2022. február 26., szombat

ISTEN SOKFÉLEKÉPPEN SZÓL HOZZÁNK❣️

**Szeretnélek arra bátorítani, hogy kérd Istent, segítsen neked meghallani az Ő hangját, bárhogy is szóljon hozzád. **

Ő szeret téged, jó tervei vannak az életedre és beszélni akar veled ezekről.
“Az én juhaim hallgatnak a hangomra” — mondta Jézus
(Jn 10:27, ÚRK).


„Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? – Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz!” ‭‭Ézsaiás‬ ‭63:1‬

A mai igeversben Isten kijelenti, hogy Ő beszél és amikor beszél, igazat szól. Mindig számíthatunk arra, hogy amit mond, az igaz.
Isten sokféleképpen szól hozzánk.
A következő módokon szól Isten, de nem kizárólagosan csak így:
Igéje által, a természet, emberek, körülmények, békesség, bölcsesség, természetfeletti beavatkozás, álmok és látomások által, és persze ott van az ún. „belső bizonyosság”. 

Ezt legjobban úgy határozhatnánk meg, hogy a szívünk mélyén lévő erős „meggyőződés”.
Isten szól még, a Biblia megfogalmazása szerint, az Ő „halk, szelíd hangján”, amellyel szerintem a belső bizonyosságra utal.
Isten a tudatunkon és vágyainkon keresztül is beszél, és olykor hallható hangon is, de sose feledjük, hogy amikor szól, mindig igazat beszél, és soha nem mond ellent saját írott Szavának.
Ritkán halljuk Istent hallható hangon szólni, bár van ilyen is.
Velem egész életemben háromszor vagy négyszer történt ez meg.
Két esetben éppen aludtam, és Isten hangja álmomból ébresztett, egyszerűen a nevemen szólított. Mindössze annyit hallottam, „Joyce”, de tudtam, hogy Isten szól hozzám.
Nem mondta meg, mit akar, de ösztönösen tudtam, hogy valami különleges dologra hív, annak ellenére, hogy néhány évbe telt, mire tisztán láttam az adott területen.
Szeretnélek arra bátorítani, hogy kérd Istent, segítsen neked meghallani az Ő hangját, bárhogy is szóljon hozzád. Ő szeret téged, jó tervei vannak az életedre, és beszélni akar veled ezekről.

ISTEN SZAVA MA HOZZÁD!
Isten sokféle módon szól, de ne feledd – Ő soha nem fog ellentmondani a Bibliának.

ISTEN VÁRATLANUL SZÓL❣️

„💞Gyászomat örömre fordítottad, leoldoztad gyászruhámat és örömbe öltöztettél.” (Zsolt.30,12.)


1976 februárja volt, egy pénteki reggel, frusztrált és elkeseredett voltam.
Próbáltam mindent megtenni, amit a gyülekezetben mondtak, és minden olyan dolgot is, amiről azt gondoltam, Isten elvárja tőlem, de úgy tűnt, semmi sem működik, és eléggé elcsüggedtem. tudtam, hogy az életemnek változásra van szüksége, de nem tudtam, mit keresek.
Azon a reggelen kiáltottam Istenhez, és elmondtam neki, hogy nem bírom tovább. emlékszem, azt mondtam, „Istenem, valami hiányzik. nem tudom, mi, de valami hiányzik.”
Meglepetésemre, hallható hangon válaszolt nekem, nevemen szólított és a türelemről beszélt. 
Attól a pillanattól fogva tudtam, hogy tenni fog valamit a helyzetemmel kapcsolatban.
Azon a napon, később az autómban Jézus olyan módon töltött be a szent szellem jelenlétével, amit még soha nem tapasztaltam.
Úgy tudnám legjobban leírni az érzést, hogy mintha valaki nyakon öntött volna folyékony szeretettel.
Azonnal észrevettem, hogy az újonnan felfedezett békesség, öröm és szeretet, ami eddig bennem rejtőzött, most elkezdett kiáradni belőlem, körülöttem mindenki észrevette a pozitív változásokat a viselkedésemben, amint úgy kezdtem el szeretni másokat, mint soha azelőtt.
Reggel még azzal az érzéssel keltem, hogy minden egy elkeserítő végkifejlet felé tart. 
Aznap este viszont már tudtam, hogy új kezdet jött el számomra.
Isten gyakran így dolgozik; váratlanul szól és cselekszik az életünkben. Ne fáradj bele a várakozásba, mert talán a mai nap lesz számodra ez a „váratlan” nap.
Isten nagy dolgokat akar tenni az életedben. nyisd meg a szíved Felé jobban, mint eddig bármikor.
Kérd Őt, hogy változtasson meg, és változtassa meg az életedet, ahogy szerinte a legjobb.

