy belépjünk az Ő nyugalmába, és a nyugalom a béke helye, ahol élvezhetjük az életünket, miközben biztosak lehetünk abban, hogy Isten megvívja a csatáinkat.

Gondoskodik rólunk; Ő megoldja a problémáinkat és betölti a szükségleteinket, és hála Neki, nem kell tovább gondolkodnunk és aggódnunk miattuk. Tudom, hogy ezt könnyebb mondani, mint megtenni, de nincs is jobb alkalom, mint a jelen, hogy elkezdjünk megtanulni egy új életformát – olyat, amely aggodalom, szorongás és félelem nélküli.

Itt az ideje, hogy elkezdjünk hinni és azt mondjuk: ” Teljes mértékben bízom Istenben; nincs okom az aggodalomra! Nem engedek a félelemnek és a szorongásnak. Isten a bizalmam forrása”. ű
Minél többet gondolsz erre az igazságra, annál inkább azon kapod magad, hogy a bizalmat választod az aggodalom helyett.

Hálaadó ima:
Atyám, köszönöm, hogy nem kell aggódnom! Bízom Benned, hogy vigyázol rám, és mindig velem leszel.

2023. április 18., kedd

🧡TÖREKEDJ A BÉKESSÉGRE❣️

,,Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem.,, Ján. 16:33

A béke az egyik legnagyobb áldás, amit Isten adott nekünk, és naponta meg kell köszönnünk Neki. Pusztán a békés életre való vágyakozás nem elég. 
Békére kell törekedned Istennel, békére önmagaddal és békére a körülötted élőkkel. 
Azt tapasztaltam, hogy minél hálásabb vagyok, annál békésebb is. 
A hála segít nekem arra összpontosítani, amim van, ahelyett, hogy arra koncentrálnék, ami hiányzik, így az aggodalmaskodás helyett az áldásaimra tudok koncentrálni.

Amikor a békében járás prioritássá válik, akkor erőfeszítéseket is fogsz tenni érte. 
Évekig imádkoztam Istenhez, hogy adjon nekem békét, míg végül rájöttem, hogy Ő már megadta a békét, de nekem kell azt választanom. 
Jézus azt mondta a János 14:27-ben: “Békességet hagyok nektek”. Jézus már megadta a békédet. 
Döntsd el, hogy ma ebben a békességben jársz!

Hálaadó ima: Atyám, 
köszönöm, hogy mindent megadtál, amire szükségem van ahhoz, hogy békében éljek. 
Ma úgy döntök, hogy erre a békességre törekszem, és nyugalomban élek, tudva,
hogy Te nagyobb vagy minden megpróbáltatásnál és nyomorúságnál, amin keresztülmegyek. 
Te vagy minden, amire szükségem van. Te vagy az én békém.


2023. április 17., hétfő

AKI BEMUTATTA A SZELLEM EREJÉT💥

A hit emberei könyvből egy kis részlet, ha van időd olvasd el, nagyon értékes üzenetet tartalmaz!

Úgy hiszem, hogy manapság Isten azért nem néz jó szemmel néhány gyülekezetet, mert nem engedik meg az embereknek, hogy nyíltan és szabadon kifejezzék magukat Isten felé. 
Ha az emberek ezt nem tehetik meg, akkor Isten Szelleme nem tud mozogni rajtuk. 
Vannak, akik félnek attól, hogy a gyülekezetben érzelmek nyilvánulnak meg. 
Ha ez otthon történik vagy egy sportrendezvényen, az persze nem probléma. 
Bizonyos vallásos okokból fakadóan azonban úgy gondolják, hogy a gyülekezetben csendesen és higgadtan kell viselkedni. 
Hadd mondjak nektek valamit! A Mennyben nem csend és nyugalom honol. 
Néhány embert keserves csalódás fog érni, amikor meghal, és a Mennybe kerül. 
Meg kell majd tanulniuk, hogyan örvendezzenek együtt velünk, mert a Menny tele van élettel és energiával! Sok okunk van a kiáltozásra itt is és ott is!

