2023. január 30., hétfő

AMIKOR NEHÉZ IMÁDKOZNI❣️

,,💞Áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket.” Luk. 6:28

Hogyan reagálsz, amikor valaki megsérti az érzéseidet? Megengeded, hogy elrabolja az örömödet?
Vagy megengeded, hogy a rossz érzelmek eluralkodjanak rajtad?

Luk. 6:28 megmondja, hogy mit tegyünk azokkal, aki megbántottak minket: imádkozzunk értük és áldjuk meg őket.

Nem természetes reakció azok boldogságáért imádkozni, akik átkoznak minket. 
De az Isteni bölcsesség magasabb, mint a miénk és még akkor is, ha nem érezzük „helyesnek”, akkor is ez a helyes. 
Én hajlandó vagyok ezt megtenni engedelmességből és azt mondani „Uram, nem érzem igazán, hogy meg kéne áldanom azt, aki megsértett, de hittel imádkozom, hogy mégis tedd meg, mert Te azt mondod, hogy áldjam meg őket a jelenléteddel.”

Azt választani, hogy imádkozol értük, az egyik legnehezebb dolog, amit Isten kért. 
Különösen, ha úgy érzed, hogy aki megbántott, helytelenül cselekedett és nem érdemel megbocsátást.

De Isten arra tanít, hogy gyakoroljuk a megbocsátást.
És amikor a megbocsátás útját választjuk, megtapasztaljuk azt a békességet és örömöt, ami Isten szavának való engedelmességéből fakad. 
Amikor engedelmeskedsz Istennek, segít, hogy legyőzd a sértés fájdalmát és jobban élvezd az életet.

Ima: Istenem, bár nehéz, imádkozom azokért, akik megbántottak és kérem, hogy áldd meg őket.
Segíts, hogy elengedjem a fájdalmat, és megbocsássak nekik.



2023. január 27., péntek

💥NE CSAK REMÉNYKEDJ, HOGY A MENNYBE JUTSZ❣️

„💞Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1Jn 5,11–12 NIV fordítás).

Ha megkérdezed az embereket, vajon a mennybe jutnak-e, sokan valami hasonló választ adnak: „Remélem, hogy a mennybe jutok.”
Csupán a reménység azonban nem elég. Imádkozom, hogy a te válaszod ne ez legyen.
Az örök sorsod túl fontos ahhoz, hogy ne biztosra menj.
Bolondság lenne felkészületlenül várni azt, amelyről mindannyian tudjuk, hogy elkerülhetetlen: a halált. A legfrissebb statisztikák is azt mutatják, hogy a világon továbbra is maradt a 100 %-os halálozási arány!
Ezen a bolygón nincs garantálva számodra a következő perc, még kevésbé a következő óra.
Ne halogasd hát a legfontosabb döntésed!
János első levele 5. fejezetének 11–12. verseiben ezt mondja a Biblia: „Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban” (NIV fordítás).
Ez a legvilágosabb, amit csak elérhetsz. Ha tied Jézus, akkor tied az élet. Ha Jézus nem a tied, akkor az élet sem a tied. Választanod kell.
Nem mehetsz a mennybe valaki más hite alapján. És ugyanígy a pokolra sem jutsz más választása miatt.
Ez a te választásod. Te döntöd el, hol fogod tölteni az örökkévalóságot.
Ezért olyan fontos a karácsony és a húsvét. Ha Jézus nem jött volna el karácsonykor, ha nem halt volna meg és nem támadt volna fel húsvétkor, akkor reménytelen lenne a helyzetünk. Bármit tennénk, semmi nem számítana. Nem lenne választásunk.
A kereszt a válasz a legnagyobb problémánkra, az Istentől való elválasztottságunkra.
Pál levele a kolossébeliekhez 2. fejezetének 13–14. verseiben azt mondja a Biblia:
 „Halottak voltatok vétkeitek miatt és bűnös természetetek miatt. 
Isten azonban Krisztussal együtt életre keltett titeket, mert megbocsátotta minden vétkünket. 
Eltörölte az ellenünk szóló adóslevelet, eltávolította azt, odaszegezve a keresztfára” (NLT fordítás),

