2024. február 29., csütörtök

CSAK ÁLLNI AZ ÚR ELÖTT🧡

,,🧡Eközben a júdaiak valamennyien ott álltak az Úr színe előtt gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt.,, (2Krón 20,13)

Különösen szeretem a mai igeverset és azt a tényt, hogy egy egész nemzet áll Isten előtt.
Látod, Istennél az, hogy nyugodtan megállsz hitben, cselekvésnek
számít. Persze nem testi cselekvés, hanem szellemi.

Az életünkben általában természet szerint cselekszünk, és nagyon kevés dolgot, vagy szinte semmit sem teszünk szellemileg.
Mikor azonban megfegyelmezzük magunkat, hogy csendben legyünk, és várjuk az Urat, akkor erőteljes szellemi tevékenységbe vonódunk bele.
A hajlandóságunk, hogy csendben várjunk, azt mondja az Úrnak,
“Várni fogok Rád, míg teszel valamit ezzel a helyzettel. Közben békességem lesz és élvezni fogom az életemet, míg várok Rád.”

Júda népének, ők álltak itt csendben az Úr előtt, minden oka meglett volna rá, hogy megpróbáljon tenni valamit – bármi mást, mint csendben állni. Túlerővel néztek szembe, akik azért jöttek, hogy elfoglalják a földjüket, és rabszolgává tegyék őket.
Biztos, hogy kísértésük volt arra, hogy felkeljenek ellenük, vagy legalábbis megvédjék magukat.

Azonban nem ezt tették. Egyszerűen megálltak csendben, várták Istent, és Ő csodálatos módon megszabadította őket.

Ha Istenre várunk, az erőt ad: lásd. Ézs.40,31.:
,,Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. 
De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.,,

Szükségünk lehet arra az erőre, amit így várakozás közben nyerhetünk, ahhoz, hogy megtegyük majd azt, amire Isten fog utasítani bennünket.
Akik várják az Urat, meghallják a hangját, választ kapnak, és erőt nyernek, hogy engedelmeskedjenek, és megtegyék, amit mond nekik.

ISTEN SZAVA MA HOZZÁD:
Csendben megállni az Úr előtt: cselekvő hit.

2024. február 27., kedd

BŰNTUDATMENTES ÉLET🧡

,,🧡Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak.,, Róm. 8:1

Nem bűntudatra vagyunk teremtve. Isten soha nem akarta, hogy gyermekeit bűntudat terhelje, ezért a belsőnk egyáltalán nem jól kezeli azt. 
Ha Isten azt akarta volna, hogy bűntudatot érezzünk, nem küldte volna el Jézust, hogy megváltson minket a bűntudattól. Ő magára vette ezeket, vagyis fizetett a vétkeinkért és az általuk okozott bűntudatért (lásd Ézsaiás 53:6 és 1Péter 2:24-25).

Jézus Krisztusban hívőként és Isten fiaiként és lányaiként hálásak lehetünk, hogy megszabadultunk a bűn hatalmától (lásd Róma 6:6-10). 
Ez nem jelenti azt, hogy soha nem fogunk vétkezni, de azt igen, hogy amikor mégis vétkezünk, akkor beismerhetjük, bűnbocsánatot kaphatunk, és megszabadulhatunk a bűntudattól. 
Utunk Istennel a helyes viselkedés és a szentség felé halad, és csak akkor tartunk az igazi szabadság és öröm felé, ha nem cipeljük magunkkal a múltbéli hibákból fakadó bűntudatot.

Hálaadó ima:
Atyám, köszönöm Neked, hogy nem kell egy életen át bűntudatot és szégyent cipelnem magammal. Segíts, hogy elengedjem múltbeli hibáimat, és a Te kegyelmed és megbocsátásod szabadságában járjak.

2024. február 24., szombat

ISTEN MINDEN RÉSZLETTEL TÖRŐDIK🧡

,,🧡Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.” (Mát.10,29-31.)

Azent szellem ereje által Isten minden nap akar szólni hozzád. 
Ő lépésről lépésre el akar vezetni a bajokból azokba a jó dolgokba, amiket neked tartogat. 
Életed legparányibb részletével is törődik. 
A mai igevers szerint még azt is számon tartja, hány hajszál van a fejeden. törődik a szíved kérésével és fel akarja fedni előtted az igazságot, ami szabaddá tesz az aggódástól és félelemtől.