A gyülekezetekben Isten friss mozgására van szükség. És akár tetszik, akár nem, Isten mozgása befolyással van az érzelmekre. „Hát én nem hiszem el, hogy Istennek tetszik ez a kiáltozás és tánc": mondhatod erre. A kiáltás és tánc nem Isten megnyilvánulásai, hanem egyszerűen a mi reagálásaink Isten erejére. Vajon bedughatja-e valaki az ujját a konnektorba úgy, hogy közben mozdulatlan marad? Mennyivel kevésbé leszünk mozdulatlanok, ha megérintjük Istent! Amikor Isten megérinti, akkor az ember reagál. Mire te azt mondod: ,,Na de mi van a szélsőségekkel?" 
Erre én azt felelem, hogy miért nézed az árkot, amikor az autópályára kéne szegezned a figyelmedet?

Koncentrálj az igazira, és a hamis el fog halványulni! Amikor Isten ereje rád árad, azt élvezni fogod. Amikor valamit élvezel, annak hangot is adsz. Tehát tanuld meg az igazságot arról, hogy Isten mit szeret az Ő imádóiban, aztán cselekedjél aszerint!

Ha pedig azon aggódsz: „Mindenki rólunk fog beszélni!", erre én azt mondom: „És akkor mi van?" 
Az igazság túléli a hazugságot. Amit az emberek nem értenek, azt üldözik. 
Hazudtak Jézusról, de ő még most is él. Amikor majd azok az emberek átélik Isten igazi érintését, meg fogják változtatni a véleményüket.

,,De mi van, ha elveszítjük a pénzünket?" Miért, a pénz az istened? Hadd emlékeztesselek arra, hogy a pénz nem ment meg lelkeket. Isten Szelleme az, aki az embereket Jézushoz vonzza. 
Amikor engedelmeskedünk a Szellemnek, akkor Jézust emeljük fel. Nincs más mód vagy út. 
Ha gyülekezetvezető vagy, az Isten parancsa számodra, hogy engedelmeskedj a Szent Szellemnek, és tanuld meg az ő útjait. 
Isten Igéje azt mondja, hogy akiket a Szent Szellem vezet, azok Isten fiai. (Róm 8,14) 
Engedd hát, hogy vezessen!

Hogyha az emberek engedik, hogy a Szellem vezesse őket, akkor a látomások meg fognak szaporodni az egyházban. Szellemben felnőtté kell válni, hogy bármilyen problémával vagy gonosz szellemmel el bánjunk. A New Age vallásai nagyon mélyen beleásták magukat a gonosz szellemi birodalomba. 
Ez olyan megfélemlítést gyakorol az egy házra, hogy sokan nem merik kellő odaszánással keresni Istent. A szellemi birodalomba beletartozik mind Isten, mind a démonok. 
Ha nem a Szent Szellem a vezetőd, amikor oda belépsz, ki vagy szolgáltatva a démonoknak. 
A New Age-esek nem Jézus Krisztussal lépnek a szellemi birodalomba; saját akaratukból mennek, de olyan területre jutnak, ahol megcsalattatnak. 
Jézus vére nélkül semmik vagyunk. Van, aki attól fél, hogy ha követi Istent természetfeletti módon, akkor azzal fogják vádolni, hogy belekeveredett a New Age-mozgalomba. 
Ha követed Isten Szellemét, Ő tisztán fog tartani téged.

Nyisd meg a gyülekezetedet Isten mozgása előtt, és tanulj azoktól, akik előtted járnak! 
Ahol Isten Szelleme, ott szabadság és igen - rend van. 
Nem a kontroll megfélemlítő tilalomrendszeréről vagy a felekezeti szabályokról beszélek. 
Az emberek éhesek arra, hogy lássák Istent, és szabadok legyenek. 
Néhányan képesek a kontinens másik végéről is eljönni, hogy halljanak valakit, aki igazán ismeri Istent és a Szellem megnyilvánulásait.

Forrás: Kiáltó szó a pusztában -


🧡SZÁNJ IDŐT A HÁLAADÁSRA!🧡

,,💞És adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.,, Ef. 5:20

A Bibliában végig azt látjuk, hogy az emberek ünneplik a fejlődést és a győzelmet a legkülönfélébb módokon. Az egyik ilyen mód az volt, hogy külön időt szántak arra, hogy áldozatot mutassanak be Istennek, és köszönetet mondjanak neki. Noé ezt tette. Ábrahám is ezt tette. És mi is megtehetjük.