Egyikünknek sincs garantálva a következő perc a földön. Mennyire sürgeti ez a Jézus követéséről szóló döntésedet? Mit jelent ez a családod és barátaid számára?
Amikor egy meg nem tért ember üdvösségéért imádkozol, Istennek tetsző dolgot teszel. 
Imádságaid nem találnak süket fülekre. Tarts ki az imádkozásban, ne fáradj bele! Isten hatalma korlátlan, megbocsátása végtelen.
Isten szélesre tárt karokkal hív.
Bizonytalan időkben élünk, te azonban biztos lehetsz abban, hogy a mennybe jutsz. 
Nem számít, mit tettél vagy hol voltál, Isten hív téged.
Készen állsz? Itt van egy imádság, amivel kezdheted: „Drága Istenem! 
Tudom, hogy amikor meghalok, számot fogok adni az életemről közvetlenül neked. 
Tudom, hogy eddig figyelmen kívül hagytalak. Megvallom, hogy vétkeztem ellened, és nem a te terved, hanem a saját elgondolásom szerint éltem. Mostantól kezdve változtatni akarok ezen. 
El akarok fordulni a bűneimtől, és oda akarok fordulni hozzád.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust meghalni az én elrontott dolgaimért, ezért nem nekem kell megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatot.
Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg, Uram.
Soha nem leszek képes elég jónak lenni, hogy egy tökéletes helyre jussak.
Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz engem, hogy minden vétkem magadra vetted. 
Elfogadhatóvá tettél a menny számára. Alázatosan kérlek, ments meg engem!
Kérlek, ments meg a bűneimből, és azokból a rossz szokásaimból, amelyek most tönkre teszik az életem.
Hiszek benned, Jézus. Hiszem, hogy megtartod az ígéreted, megmentesz engem azonnal, bizonyosan, teljesen és örökre.
Jézus nevében, ámen!”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.07.25.)



2023. január 10., kedd

💥 ISTENNÉL MÁR OTT A VÁLASZ❣️

„💞Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.” (2Sám.22,4.)


Egy ijesztő csata kapujában, Jósafát úgy közelített Istenhez, hogy először dicsőítette Őt, elmondta, milyen nagyszerű, fantasztikus, erőteljes és csodálatos is Ő.
Aztán számba vette az Úr hatalmas tetteit a múltban; hogy megvédte a népét és megtartotta az ígéreteit. Mindezek után mondta el a kéréseit Istennek. elkezdte kifejezni, hogy teljesen biztos abban, hogy Isten kezelni tudja a problémát.

Aztán egyszerűen ennyit mondott, „Ó, amúgy Istenem, az ellenségeink ellenünk jönnek, hogy megpróbálják elvenni azt az örökséget, amit tőled kaptunk. Gondoltam csak megemlítem neked ezt a kis problémát.
De te olyan nagy vagy, tudom, hogy már irányításod alatt tartod ezt a helyzetet.”
Mikor Isten segítségét kérjük, rá kell jönnünk, hogy Ő már első alkalommal is meghallgat minket.
Nem kell azzal töltenünk az imaidőnket, hogy újra és újra ugyanazt kérjük tőle.
Szerintem az a legjobb, hogy kérjük Istentől, amit akarunk, vagy amire szükségünk van, és aztán, mikor eszünkbe jut, hálát adunk neki azért, hogy munkálkodik.
El kell mondanunk neki, hogy bízunk Benne, és tudjuk, hogy az Ő időzítése tökéletes.

Istennek már akkor megvan a terve a szabadításra, még mielőtt a problémáid egyáltalán felbukkannának.
Ő soha nincs meglepve! Továbbra is fókuszálj Rá, dicsőítsd, imádd, és adj hálát neki, hogy már úton van a segítség, és figyelj a Hangjára, ahogy győzelemre vezeti a csatáidat.

ISTEN SZAVA MA HOZZÁD:
Istennek nincs szüksége emlékeztetőkre, annál inkább a dicsőítésünkre.