Istennek az a terve, hogy bensőséges kapcsolatban legyen veled, már akkor megvolt, mikor még meg sem születtél, ha elolvasod a zsoltár 16. versét: „Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” 

Isten minden napunkat ismeri, és mindegyikre van terve. 
Ha megkérdezzük minden nap, hogy mit csináljunk, és hisszük, hogy utat mutat nekünk, akkor be fogjuk tölteni az Ő tervét az életünkben.

Felfoghatatlan, hogy Istennek minden egyes földi ember számára van terve, de nagy békességet ad a tudat, hogy a káoszból képes valami értelmes és említésre méltó dolgot kihozni. 
Szánj rá időt, hogy megismerd Istent, mert az Ő terve a Vele való bensőséges kapcsolat által bontakozik ki.

Isten szava ma hozzád: Emlékezz: Isten még a verebeket is számon tartja – bármit is hozzon eléd ma az élet. Az Ő kezében van az irányítás.

2024. február 22., csütörtök

BOCSÁSS MEG🧡

,,🧡Uramnak, az Úrnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az Úr. 
Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek.,,
 (Ézsaiás: 61,1)

Jézus azt tanította, hogy bocsássunk meg azoknak, akik megbántanak, imádkozzunk azokért, akik rosszat tesznek ellenünk és áldjuk azokat, akik átkoznak. 
Ez nagyon nehéz, de van valami, ami még nehezebb: egy gyűlölettel, nehezteléssel és keserűséggel teli életet élni.

A megsebzett érzelmek börtönné válhatnak, amik bezárnak minket a fájdalmunk cellájába és a többi embert kívül rekesztik. Az a fura, hogy a nehezteléstől, keserűségtől, haragtól és fájdalomtól mi szenvedünk, nem pedig az, aki ártott nekünk. Mindezek a dolgok minket emésztenek fel belülről. 
A Máté 18:23-5 elmondja, hogy ha nem bocsátunk meg akkor a hóhérok (az angol fordításban kínzók) kezébe kerülünk. Elég nagy kín, amikor gyűlöletes gondolatok forognak az agyunkban valakivel kapcsolatban.

A megbocsátás a kulcs, ami kinyitja a fájdalom és gyötrődés börtönének ajtaját. 
Magadnak teszel szívességet, ha megbocsátasz.

A másik dolog, amiben hasznos számunkra a megbocsátás az, hogy Istent felhatalmazza arra, hogy munkálkodjon bennünk. Sokkal boldogabbak vagyunk és fizikailag is jobban érezzük magunkat, ha nem vagyunk tele a meg-nem-bocsátás mérgével. 
A keserűség, neheztelés és meg-nem bocsátás okozta stressz és nyomás komoly betegségek kialakulásához vezethet. 
A Márk 11.22-26 világosan tanítja, hogy a meg-nem-bocsátás, megakadályozza, hogy a hitünk működjön.Ha a megbocsátást választod, azzal segítesz magadon és másokon.

Azonban, nem csak magamon, hanem a másik emberen is segítek, azáltal, hogy elengedem, és átadom Istennek, hogy végezze el benne, amire csak Ő képes. 
Ha az útba állok – azaz, én magam akarok bosszút állni, vagy elbánni a helyzettel, ahelyett, hogy Istenben bíznék – akkor Isten addig nem köteles elbánni az illetővel. Viszont, ha a megbocsátáson keresztül az Ő kezébe tesszük azokat, akik megbántanak minket, akkor ezt meg is fogja tenni.

Az Istennel való kapcsolatodra is kihatással van a megbocsátás.
Az Istennel való kapcsolatod szabadon szárnyal, ha hajlandó vagy megbocsátani, viszont megreked a meg-nem-bocsátás hatására. 
A megbocsátás elveszi a teret a Sátántól, és a lehetőséget, hogy becsaphasson minket (2Korinthus 2:10,11). 
Az Efezusi 4:26,27 arra tanít, hogy ne hagyjuk lemenni a napot haraggal a szívünkben. 
Ha harag van a szívünkben, akkor helyet adunk a Sátánnak.
Ne hagyd, hogy a gonosz gyötörjön. Légy kész hamar megbocsátani.

Jézus azért jött, hogy a börtönünk ajtaját kinyissa és szabaddá tegyen. Ő meg akar gyógyítani.
A kérdés: te akarod-e?

Itt van néhány lépés, amik segítséget nyújthatnak neked:
- Hozd meg a döntést, hogy megbocsátasz, annak ellenére, hogy mit érzel. 
A megbocsátás akarati döntés és nem érzés. Az érzések majd követni fogják a döntésedet, de ez nem megy egyik napról a másikra. Kérd Istent, hogy gyógyítsa meg az érzelmeidet.