Gyorsan sok ünnepi időt nyernénk az életünkben, ha időt szánnánk arra, hogy hálát adjunk, amikor Isten csodálatos dolgokat tesz velünk. A hála hozzáállása sokat elárul az ember jelleméről. 
Első helyen tartja Istent, tudva, hogy Ő a forrása minden áldásnak, amit kapunk. 
A hála soha nem arról szól, hogy jogosultnak érezzük magunkat valamire – ez egy olyan hozzáállás, amely azt mondja: 
“Tudom, hogy nem érdemlem meg Isten jóságát, de az biztos, hogy hálás vagyok érte.”

Hálaadó ima:
Atyám, hálás vagyok, hogy annyi jó dologgal áldottál meg az életemben. 
Ma időt szánok arra, hogy elmélkedjek jóságodról, és megköszönjem áldásaidat.

🧡ÚJÍTSD MEG AZ ÉLETEDED A SZAVAIDDAL🧡

A szavaknak nagy hatalmuk van, és emiatt neked is sokkal nagyobb hatalmad van, mint gondolnád!

Nagyon befolyásos személy vagy. Nem kell főnöknek lenned, nem kell, hogy ilyen-olyan doktori címed vagy titulusod legyen, híresnek sem kell lenned, sőt kiemelkedően okosnak sem.
Mindössze egy dologgal kell rendelkezned: a beszéd képességével.
A szavainkkal bátoríthatunk, vagy éppen lelombozhatunk valakit, inspirálhatunk, vagy bánthatunk, álmodhatunk, vagy kételkedhetünk. A Biblia tele van olyan igékkel, amik arról szólnak, hogy a szavainkkal képesek vagyunk befolyásolni az életünk folyását.
 
A Példabeszédek 18,21-ben ez áll: "Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi."


Az élet és a halál, azaz az áldás és átok lehetősége, ami a szánkat olyan jelentőségteljessé teszi.
És az a kemény igazság, hogy felelősséggel tartozunk aziránt, hogy mit engedünk kijönni a szánkon. 
Mi magunk döntjük el, hogy mit teszünk a szavainkkal.
A világban történő események következtében könnyű a halált, átkot és a negativitást felfedeznünk mindenhol és mindenben: a hírekben, sorban állás közben a boltban, a kávéházban és a munkahelyen. Elégedetlenséggel, panaszkodással, mások hibáztatásával, gúnyolódással találkozunk mindenfelé, sajnos sokszor még keresztények körében is.
 
Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy változtassunk, és az életünket a helyes irányba tereljük.
De ehhez a szánkat kell először a megfelelő irányba terelnünk. 
Képzeld el, mi lenne, ha valaki rögzítette volna mindazt, amit az elmúlt huszonnégy órában mondtál, és most ezt visszajátszanánk? 
Miről szólnának a szavaid?
 
Élet lenne bennük, vagy inkább halál? Építő, életet adó szavakat hallanánk? 
Mennyi lenne benne a panaszkodás, elégedetlenség, netán gúnyolódás? 
Fontos, hogy tudjuk: ami a szánkon kijön felfedi, hogy kik vagyunk valójában.
Ez tulajdonképpen a Krisztust követők érettségének a mérője. Isten azt szeretné, ha az élet és az áldás szavait szólnád. Építs és ne rombolj. 
Ha megváltoztatod a szavaidat, akkor az életed is meg fog változni!
 
Dave, a férjem, és én pár évvel ezelőtt megtanultuk ezt a leckét. 
Már egészen jól megy, de természetesen még most is növekszünk, fejlődünk ebben.
Rájöttünk, hogy mennyire megváltozott az életünk, mióta minden napot a következő szavakkal kezdünk: "Istenem, Jézus nevében kérlek, hogy áldd meg ezt a napot.
Megáldom a házastársamat, a gyermekeimet, az unokáimat, a barátaimat, az üzleti partnereinket, a munkatársaimat, a szomszédaimat, és minden embert, akivel ma találkozom."
 
Ha a szavainkat arra használnánk, hogy minden embert megáldjunk, akikkel kapcsolatba kerülünk, akkor megváltozna az életünk, és azok az életek is, melyeket megérintünk.
Ha komolyan vesszük, hogy a szavainkkal másokat megáldjunk, akkor Isten garantáltan gondoskodni fog arról, hogy minket is nagyon megáldjon!
Ámen!