2023. január 4., szerda

💥NYISD KI A BIBLIÁDAT, ha SZERETNÉD MEGISMERNI ISTEN AKARATÁT❣️

„Isten igéje figyelmeztet a veszélyre és elirányít a rejtett kincsek felé. Különben, hogyan is találnánk meg saját utunkat?
Vagy hogyan tudnánk meg, mikor tettetjük magunkat?”
(Zsolt 19:11-12 )

Istennek szinte minden akarata ismert lehet számunkra.
A rendelkezések le vannak fektetve. Ahogyan kinyitod a Bibliát, Isten megnyílik számodra, elkezd hozzád szólni. Vagy netán azt szeretnéd, ha Isten az égre írná számodra szóló üzenetét? 
Miért tenné ezt, amikor Ő már beleírta ezt egy könyvbe? 
Ha naponta olvasod a Bibliát, meglátod, mit üzen neked.

Ne a sugallatokat várd, hanem az igeverseket olvasd.
Isten tanítja az ő rendelkezéseit. Amikor iránymutatásra van szükséged, megtudhatod, hogy körülményeid vagy érzéseid egybeesnek -e Isten szavaival.
A Biblia visszaigazolja Isten akaratát.
Viszont az is jó, ha tudod, Isten azt szeretné, ha előbb engedelmesen teljesítenél, mielőtt újabb dolgokat mutat számodra. Azaz, ha Isten már elmondta, mit szeretne tőled, de még nem cselekedted meg, ne várd el, hogy a következő lépést megmutatja. Tőled várja az első lépést.
Korábban azt kértem tőled, elmélkedj Isten igéjén, kezdd a 23. zsoltár szavaival.
Elmélkedni Isten igéjén, azt jelenti, hogy elmélyülsz és egy ideig Isten igéjére összpontosítasz.
- Először olvasd lassan, esetleg többször hangosan, többféleképpen hangsúlyozva a szavakat és mondatokat.
- Másodszor, reagálj a szöveg igaz mivoltára.
- Harmadszor, válaszolj Istennek, annak fényében, amit olvastál, ezt is lehet csendben vagy hangosan.
- Negyedszer pedig maradj Isten igéjének közelségében, meghallgatva, amit Isten szeretne mondani a Biblián keresztül.
Egyszerűen csak a Bibliádat kell kinyitnod, hogy megtudd, mi Isten akarata a te életedben.
Azután, szánj rá időt, olvasd és tanulmányozd, hogy szíved és elméd megváltozzon.
A Zsolt 23,3 versében ezt mondja,
„Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért”.

(* Daily Hope by Rick Warren, 2019.03.19

💥AZ ÚJ ÉV AGGODALMÁRA ISTEN ÍGY VÁLASZOL❣️

Rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas” (Lk 1:48,49)

Valljuk be őszintén, az első gyerek nagy változást hoz minden szülő életében. Az éjjeli szoptatás, a rendszeres pelenkacsere és büfiztetési szokások még a legfelkészültebb szülőt is próbára teszi.
Képzeljétek magatokat Mária helyzetébe. Bár addig sosem volt még együtt férfival, egy angyal odamegy hozzá és azt mondja:
"Te leszel az Isten fiának anyja".
Ez egy meglehetösen megterhelő kijelentés.
A Biblia azt mondja, úgy reagált, ahogy bármelyikünk reagált volna:
“Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés” Lk (1:29)

Ezen az év végén lehet, Te is hasonlóan megterhelő helyzetben vagy. Te sem tudod mit tartogat 2023 a számodra. Isten valami új felé vezet....
A munkaszerződésed lejár, vagy felmondtál- felmondtak...
A kapcsolatod úgy tűnik megszakad... Gondterhelt vagy.
Az aggodalom valójában a kezelhetőség kérdése. Szeretnénk kezelni a kezelhetetlent.
A világgazdaságra nem tudunk hatni, ezért aggódunk miatta. Gyermekeinken képtelenek vagyunk eligazodni, ezért nyugtalanok vagyunk miattuk. A jövőnket nem tudjuk befolyásolni, ezért aggódunk érte. Aggodalmunk azonban nem old meg semmit!
Csak emésztjük magunkat anélkül, hogy ez megoldásra vezetne.

Mit tesz Mária a gondjaival?
**Változtat hozzáállásán, mert Isten kijelentésére hagyatkozik.**

Mária azt mondja: „rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas” (Lk 1:48,49).
Mária teljes imája, Lukács 1. fejezetében, az Ószövetség igéivel van tele. Ő egy hétköznapi világban élő nő volt.
 