- Kérd Isten kegyelmét, hogy ki tudj tartani a döntésedben. Isten kegyelme, egyszerűen az Ő ereje, amely képessé tesz, hogy könnyen megtegyél olyan dolgokat, amelyeket magadtól semmilyen erőfeszítés árán sem tudnál megtenni. A megbocsátás kétség kívül erőnkön felüli dolog, amelyhez szükségünk van Isten segítségére.

- Imádkozz azért, aki megbántott. Húha! Lehet, hogy ez a legnehezebb dolog az egész folyamatban. 
De amikor imádkozol az illetőért, akkor ezzel Istent beengeded a szituációba és lehetővé teszed, hogy munkálkodjon az adott személyben. Lehet, hogy az illető nincs is tudatában, hogy mit tett, vagy becsapottságban él és nem látja, hogy mit tett. 
Bármelyik is a helyzet, mindenképpen szüksége van arra, hogy Isten felnyissa a szemét.

- Áldd, és ne átkozd az illetőt (Róma 12:14). A görögben „áldani” azt jelenti, hogy jót mondani, „átkozni” pedig azt jelenti, hogy rosszat mondani. 
Nem szabad újra és újra elmondanod a rosszat, amit ellened tettek, mert ha állandóan ismételgeted, akkor nem tudsz túljutni rajta.

- Bízd Istenre a helyzetet és a személyt. Ne akarj bosszút állni. Tyű, ez kemény! 
Mennyivel könnyebb lenne, ha tehetnél valami csúnya dolgot ellene, amitől rosszul érezné magát!
Ne tény semmi ilyet. Hagyd, hogy Isten tegye a dolgát, te pedig csak nézz előre, és tedd meg amit Isten kér tőled.

Végül segítségedre lehet a következő ima:
Atyám, hozzád jövök, mert meg akarok bocsátani (ide mondd, hogy kinek). 
Semmim sincs, amit eléd hozhatnék, csak ez a fájdalom és harag amiatt, ami történt. 
Nem tudom, Uram, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel, így eléd hoztam és leteszem a lábaid elé. 
A Te Igéd azt mondja, hogy bocsássak meg (ide mondd, hogy kinek), ezért meghoztam a döntést, hogy ezt teszem. Kérlek, gyógyíts meg belül, hogy el tudjam engedni ezt a dolgot.

Imádkozom (ide mondd, hogy kiért), kérlek, te munkálkodj benne, ahogyan a legjobbnak látod. Gyógyítsd meg és áldd meg őt. Imádkozom, hogy ő is téged kövessen.
 
Köszönöm, hogy megsegíted őt. Köszönöm, Uram, hogy leveszed rólam ezt az egész dolgot. 
Köszönöm, hogy szereteteddel meggyógyítasz és helyreállítasz engem. Jézus nevében, Ámen!

2024. február 17., szombat

BÁTORSÁG! 🧡

🧡Ezt azért mondom nektek, hogy teljes békességetek és bizalmatok legyen bennem. 
Ezen a világon próbatételek, nehéz időszakok és szenvedések várnak rátok, de legyetek bátrak: én már legyőztem a világot.” (János 16:33)

Kivétel nélkül, mindannyian megtapasztalunk nehéz időszakokat életünk során. 
Jézus konkrétan megmondta, hogy ezen a világon szenvedések várnak ránk. 
Ez a világ egy olyan hely, aminek a próbatételek és nehézségek szerves részei. 
Nincs az a mennyiségű hit, ami meg tudná változtatni ezt a tényt.

Viszont, az a jó hírem, hogy Isten nem hagy magunkra a nehézségeinkben. 
Jézus a mi békességünk, és emiatt jó okunk van arra, hogy bátrak legyünk. Ő legyőzte a világot. 
Ez a garancia arra, hogy minket nem fognak maguk alá gyűrni az élet próbatételei.

Bármilyen nyomorúsággal is nézel szembe, tartsd a szemed Jézuson. 
Az élet viszontagságai ide-oda hányják az érzelmeidet, mint a tenger hullámai a parafa dugót. 
Azonban, az Ő benned rejlő élete stabilizálja az érzelmeidet, és lecsendesíti a tomboló gondolataidat. Tudatosan arra koncentrálj, amit tudsz – hogy Mennyei Atyád jó, és Jézus Krisztus Szelleme benned van, hogy végigmenjen veled az adott helyzeten. 
Ne arra fókuszálj, amit nem tudsz, teret hagyva így a képzelőerődnek, hogy vad gondolatokat tápláljon a jövőddel kapcsolatban. 
Az, Aki legyőzte a világot, irányítása alatt tartja a dolgokat, és Ő nagyon szeret téged!