*********
Emlékeztek Jákob szerelmére akiért éveket dolgozott? Mégis egyetlen egy mondattal megátkozta és megölte vele saját szerelmét..!! Jézust amikor elvitették Pilátusnál a nép saját fejére kérte az átkot és a sajátjaira és meglett...és még sorolhatnám..🙁

2023. április 14., péntek

🧡TARTS KI!🧡

,,💞A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.,, Gal. 6:9

Az egyik legfontosabb igazság, amiért hálás lehetsz, hogy Isten megígérte, hogy soha nem hagy el téged – Ő mindig melletted van!
Ezért fontos, hogy emlékezz erre: bármilyen nehéznek is tűnnek a körülötted lévő körülmények, ne add fel! Isten érted van, és Ő nagyobb, mint bármilyen baj, amivel szembenézel.

Visszaszerezheted azt a területet, amit az ördög ellopott tőled. 
Ha szükséges, szerezd vissza centiről centire, hálásan és mindig Isten kegyelmére támaszkodva, nem pedig a saját képességeidre, hogy elérd a kívánt eredményt. 
A Galata 6:9-ben Pál apostol egyszerűen arra bátorít minket, hogy tartsunk ki! 
Ne te légy, aki feladja! Legyen “mindenre van erőm Krisztusban” hozzáállásod! 
Isten olyan embereket keres, akik végig kitartanak mellette.

Hálaadó ima:
Köszönöm, Atyám, hogy erőt adsz nekem, hogy soha ne adjam fel. Hálás vagyok, hogy mindig velem vagy, és hogy Te vívod meg a csatáimat.

2023. április 13., csütörtök

🧡A HELYES GONDOLKODÁS FONTOSSÁGA🧡

,,💞Ahogy a szívében gondolkodik, olyan ő.,, Péld. 23:7 (angol ford. alapján)


Az elme minden cselekvés vezetője illetve előfutára. A lépések, amelyeket minden nap megteszünk, közvetlen következményei azoknak a gondolatoknak, amelyeket megengedünk magunknak.

Ha negatív elménk van, negatív életünk lesz. Ha viszont Isten Igéje szerint megújítjuk elménket, akkor megtapasztaljuk “mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes” az életünkre nézve (Róma 12:2).

Nagyon sok ember küzdelme a helytelen gondolkodási szokásukban gyökerezik. 
Tulajdonképpen a negatív gondolkodásmód teremti meg azokat a problémákat, amelyeket az életükben tapasztalnak; hála Istennek azonban nem kell ezeknek a gondolatoknak a fogságában élnünk. 
Dönthetünk úgy, hogy gondolatainkat Isten Igéjéhez igazítjuk.
Az elme egy csatatér. Döntsd el, hogy ellenállsz a romboló, negatív gondolkodásnak, és helyette istenfélő gondolatokkal töltöd meg elmédet az életeddel kapcsolatban. 
Minél jobb irányba változtatod meg a gondolkodásodat, annál jobbra fog fordulni az életed is.

Hálaadó ima:
Atyám, hálás vagyok, hogy nem kell a gondolataim foglyaként élnem. A Te segítségeddel meg tudom változtatni azokat a negatív gondolatokat, amelyek befolyásolják az életemet. Megnyerhetem az elme harcát, ha időt töltök a Te Igéddel, elmélkedek az ígéreteidről, és tudatosan törekszem arra, hogy Istent tisztelő gondolatokat gondoljak az életemről.

🧡VAN REMÉNYED ÉS JÖVŐD🧡

Jeremiás 29:11.
,,💞Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. 

Nem megnyugtató azt tudni, hogy van egy terv az életedre? 
Mindegy, hogy mi történt eddig, bármilyen rossz fordulat, elhibázott lépés, Isten vezetett ide ma. 
Sőt, Ő magához vezetett téged. Az az igazság, hogy a reményed és a jövőd is Őbenne van.