**Azonban ahelyett, hogy a jelenlegi helyzetére figyelt volna, Isten kijelentésére összpontosított.**
Meglehet, hogy te is lehetetlen helyzetbe kerültél az idei évben.

A Biblia újra és újra kijelenti, hogy Isten veled van, Rá bizalommal támaszkodhatsz.
Isten megígéri, hogy segít egészségesebbnek lenni, jobb szülőnek lenni, bankhitelünktől, adóságainktól megszabadulni és így tovább.
Mindezek után, ha nem ismerjük fel és nem várjuk az ígéretek beteljesülését, csak hasztalan fogunk aggódni a jövőnkért.
Kész vagy Istenben bízni függetlenül attól, amit a 2023-as év tartogat számodra?
"Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban." Fil 4,19.

ÁLLJ RÁ ISTEN ÍGÉJÉRE - ÍGÉRETEIRE és AZON ELMÉLKEDJ, ADJ HÁLÁT és HITTEL VALLD MEG MAGADÉNAK!
ÁMEN!



2023. január 3., kedd

💥GYŐZELEM HÁLA ÁLTAL❣️

Észrevetted-e már, hogy Isten válasza imádra sokszor azért késik, mert nem magasztaltad őt eléggé?
Észrevetted, hogy a nehézségek hegyei gyakran azért maradnak előtted, mert elmulasztottad dicsérni Istent?"
Tudod-e, hogy hamarabb elűzheted Sátánt dicsérettel, mint bármilyen más módon, a hit parancsát kivéve? 
Hogy a hit parancsa sokszor nem más, mint egy hálaadó "zárótűz"?
Tudod-e, hogy a depresszió megszüntethető állhatatos hálaadással?
A dicséret áthatol a sötétségen, szétrobbantja a régóta fennálló akadályokat, és megfutamítja a pokol démonait.

,,MINDENÉRT HÁLÁT ADJATOK, mert ez az Isten akarata.,,
1Thes.5:18


Hála Istennek, a keresztény képes ellenállni Sátánnak, és elűzni őt a csatatérről
,, Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.,, (Jak 4, 7).
Néha ezt imával és hálaadással kell tenni. Néha parancsolnod kell, hogy távozzon.
Néha meg kell kötnöd az erejét.
Néha el kell tőle rabolnod foglyait, és Jézus nevében kiszabadítani őket.
Ebben a névben teljes hatalmad van Sátán legyőzésére a harc bármely területén.
Nem szabad elfutnod. Sátánt kell kényszerítened megfutamodásra.

Be kell törnöd az ördög területére, és meg kell szabadítanod foglyait. Sátán nem más, mint bitorló. 
Újra meg újra csatába kell szállnod, és le kell győznöd az által,
Aki szeretett minket, és önmagát adta értünk; Őáltala,
Aki velünk van és betakar bennünket vérének védelmével; Őáltala,
Aki felfegyverzett minket győzelmes nevének hatalmával.

Némelyik csata hosszabb lehet a többinél; néha Sátán mélyen beásta magát. 
Egyes csatákban szükséged lehet a hivőknek közbenjáró, böjtölő csoportjára, akik kitartanak veled az imában.
De Jézus most és mindörökké Győztes. Csatlakozz Őhozzá győzelmében. Magadban semmit nem érsz, de Krisztusban és az Ő nevében felettébb diadalmaskodhatsz.

A Magasztalás elűzi az ördögöt!
Sokszor fontosabb magasztalni Istent, mint kéréssel fordulni hozzá.
A dicséret szemedet a csatáról a győzelemre irányítja, mert Krisztus már diadalmaskodott, és mivel Ő szívedben lakik, vele együtt a győzelem benne lehet életedben és imádban.
Általában minden imának hálaadással kell kezdődnie -
,,Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornáczaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét!,, (Zsolt 100, 4).

A Szent Szellem sokszor ki akar vezetni a terhek alatt roskadó könyörgésből a győzelmes hálaadásba.
A teher viselése bibliailag megalapozott, de a hálaadás még inkább.