Steve McVey -

2024. február 16., péntek

AZ ÚR KEZÉBEN VAN A JÖVŐD!🧡

"🧡Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat és hirdessem az Úr kedves esztendejét." (Lukács 4,18 -19.)

Egy teljesen működésképtelen családból származom, ahol rengeteg bántásban volt részem.
A gyermekkorom telve volt félelemmel és gyötrelemmel. Szakértők szerint egy gyermek személyisége élete első öt évében formálódik ki. Hát az én személyiségemmel igen nagy bajok voltak! 
Tettetésben éltem a védelmi falaim mögött, amiket azért emeltem, hogy megvédjem magam az emberek bántásától. Kizártam másokat, ugyanakkor magamat bezártam. 
Annyira telve voltam félelemmel, hogy csak úgy tudtam elképzelni, hogy szembenézzek az élettel, ha szüntelenül én irányítottam, így senki sem tudott bántani.

Fiatal felnőttként megpróbáltam Jézusért élni, és követni a keresztény életstílust. 
Azt tudtam, honnan jöttem, de azt nem, hogy hová tartok. Úgy éreztem, a múltam mindig tönkre fogja tenni a jövőmet. 
Azt gondoltam: „Ilyen múlttal a hátam mögött, hogyan lehetnék valaha is rendben? Lehetetlenség!” 
Azonban, Jézus azt mondta, hogy Ő pont azért jött, hogy meggyógyítsa a betegeket, a megsebzetteket, az összetört szívűeket, és azokat, akiket csapások, szerencsétlenségek sújtottak.

Jézus azért jött, hogy megnyissa a börtönajtókat és szabadon bocsássa a foglyokat. 
Semmivel sem jutottam előrébb, amíg nem kezdtem hinni abban, hogy szabad lehetek. 
Magamévá kellett tennem egy pozitív látásmódot az életemre nézve. 
El kellett hinnem, hogy a jövőmet nem a múltam, és még csak nem is a jelenem határozzák meg.

Lehet, hogy nagyon fájdalmas múltad volt, vagy lehet, hogy a jelen körülményeid lehangolóak, negatívak. Lehet, hogy olyan helyzettel kell szembenézned, ami semmi reménnyel nem kecsegtet.

De teljes bátorsággal mondom: nem a múltad és nem a jelened határozzák meg a jövődet!

2024. február 15., csütörtök

AZ ÚR, A MI ISTENÜNK AZ EGYETLEN ISTEN🧡

,,🧡 Igazság által leszel erős, nem kell félned az elnyomástól: távol marad tőled, sem a rettentéstől: nem közelít hozzád.,, (Ézsaiás 54,14)

Nagyon fontos, hogy szilárdan álljunk Jézus Krisztus igazságában. Miért? 
Mert ez fogja meghatározni, hogyan válaszolunk a vádló hangokra, amikor Istenhez imádkozunk és dolgokat kérünk Tőle.

Tegyük fel, hogy egy állásinterjúra tartasz, és a vádló ezt mondja: 
„Nézzenek csak oda, milyen könnyen kijössz a sodrodból vezetés közben! 
Hogy van képed ezek után azt hinni, hogy Isten jó lesz hozzád?”

Erre válaszolhatsz így: „Hát, igazad van.
Hogy is várhatnám, hogy Isten kegyelme, jósága velem lesz az interjún?” 
Ez azt jelenti, hogy a saját igazságodban bízol.
Azt gondolod, hogy neked magadnak kell igazzá, elfogadottá tenned magadat Isten előtt, és neked magadnak kell kivívnod Isten kegyelmét, jóindulatát.

Vagy pedig így is válaszolhatsz:
„Igen, igazad van. Egyáltalán nem érdemlem meg Isten kegyelmét, jóindulatát. De tudod mit? 
Nem arra nézek, amit megérdemlek. Arra nézek, amit Jézus Krisztus tett értem.
Köszönöm, hogy még most is, ebben a helyzetben is Te teljesen igaznak látsz.
A Te kereszted és a Te tökéletes áldozatod miatt várhatom, hogy Isten kegyelme, jósága velem lesz az interjún.”