Ez egyszerűen azt jelenti, hogy élheted az életed Jézussal és Jézusért. Őmiatta, az ígérete miatt, hogy soha nem hagy el, és nem hagy cserben, már valami olyanod van, ami miatt izgatott lehetsz.
Ez egy Utazás: Egy élethosszig tartó folyamat. 
Azt kérdezheted magadtól, Mit tegyek most, hogy elfogadtam Krisztust? 
Ez egy kíváló kérdés, amivel megtetted az első lépést. 
Lehet, hogy a mai napon még nem érzed, hogy bármi más lenne, de tudnod kell, hogy Krisztus megkezdte a munkát benned.

Kolossé 2:6-7, “Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. 
Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.” 
Ezek a gyökerek az imákon keresztül jönnek létre, Isten Igéjének, a Bibliának az olvasásán keresztül, és azon keresztül, hogy hagyjuk, hogy a Szent Szellem vezessen és irányítson.
Új életet kezdeni Krisztussal

Isten Igéjének az ígérete, és Jézus szavai a tanítványaihoz ezek voltak: 
“A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” -János 10:10.
 
Arra lettél elhívva, hogy egy teljes és izgalmas életet élj Krisztussal, és mi abban szeretnénk segíteni, hogy ezt az utat magabiztosan kezd.

2023. április 12., szerda

🧡 ÉLVEZD A JUTALMAT❣️

,,💞Az emberek pedig ezt mondják: Mégis van az igaznak jutalma! 
Mégis van Isten, aki igazságot tesz a földön.,, Zsolt. 58:12


Ha időt szánsz arra, hogy élvezd a munkád gyümölcsét, az az egyik legfontosabb dolog, ami a nehéz időkben is megtart téged.

Isten a Bibliában sok férfinak és nőnek adott nehéz feladatokat, de mindig ígért jutalmat is. 
Ha a jutalomra nézünk, az segít elviselni a nehézségeket. 
A Biblia azt mondja a Zsidókhoz írt levél 12:2-ben, hogy Jézus megvetette a keresztet, de elviselte azt a kitűzött jutalom elnyerésének öröméért. Ő most az Atya jobbján ül.

Arra bátorítalak, hogy ne csak a munkát nézd, amit végzel, hanem nézd a jutalom ígéretét is. 
Szánj időt arra, hogy hálás legyél, és élvezd a munkád gyümölcsét, így lesz erőd arra, hogy végigfusd a pályádat.

Hálaadó ima:
Köszönöm, Atyám, hogy mindig várhatom a Te jutalmadat az életemben. 
Hálás vagyok, hogy a nehéz idők nem tartanak örökké, de tanulhatok belőlük, és várhatom a Te jóságodat az életemben.

2023. április 11., kedd

🧡 VÁRJ ELTÖKÖLTEN🧡

"💞Lelkem is (csakúgy mint testem) csupa reszketés, és te, Uram, meddig késel (mikor fordulsz felém és szólsz békességet hozzám)? 
Fordulj hozzám (megkönnyebbülésemre), Uram, mentsd meg életemet, szabadíts meg, mert irgalmas vagy!" (Zsoltárok 6, 4-5)


Ne legyél negatív mikor a körülményeidre tekintesz. Aktívan várj Istenre, aki az erőt adja a Szellem gyümölcseiben való járáshoz (Galata 5, 22-23).

Várj eltökélten, csöndben hallgatva ahogy Ő szól hozzád, szomjazóan figyelve Őt, ahogy cselekszik.
Mondd Neki: "Uram, erőt veszek, hogy a Te nagyköveted és tanúd legyek. 

A Te Igéd azt mondja, hogy szeressem azokat akik rosszul bánnak velem.
Habár ezt természetes módon megtenni nehéz, 
Tőled kapom az erőt arra, hogy másokat szeretni tudjak ma.
Ezután nézz lehetőségek után, hogy isteni módon cselekedj, ahogyan kaptad rá az erődet.
Ámen!

🧡POZITÍVAN ÉLNI, VIDÁM SZÍVVEL❣️

Gyakorold, hogy a pozitívumokra nézel!


,,💞A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja.,,
Péld. 17:22


Arra bátorítalak, hogy légy hálás, pozitív ember. Ha nem az vagy, akkor ez csupán egy új szokás kialakításának kérdése.

Életem egy szakaszában annyira negatív voltam, hogy ha csak két bizakodó gondolatot is megpróbáltam egymás után gondolni, az agyam mintha leállt volna. Most azonban már nagyon pozitív vagyok, és nem is szeretek olyan emberekkel lenni, akik negatívak.