ISTEN SZAVA MA HOZZÁD:
A mai nap megtörténhet veled a „váratlan”.

2022. február 20., vasárnap

MINDIG, MINDEN NAP A BARÁTOD!

„Bár reggel, délben, este gondban vagyok és sóhajtozom, ő meghallja hangomat.” (Zsolt.55,18.)


Az Istennel való barátság építése hasonló egy földi barátság építéséhez. Idő kell hozzá.
Az az igazság, hogy olyan közel lehetsz Istenhez, amennyire akarsz; minden azon múlik, mennyi időt vagy hajlandó belefektetni a Vele való kapcsolatba.
Bátorítalak, hogy ismerd meg Őt azáltal, hogy időt szánsz az imádkozásra és az Igére.
Barátságod Istennel mélyülni és növekedni fog, ahogy napi szinten Vele jársz, és megtapasztalod Hűségét.
A különbség az Istennel való kapcsolat és az emberekkel való kapcsolat építése között az, hogy Isten személyében egy tökéletes barátra teszel szert!
Olyan barátra, aki soha nem hagy el.
Hűséges, lehet rá számítani, szerető és megbocsátó.
legyen prioritás számodra, hogy nagyszerű barátságot építs Istennel, és mindenbe bevond, amit csak teszel, minden nap. Foglald bele a gondolataidba, beszélgetésedbe és minden hétköznapi cselekvésedbe.
Ne csak akkor fuss Hozzá, mikor kétségbeesett vagy, beszélj Vele, miközben bevásárolsz, autót vezetsz, fésülködsz, sétáltatod a kutyát, vagy vacsorát főzöl. Közeledj Hozzá, mint partneredhez és barátodhoz, egyszerűen ne akarj semmit tenni nélküle.
Ő tényleg részt akar venni az életedben!
Vedd ki Istent a vasárnapreggeli dobozból, amiben sokan tartják, és hagyd, hogy uralja a hétfőt, a keddet, szerdát, csütörtököt, pénteket, szombatot és persze az egész vasárnapot is.
Ne próbáld a vallásos fiókba gyömöszölni, mert Ő szabad bejárást akar életed minden területére.
A barátod akar lenni.

ISTEN SZAVA MA HOZZÁD:
Isten a te Urad, de a barátod is akar lenni.

2022. február 1., kedd

KÖZELEDJ ISZEN TRÓNJÁHOZ!

Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához (nekünk, bűnösöknek meg nem érdemelt jóindulatához) hogy irgalmat nyerjünk (vétkeinkért), és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk (alkalmas segítség, időben érkező segítség, éppen mikor szükségünk van rá).
 (Zsidók 4,16) 


Milyen nagyszerű főpapunk van Jézusban. Megérti tapasztalatainkat, és tudja, hogy milyen emberi testben élni. Hasonló helyzetben volt, mikor kísértéseken ment keresztül, csakúgy, mint mi, de Ő nem esett el azokban. 
Ő tudja, hogy a kísértő hazugsága vár ránk, és Ő tudja, hogy szükségünk van az Ő kegyelmére és megerősítésére. Legjobb szándékunk ellenére így is elesünk. 
Isten azt mondja, hogy ne igyekezzünk arra, hogy megkapjuk, de vegyük át, egyszerűen csak vegyük át megújuló kegyelmét minden egyes nap. 
Ámen!