Észrevetted-e már, hogy Isten válasza imádra sokszor azért késik, mert nem magasztaltad őt eléggé?
Észrevetted, hogy a nehézségek hegyei gyakran azért maradnak előtted, mert elmulasztottad dicsérni Istent?"
Tudod-e, hogy hamarabb elűzheted Sátánt dicsérettel, mint bármilyen más módon, a hit parancsát kivéve? Hogy a hit parancsa sokszor nem más, mint egy hálaadó "zárótűz"?
Tudod-e, hogy a depresszió megszüntethető állhatatos hálaadással?
A dicséret áthatol a sötétségen, szétrobbantja a régóta fennálló akadályokat, és megfutamítja a pokol démonait.

Mrs. Charles E. Cowman, a Streams in the Desert (Források a sivatagban) c. könyv szerzője, és férjével együtt az MS International alapítója, megjegyezte, hogy a keresztények sokszor hangoztatják az ismert megállapítást: "Az ima megváltoztatja a dolgokat".
Isten azonban megtanította neki azt a mély szellemi igazságot, hogy miután imádkoztál és hittél, gyakran a dicséret az, ami megváltoztatja a dolgokat.
Imák, melyeket hosszú ideje ismételgetnek, és úgy tűnik, hogy nem jön rájuk felelet Istentől, igen gyorsan válaszra találnak, mihelyt az imádkozó a kérésről átvált dicséretre.

Mrs. Cowman hangsúlyozta: két dolog szükséges a szellemnek, hogy elérje Isten trónusát: könyörgés és hálaadás.
Miért van az, hogy nagyobb hangsúlyt helyezünk a könyörgésre, mint a hálaadásra, holott az Ige sokkal többször buzdít hálaadásra, mint könyörgésre?

A hálaadásnak három szintje van, mely áldást hozhat életedre, és hatékonyan hozzájárulhat imádhoz:
1) Adj hálát azért, amit Isten tett,
2) Adj hálát azért, amit Istentől vársz, hogy megtegyen, és
3) Adj hálát magáért Istenért.
Az ilyen dicséret nemcsak értékes ima, hanem hatalmas szellemi fegyver is.
Isten felhasználja dicséretedet! A dicséret megújítja erődet.
A reménykedés Istenben és a rá való várakozás szellemileg, de gyakran testileg is megújít
,, “Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is”.,, (Ezs. 40, 29-31).

Isten dicsérete sokszor még az imánál is hatékonyabban felfrissít, megelevenít és felhatalmaz. 
Minden keresztény gyakori tapasztalata egy bizonyos értelemben vett szellemi kiszáradás.
Valamely szellemi küzdelem után természetszerűen jelentkezik értelmi és érzelmi kimerültség. Ismételten szükségünk van a Szent Szellem kiáradására.
A dicséret megváltoztatja a lelkiállapotot. Megnyitja a hit és az öröm artézi kútjait.
A dicséret az Úr egyik eszköze a belső megújításodra
,,Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.,, - 2Kor 4, 16-

“Dávidé. Áldjad, lelkem, az URat, és egész bensőm az ő szent nevét!
Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!
Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet,
megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg.
Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.” (Zsoltárok 103, 1-5)
Ha őszintén magasztalod Istent, akkor hálaadásod szent, erős és Istennek tetsző.

Nagyon megerősödsz szellemileg, ha az Úrral való hétköznapi életedbe beépíted a hálaadást. Egészségesebb leszel lelkileg és testileg, ha az Úr dicsérete életed része lesz.
Ahogy magasztalod az Urat, elszáll az aggodalom.
A dicséret elűzi a csalódottság, feszültség és levertség érzéseit. A hálaadással eloszlik a sötétség és fellobog Isten fáklyája.
A dicséret megtisztítja a légkört a Sátán sugallta kétségektől, az ítélkezéstől, az ingerültségtől. 
Mennyei „vérátömlesztést" hoz számodra.
A dicséret megváltoztatja az életedben, otthonodban, gyülekezetedben uralkodó légkört.

Minden nap növekedni fogsz szellemi erőben, ha rendszeresen gyakorlod a hálaadást.
Spurgeon azt mondta: "Amikor áldjuk Istent kegyelmes tetteiért, megsokasítjuk azokat; és amikor áldjuk Őt a szenvedésekért, akkor általában véget vetünk azoknak".