Ha még nem alakítottad ki a pozitív gondolkodás szokását, kezdd el még ma! 
Tegyél emlékeztetőket a házadba vagy a kocsidba, kis cetliket, amelyeken az áll: “Légy pozitív”. 
Kérd a Szentlelket, hogy figyelmeztessen, ha negatív irányba csúszol. Kérd meg a barátaidat is, hogy segítsenek! Szánj időt a nap folyamán arra, hogy azokra a jó dolgokra koncentrálj, amelyekkel Isten megáldott téged, és légy hálás értük!

A pozitív, hálás gondolatok nem véletlenül jönnek létre; dönthetsz úgy, hogy gyakorolod őket. És ne feledd, a gyakorlat teszi a mestert!

Hálaadó ima:
Köszönöm, Atyám, hogy segítesz nekem pozitív gondolatokat gondolni! 
Hálás vagyok, hogy nem vagyok a negatív gondolkodás foglya, és választhatom a boldogságot és az örömöt.

2023. április 6., csütörtök

🧡SZÁMÍTS VALAMI JÓRA!🧡

,,💞A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.,, Róm. 15:13

A világegyetem egyik legerősebb ereje a remény. És Isten gyermekeként korlátlanul reménykedhetsz. Ezért érdemes hálásnak lenni!
A remény az a boldog várakozás, hogy valami jó fog történni az életedben. Várakozni valami jóra. 
Te mit vársz?
Gondoltál már rá egyáltalán? Ha nem vársz semmit, vagy csak valami nagyon kis dolgot, azt fogod kapni.
Mindig azt mondom: “Inkább hiszek egy nagydologban, és kapjam meg a felét, mint egy kis valamiben, amit egészen megkapok”.
Isten azt akarja, hogy bízz benne, és boldogan számíts valami jóra. Ha ma nehéz helyzetben vagy, várd a változást! Ha ma jó helyzetben vagy, várd, hogy még jobb lesz. Isten a remény Istene.

HÁLAADÓ IMA:
Uram, köszönöm a remény erejét az életemben. Köszönöm, hogy valami jót fogsz tenni, és bízhatok Benned, remélhetem a legjobbat.



2023. április 4., kedd

🧡A LEGJOBB ÍGY KEZDENI🧡

,,Ott kellett állniuk minden reggel, hogy hálát és dicséretet mondjanak az Úrnak, ugyanígy esténként is.,, 1 Krón. 23:30


Bármiért is imádkozunk, mindig adhatunk hálát. Alakítsuk ki azt a jó szokást, hogy minden imánkat hálaadással kezdjük. Például így: “Köszönöm, Atyám, mindazt, amit az életemben tettél; fantasztikus vagy, és én igazán szeretlek és nagyra értékellek Téged”.

Arra bátorítalak, vizsgáld meg az életedet, figyelj oda a gondolataidra és a szavaidra, nézd meg, mennyi hálaadást fejeznek ki! Zúgolódsz és panaszkodsz a dolgok miatt, vagy hálás vagy?

Ha kihívást szeretnél, csak próbálj meg egy egész napot kibírni úgy, hogy egyetlen panaszos szót sem szólsz. Alakítsd ki a hálaadó hozzáállást minden helyzetben! Sőt, légy rendkívülien hálás – és figyeld meg, hogyan növekszik az Istennel való bensőséges kapcsolatod, és Ő hogyan áraszt ki minden eddiginél nagyobb áldásokat rád.

Hálaadó ima:
Köszönöm, Atyám, hogy vezetsz engem az imádságban. Segíts, hogy hálaadással jöjjek Hozzád, mielőtt bármi mást tennék! Add, hogy a hála legyen imaéletem alapja. 
Ma meghozom a döntést, hogy félreteszem a panaszkodást, és helyette hálás szívvel imádkozom.

2023. április 3., hétfő

RAGYOGJON A FÉNYED!🧡

,,🧡Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város.,, Mát. 5:14 

Krisztusban hívőként pezseghetünk az élettől.
Lendületesek, élénkek, aktívak, energikusak, békések és örömteliek lehetünk.