Látod a különbséget?
A második válaszban Jézus igazságára hagyatkozol, és nem a saját jócselekedeteidre, azaz a saját igazságodra.
Úgy mész az interjúra, hogy Jézus meg nem érdemelt kegyelmére, jóindulatára hagyatkozol.
Békességgel és örömmel a szívedben vezetsz hazafelé, és az Atya szeretete és jósága kísérnek (Zsoltárok 23:6).

Következésképp türelmesebb leszel a többi autóssal is.
A gyakorlati szentséghez, békességhez és gyümölcsöző élethez vezető út az, ha szilárdan állsz Krisztus igazságában és meg nem érdemelt jóságában.

Joyce Meyer -

2024. február 14., szerda

AZ ÚJ SZÖVETSÉG SZÉPSÉGE🧡

,,🧡Mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.,, 
Mt.. 26:28

Az új szövetségért örökké hálásak lehetünk. Ez egy jobb szövetség, amely sokkal különb a réginél.
Az ószövetség állatok vérével kezdődött, az új szövetség azonban Jézus Krisztus bűntelen vérével. 
Az új szövetség értelmében Jézus teljesítette illetve megtartotta az ószövetség összes törvényét, és meghalt helyettünk, hogy megfizessen a bűneinkért és vétkeinkért.

Jézus magára vette a büntetést, amit megérdemeltünk, és megígérte, hogy ha hiszünk benne és mindabban, amit értünk tett, akkor örökre a mi helyünkben fog állni, és a törvény megtartására vonatkozó felelősségünknek Őbenne teszünk eleget. 
A régi szövetség arra összpontosított, amit az ember megtehetett, az új szövetség azonban arra, 
amit Isten tett értünk Jézus Krisztusban. 
( Olvasd el a Zsidókhoz írt levél 8. és 9. fejezetét, ha többet szeretnél tanulni erről a témáról.)

Hálaadó ima:
Köszönöm Neked, Atyám, hogy az újszövetség erőteljes, felszabadító művében élhetek. 
Köszönöm, hogy annyira szerettél, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon a bűneimért. 
És köszönöm, hogy bensőséges, személyes kapcsolatban élhetek Veled.

2024. február 13., kedd

AZ ISTENFÉLŐ BÁTORSÁG FEJLESZTÉSE🧡

,,🧡Folyamodjatok az Úrhoz, az ő hatalmához, keressétek orcáját szüntelen!,, 
1 Krón. 16:11

Ha engedsz a kudarctól való félelemnek, az biztosan megakadályozza, hogy elérd a benned rejlő teljes potenciált az életedben. A jó hír az, hogy nincs okod félni a sikertelenségtől. 
Először is, Isten veled van. 
Másodszor pedig, nincs olyan, hogy kudarc, ha egyszerűen nem vagy hajlandó feladni.

Minden alkalommal, amikor megkísért a félelem, légy hálás azért, amikor Isten a múltban veled volt és segített neked, emlékezz arra, hogy most is veled van. 
Nem fog cserbenhagyni vagy elhagyni téged. 
Ő a te Istened; segít és a kezében tart. Megedz, hogy képes legyél szembenézni a nehézségekkel. 
Építi benned az erőt, a stabilitást és a jellemet, amelyre szükséged van ahhoz, hogy elérd azokat a jó dolgokat, amelyeket Ő tartogat számodra, és kifejleszti benned a bátorságot, hogy soha ne add fel.

Isten talán azért engedi meg, hogy nehézségeken menjünk keresztül, hogy kiterjessze és bővítse a hitre való képességünket. Ha nagy hited van Istenben, akkor nagy dolgokra leszel képes az életedben.

Hálaadó ima:
Atyám, amikor olyan helyzetbe kerülök, ahol elkezdem érezni a kudarctól való félelmet, köszönöm Neked, hogy nem kell engednem ennek az érzésnek. 
Úgy döntök, hogy szilárdan megállok ahelyett, hogy elfutnék. 
Köszönöm, hogy velem vagy, és nincs mitől félnem.

2024. február 12., hétfő

AZ IMA ÉS DICSŐÍTÉS EREJE 🧡

,,🧡 Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!,, Zsolt. 100:4

A szellemi fegyverek, amelyeket Isten ad nekünk, hatalmas áldások, amelyekért hálásak lehetünk. 
Az egyik fontos fegyver, amely rendelkezésünkre áll, a dicsőítés.