Az Istenhez való hozzáállásunk határozza meg a hozzáállásunkat és az életünket. 
Amikor bátran közeledünk Istenhez, hálát adva az Ő kegyelméért, és bízva abban, hogy Ő szeret minket és értünk van, akkor nem tehetünk mást, egyszerűen tele leszünk élettel. 
Az Istenhez való törvényeskedő, vallásos hozzáállás azonban ellopja ezt a fajta életet. Nem táplálja azt. 

Ne feledjük, Pál azt mondta: “mert a betű megöl, a Szellem pedig megelevenít” 
(2Korinthus 3:6). 

Amikor a Szellemet követjük, akkor érezzük, hogy élünk.

Mindannyiunknak fel kell tennünk a kérdést magunknak: Vajon az emberek akarnák azt, amit az életemen és az ábrázatomon látnak? Tükrözi-e az életem a hálás, várakozó szívet, amely izgatottan várja, hogy Isten mit fog tenni minden egyes új napon?

Nekünk kell a világ világosságának lennünk. Győződj meg róla, hogy a te fényed ma fényesen ragyog.

Hálaadó ima:
Atyám, hálás vagyok, hogy nem a törvényen keresztül kell közelednem Hozzád, hanem bátran járulhatok a trónodhoz csodálatos kegyelmed miatt. 
Köszönöm, hogy kegyelmed és örömöd beragyogja az életemet, és lehetővé teszi, hogy világosság legyek a világ számára.



2023. április 2., vasárnap

🧡BÉKESSÉGBEN ÉLNI🧡

,,💞Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.,, Ján. 14:27


A béke az egyik legfontosabb eleme annak, hogy élvezzük az életünket.

A frusztrációval és küzdelemmel teli élet, a béke nélküli élet, annak az eredménye, hogy olyan dolgokra összpontosítasz, amelyekkel nem tudsz mit kezdeni. Amikor olyan dolgok miatt aggódsz, amelyeket nem tudsz befolyásolni, a stressz és a szorongás elkezd bekúszni az életedbe.

Pál apostol azt mondta: “Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Filippi 4:6-7).

Amint észrevesszük, hogy valamivel küszködünk, és feldúltnak érezzük magunkat, el kell kezdenünk imádkozni, azonnal át kell adnunk a helyzetet Istennek, hálát adva, hogy Ő majd gondoskodik rólunk az Ő akarata szerint, és békességet kínál nekünk. 
Te és én nem egy csalódottsággal és küzdelemmel teli életre kaptunk elhívást. Jézus azért jött, hogy igazságunk, örömünk és békességünk legyen!

Hálaadó ima:
Atyám, hálás vagyok a békéért. Ez egy csodálatos ajándék, amit Te adtál nekem, és a segítségedet kérem, hogy békés lehessek minden helyzetben.

🧡GYŐZD LE A KÉTELKEDÉST❣️

Vegyél fel magadra egy kabátot és kérj meg valakit, hogy kötözze össze a csuklóidat, majd próbáld meg levenni a kabátot. Ugye lehetetlen ezt megtenni?
Ugyanez történik, amikor nem hiszünk önmagunkban: hagyjuk, hogy a félelem megkötözzön minket. Lehetetlen megszabadulni! 


Az önmagunkban való kételkedés és az önbizalom nem járnak együtt, hanem egymás ellen dolgoznak. Az önbizalom lerombolja az önmagunkban való kételkedést, az önmagunkban való kételkedés pedig lerombolja az önbizalmat. Az önmagunkban való kételkedés gyötrelemmel jár. Aki kételkedik önmagában, az mindenben ingadozik: cselekedeteiben, érzéseiben és döntéseiben.
Az ilyen ember mindig megváltoztatja a döntéseit, mert attól tart, hogy rosszul döntött.

A Jakab 1, 5-8 azt tanítja, hogy Isten nem tudja megválaszolni a kételkedő ember imáját. Isten a hitünkre válaszol és nem a félelmeinkre.
Az önmagunkban való kételkedés tulajdonképpen félelem. Félelem attól, hogy hibát követünk el, vagy a rossz dolgot tesszük.
Lehet, hogy most ezt gondolod: "Joyce, én nem tudom irányítani azt, hogy hogyan érzek. Bárcsak magabiztosnak érezném magam, de nem így van!"
 