A dicsőítés legyőzi az ördögöt, de ennek valódi, szívből jövő dicsőítésnek kell lennie, nem pedig csak szájhősködésnek vagy egy olyan módszernek, amit próbaképpen alkalmaznak. 
A dicsőítés és az imádság minden formája magában foglalja az Igét. Istent az Ő Igéje és jósága szerint dicsérjük.

Az imádság az Istennel való kapcsolatból születik. Hozzá fordulunk segítségért, és mindig megemlékezünk jóságáról. Beszélünk Neki arról, mi aggaszt bennünket. 
Ez közösség, barátság, és lehetőség arra, hogy kifejezzük hálánkat mindazért, ami Isten, és mindazért, amit tesz. Ha hatékony imaéletet akarsz, alakíts ki jó személyes kapcsolatot az Úrral. 
Bízz abban, hogy Ő szeret téged, hogy tele van irgalommal, és hogy segíteni fog, amikor kéred.

Hálaadó ima:
Köszönöm, Atyám, a dicsőítés és az imádság erejét az életemben. Minden nap csodálattal akarok élni mindazért, amit Te tettél értem. Segíts, hogy a dicséretet és az imádságot beépítsem a Veled való napi kapcsolatomba.


2024. február 11., vasárnap

AZ IGE HALLÁSA, BEFOGADÁSA ÉS MEGCSELEKVÉSE🧡

,,🧡Eleveníts meg igazságoddal, mert vágyódom utasításaidra.. . . 
Meg akarom tartani törvényedet állandóan, mindörökké. Tágas téren járok, ha a te utasításodat keresem.,,  Zsolt. 119:40, 44–45

Örömünk akkor teljes, amikor hálásan fogadjuk Isten életünkre vonatkozó ígéreteit, és engedelmeskedünk parancsainak. Amikor hiszünk az Igében, és engedelmeskedünk mindannak, amit Jézus a szívünkre helyez, legyőzzük azokat a dolgokat, amelyek megpróbálnak felzaklatni vagy frusztrálni minket. 

Ha hiszünk Isten Igéjében, megszabadulunk a küzdelmektől, hogy megpihenhessünk ígéreteiben. 
Az Ige azt mondja: “Mert mi, akik hittünk (ragaszkodtunk Istenhez, bíztunk benne és rá támaszkodtunk), bemegyünk abba a nyugalomba” (Zsidók 4:3). 

Ha a gondolataid negatívvá váltak, és tele vagy kétségekkel, az azért lehet, mert már nem hallod, nem fogadod el, és már nem engedelmeskedsz Isten Igéjének. 
Amint elkezdesz hinni Isten Igéjében, az örömöd visszatér, és újra “nyugodt” leszel. 
Hála Istennek, Isten nyugalma az a hely, ahol Ő azt akarja, hogy életed minden napján legyél.

Hálaadó ima:
Atyám, annyira hálás vagyok a Te Igédért. Tudom, hogy az ígéretek és utasítások, amelyeket adsz nekem, az én javamat szolgálják. Miközben ma hallom, befogadom és engedelmeskedem Isten Igéjének, segíts, hogy megtapasztaljam az örömteli, győzedelmes életet, amiért Jézus eljött, hogy az enyém lehessen.



2024. február 10., szombat

AZ ENGEDELMES HOZZÁÁLLÁS🧡

,,🧡Véresáldozatban és ételáldozatban nem telik kedved: nyitott fület adtál nekem.
Égőáldozatot és vétekáldozatot nem kívánsz.,,
Zsolt. 40:7

Isten örül az engedelmességünknek. Vezetni és irányítani akar minket, de ez nem működik, ha nem vagyunk készek meghallani és engedelmeskedni. 

Megadta nekünk a képességet, hogy meghalljuk Őt és engedelmeskedjünk Neki.
Isten nem követel nagyobb áldozatot, mint a szívből jövő engedelmesség.

Van, hogy izgalmas dolgot kér tőled, és van, hogy nem, de mindkét esetben egyformán készen kell állnunk arra, hogy kövessük Őt. 

Hálásak lehetünk annak tudatában, hogy amit Ő mond nekünk, az a javunkra fog válni, ha az Őáltala megadadott módon cselekszünk.
Ha Isten akaratát akarod az életedre, akkor a legegyszerűbb recept: imádkozz és engedelmeskedj.
Isten megadta neked a képességet mindkettőhöz.

Hálaadó ima:
Atyám, hálás vagyok, hogy beszélsz a szívemhez, és vezetsz az úton, amelyen járnom kell.
Függetlenül attól, hogy milyen nehéznek tűnik, szeretnék engedelmeskedni a Hangodnak, és bízom abban, hogy a Te terved a legjobb az életemre. 
Köszönöm, hogy szeretsz engem és a szívemhez szólsz.

2024. február 7., szerda

AZ ELKÖTELEZETTSÉG ÚJ SZINTJE🧡

,,🧡Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik.,, Zsolt. 37:5

Isten az elkötelezettség új szintjére akar minket emelni. 
Ez olyasvalami, amiért izgatottnak és hálásnak kell lennünk, mert az elkötelezettséggel áldás jár. 
Ez nem mindig könnyű, de megéri mindazt, amit ez igényel. 
Mindnyájunknak vannak harcai, és mindannyian szembesülünk a kísértéssel, hogy abbahagyjuk a küzdelmet és egyszerűen feladjuk, de az elkötelezettség lehetővé teszi számunkra, hogy ellenálljunk ennek a kísértésnek.

Amikor hevesen elkötelezed magad Isten életedre vonatkozó célja mellett, elkezded megtapasztalni mindazt, amit Ő tartogat számodra. 
Isten szeret téged, és azt akarja, hogy elkötelezett kapcsolatban legyél Vele – egy életre. 
Nem tudok elképzelni ennél kielégítőbbet, kifizetődőbbet és kalandosabbat. 
Többet tartogat számodra, mint amit valaha is kértél vagy elképzeltél, de ahhoz, hogy az Ő tervei valósággá váljanak az életedben, 100 százalékban el kell kötelezned magad Neki és az Ő akaratának.

Hálaadó ima:
Atyám, úgy döntök, hogy életemet teljesen Neked szentelem. 
Köszönöm, hogy Te vezetsz engem abba a sorsba, amelyet Te szántál nekem. 
A Te segítségeddel Rád fogok összpontosítani, és életem minden percét a Te tervednek és célodnak szentelem.

2024. február 6., kedd

AZ EGYSZERŰ IMÁDSÁG EREJE🧡

Jézus mondá: ,,🧡Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.,,  - Ján. 16:24

Gyakran mondom az embereknek, hogy az egyik dolog, amit tehetnek azért, hogy élvezzék az életüket, az, hogy egyszerűsítik azt – az imaéletüket is beleértve. 
Amikor azt mondom, hogy “egyszerűsítsd” az imaéletedet, nem arról van szó, hogy ne imádkozz gyakran. A Biblia azt mondja: “Szüntelenül imádkozzatok” (1Thesszalonika 5:17). 
Lehet és kell is gyakran imádságban Istenhez fordulnunk.

Arra gondolok, hogy ha túlságosan ékesszóló akarsz lenni, akkor az imaéletedet olyannyira megnehezítheted, hogy elviselhetetlen lesz. 
Jó tudni, hogy nem kell az imáinkkal lenyűgöznünk Istent. 
Egyszerűen beszélhetünk úgy Hozzá, mint egy barátunkhoz; elmondhatjuk Neki, amit valóban gondolunk és érzünk. Istennel mindig őszinte lehetsz, mindig lehetsz önmagad. 
Nem kell vallásos külsőségeket felvenned. Őszinte lehetsz, és egyszerűen csak élvezheted a Vele töltött időt.

Hálaadó ima:
Atyám, köszönöm Neked, hogy a Veled való beszélgetés nem bonyolult folyamat. 
Annyira hálás vagyok, hogy önmagam lehetek Veled, és egyszerűen, imában elmondhatom, ami a szívemet nyomja. 
Segíts, hogy ne felejtsem, az imádság egy beszélgetés, és bármikor jöhetek Hozzád a nap folyamán.

2024. február 3., szombat

Az egyszerű élet szépsége

,,💞Az Úr azonban így felelt neki: "Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre.” (Lukács 10:41-42)

El kellett jutnom odáig az életemben, ahol Isten megmutatta nekem, milyen fontos az egyszerűségre törekedni. 
Gyanítom, neked is szükséged lehet erre. Abban az időben hajlamos voltam mindent túlbonyolítani. Még egy egyszerű baráti vendéglátást is képes voltam túlkomplikálni.

De nem csak a cselekedeteimben, hanem a gondolkodásomban is túlbonyolítottam mindent. Megnehezítettem az Istennel való kapcsolatomat, mert a megigazuláshoz törvénykező módon álltam hozzá. Számomra maga az élet is túl bonyolult volt. 
Úgy éreztem, hogy sok összetett problémával kell szembenéznem, és nem jöttem rá, hogy mindez csak az én komplikált hozzáállásom miatt volt. 
Amikor belül komplikáltak vagyunk, akkor az életben minden bonyolultnak tűnik.