Nos, erre az a válaszom, hogy NEM KELL MAGABIZTOSNAK ÉREZNED MAGAD AHHOZ, HOGY MAGABIZTOS LÉGY! 
Ahhoz, hogy győzelemben járjunk, meg kell tanulnunk az érzéseinken túl élni. 

Megtanultam, hogy attól, mert rosszul érzem magam, még képes vagyok a helyes dolgot cselekedni. 
Azt is megtanultam, hogy nem kell magabiztosnak éreznem magam ahhoz, hogy magabiztosan viselkedjek. Ha döntést hozok, akkor később nem kell megváltoztatnom a döntésemet csak azért, mert úgy érzem, hogy esetleg rosszul döntöttem.
Természetesen, ha Isten rámutat, hogy hibát követtem el, akkor meg kell változtatnom a döntésemet, de nem kell rögtön behódolni minden kósza érzésnek.

Ha a gonosz háborút folytat az elmémmel, akkor hangosan megvallom, amit Isten mond rólam az Ő Igéjében: "Én Benne élek, mozgok és vagyok" (ApCsel. 17,28 alapján).
Mit mond rólad Isten? Ki vagyok Krisztusban?: Egyáltalán nem rossz dolog, ha jó dolgokat mondunk önmagunkról. 
Például olyanokat, mint: "Isten bölcsessége van bennem, és képes vagyok jó döntéseket hozni."
 
Jobban kell hinnünk Isten Igéjének, mint a saját érzéseinknek. 

Az érzések önmagukban nem rosszak, de képesek minket félrevezetni. 
Az érzelmek pontos információkat is adhatnak, de az is előfordul, hogy nem adnak megbízható információt, ezért fontos, hogy az életünket ne érzelmi szinten, hanem mélyebben éljük.

Nagyon fontos, hogy minden döntésünknél a békességre törekedjünk:
2Timóteus 2,22: ,,Az ifjúkori kivánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, a kik segítségül hívják az Urat tiszta szívből.,,
Zsidók 12,14: ,,Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, a mely nélkül senki sem látja meg az Urat:
Kolosse 3,15: ,,És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háládatosak legyetek.,,
Krisztustól jövő békesség legyen a végső döntőbíró!

2023. április 1., szombat

🧡BÁRMIKOR MEHETSZ HOZZÁ🧡

💞Őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a Benne való hit által.” Ef 3:12

Isten engedélyt adott, hogy félelem nélkül, magabiztosan és bátran járuljunk a kegyelem trónusához. 
Sőt az Efezus 3:12 arra bátorít, hogy szabadon, bizodalommal mehetünk Hozzá.
A Krisztussal való kapcsolatunk által a Szent Szellem mindig velünk van, a szellemünkben.
De ez az Ige azt is mondja, hogy mivel mi Isten igazsága vagyunk Krisztusban, biztosak lehetünk abban, hogy Isten mindig szeret minket és elfogad, és amikor szükségünk van a segítségére és megbocsátásra, Hozzá fordulhatunk.
Bármikor, bármivel mehetünk Hozzá, amikor és amire szükségünk van.
Akár naponta kétszázszor is mehetünk, ha akarunk, és ki-be járhatunk. 
Még azt se mondja, hogy előtte kopognunk kell az ajtón, vagy várni arra, hogy beengedjen.
Képzeld el, hogy van egy barátod, aki azt mondja: „Tudod mit?
Te bármikor átjöhetsz hozzám, amikor akarsz, még kopognod se kell, mert éjjel-nappal szívesen látlak, csak gyere be!”
Gondold el… Isten ezt mondja neked, hogy nyíltan, bejelentkezés nélkül jöhetsz, ami azt jelenti, nem kell óvatosan fontolgatni, bizonytalankodni, vajon visszaélsz-e a szívességével.
Ez azt jelenti, hogy akkor is, ha hibát követsz el vagy valami olyat teszel, amit nem kéne, megtérhetsz a bűnből, megtisztulsz Jézus vére által, és bátran mehetsz a jelenlétébe.

Ima: Uram, csodálatos tudni, hogy bármikor mehetek eléd, és Te mindig velem vagy.
Annyira hálás vagyok ezért a kiváltságért, és köszönöm, hogy bátorítasz arra, hogy bátran jöjjek Hozzád.