A Jakab 1:8 ezt mondja: „A kétszívű (komplikált, kétfelé sántikáló, nehezen dönteni tudó) ember mindenben instabil, bizonytalan” (angol fordítás alapján).

Évekig sok mindent kerestem – választ a különböző helyzetekre, gyógyulást, sikert a szolgálatomban, változást a családomban… Végül megtanultam, hogy az „egy dolgot” keressem. 
És mi volt az az „egy dolog”?

A Zsoltárok 27:4 megadja nekünk a választ. 
Csak egy dolgot kérek az Úrtól, hogy az Úr házában (az Ő jelenlétében) lakhassam életem minden napján, hogy láthassam jóságát, gyönyörködhessem szépségében és elmélkedhessek templomában” (angol fordítás alapján).

Mi bonyolítjuk túl, de valójában egyszerű az egész. 
Az „egy dolog” tulajdonképpen az istennel töltött idő, és az, hogy Hozzá fordulunk minden szükségünkkel. 
Ez a „keressétek először Isten országát” stratégia, ami elvezet az életünk többi területén való beteljesedéshez.

Nem számít, mivel kerülsz szembe, ha megkéred Istent, mutassa meg, hogyan lehet egyszerűséggel megközelíteni a dolgot, el fogsz ámulni milyen jó ötleteket ad majd a megoldáshoz. 
A Szent benned él, és bár Ő lenyűgözően hatalmas, egyben lenyűgözően egyszerű is. 
A Szent Szellem meg fog tanítani az egyszerűségre, ha valóban akarod.

Befejező gondolatok

Úgy gondolom, fontos ezzel befejeznünk. 
A döntéshozatal útján, akár arról van szó, hogy ne adjuk be a derekunkat a sajnálatnak vagy a félelemnek, vagy arról, hogy az egyszerűséget válasszuk, valószínűleg fogsz hibákat elkövetni. 
De az az igazság, hogy aki nem vét, nem tanul. 
Ne aggasszanak túlságosan ezek a hibák, és ne vedd magad túl komolyan. 
Tanulj a hibákból, és lépj tovább.

Mik azok a területek az életedben (a kapcsolataidban, döntéseidben, munkádban), amiket túlbonyolítasz. 

Hozd meg a döntést, hogy az egyszerűséget választod. 
Amint ma különböző körülményekkel találod magad szemben, kérd Istent, hogy mutassa meg a legegyszerűbb járható utat.

2024. február 2., péntek

AZ EGYIK LEGERŐTELJESEBB DOLOG, AMIT TEHETSZ🧡

,,🧡Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.,, Ján. 13:35

Ha szándékosan megfeledkezünk magunkról, és teszünk valamit valaki másért – még ha az fájdalmat is okoz nekünk – ez az egyik legerősebb dolog, amit tehetünk a gonosz legyőzése érdekében.
És hála Istennek, Isten segíthet nekünk ebben.
Amikor Jézus a kereszten nagyon erősen szenvedett, időt szánt arra, hogy megvigasztalja a mellette lévő tolvajt (lásd Lukács 23:39-43).
Amikor Istvánt megkövezték, imádkozott az őt megkövezőkért, kérve Istent, hogy ne rója fel nekik a bűnt (lásd ApCsel 7:59-60). 
Amikor Pál és Szilász börtönben volt, időt szakítottak arra, hogy börtönőrüknek szolgáljanak (lásd ApCsel 16:27-34).

Ha háborút indítunk az önzés ellen, és szeretetben járunk, a világ felfigyel majd ránk.
Nem azzal fogjuk lenyűgözni a világot, ha olyanok leszünk, mint a többiek. 
És hány megtéretlen barát és rokon ismerhetné meg Jézust, ha őszintén szeretnénk őket, ahelyett, hogy semmibe vesszük, elítéljük vagy elutasítjuk őket?
Azt hiszem, itt az ideje, hogy kiderítsük, nem gondolod?

Hálaadó ima:
Atyám, imádkozom, hogy add meg nekem azt a képességet, hogy mások szükségleteit a sajátom elé helyezzem.
Köszönöm, hogy szeretetednek hatalma van arra, hogy életeket változtasson meg. 
Segíts, hogy ma megmutassam ezt az erőt.