A dicséret tisztítja látásodat. Sátán megpróbálja észrevétlenül elmédbe oltani saját nézőpontját.
Ő szereti feketére festeni a dolgokat. A bolhából elefántot csinál, szomorúsággal homályosítja el az eget, és a nehézséget megoldhatatlannak tünteti fel. Azt akarja, hogy rosszul értékeld magadat. 
Azzal vádol, hogy nem vagy fontos Istennek, hogy túl gyenge vagy ahhoz, hogy felhasználjon; elhiteti veled, hogy csődtömeg vagy. A gonosz erejét sokkal nagyobbnak, bölcsebbnek és erősebbnek mutatja, mint amilyen az valójában.
Kezdd el Istent dicsérni, és megszabadulhatsz Sátán sugdosásától.
Adj hálát Istennek, és a Szent Szellem megtisztítja látásodat.
A sátán perspektívái mindig megtévesztők; azt akarja, hogy a képnek csak egyik oldalát lásd.
Adj hálát az Úrnak, és a Szent Szellem megláttatja veled a mennyei perspektívát.
A hálaadás leszállítja az ördög nagynak tűnő értékét, és segít felismerni hetvenkedésének hamisságát, ürességét.

Hálaadás által elnyerheted a Szent Szellem látását arról, amit Isten munkált, és ahogy válasza közeleg. A dicséret felemel a csata porából, és lehetővé teszi, hogy Jézus szemszögéből tekints le onnan, ahol Ő ül - az Atya jobbján, megkoronázva. A dicséret meghazudtolja Sátán követeléseit, és megmutatja, ahogy Isten angyalai látják a dolgokat.

A dicséret megtisztítja szellemedet. Csodálkoznál, ha tudnád, mennyi imát meghiúsít a keresztények élete. Az érzékiség imák ezreit akadályozza abban, hogy a mennyezetnél feljebb jussanak.

 "Ha hamisságra néztem volna az én szívemben, meg nem hallgatott volna az Úr" (Zsolt 66, 18).
A bűnös gondolatok, érzéki magatartás és önzés lerombolják az ima erejét. Bezárják Isten fülét szavaink és kívánságaink előtt.
A Szentírás gyakran beszél olyanokról, akik imádkoztak, és Isten nem figyelt szavukra.
Jakab szerint az Úrhoz fűződő viszonyunknak igaznak, indítékunknak tisztának kell lennie, hogy meghallgasson bennünket (Jak 4, 3).

A gőg sok imát érvénytelenített már (Jak 4, 6). A bíráló magatartás, engesztelhetetlenség és a szívben rejlő keserűség gátolja az imát. Ha könyörgésedre választ szeretnél kapni, engedd, hogy a Szentlélek megtisztítson (4, 6-10). http://szentiras.hu/UF/Jak4

Hálaadó szellem által megőrizheted tisztaságodat. Amikor Sátán elmédben valamire ösztökél, tisztítsd meg gondolataidat dicsérettel.
A dicséret elmossa a szkepticizmust, az önsajnálatot, az énközpontúságot és letöri az önimádat csíráit. 
A hálaadás felhatalmazást kölcsönöz imádnak.
A Zsolt 50, 14-15 szerint nyomorúság idején a hálaadó áldozat a helyes bevezetés a szabadulásért könyörgő imához.
,,Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat! És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem. ,,

Más szóval: a hálaadáskérésedet hatékonyabbá teszi. Isten oly sokat tett már értünk, amiért nem voltunk eléggé hálásak, úgyhogy a buzgó magasztalás felmelegíti Isten szívét, és utat készít a gyors válasznak.

A hálaadás megsokszorozza a hitedet.
Ahogy magasztalni kezded az Urat, figyelmed fókusza a probléma egészéről az isteni erőforrásokra irányul, súlyos bajodról az Úr erejére, mellyel hiányodat kielégíti.
Ahogy magasztalod Őt, elkezdesz emlékezni rá, hogyan segített neked más esetekben, és hited várakozó reménnyé növekszik, Belekapaszkodsz, hogy számíthatsz rá, hogy kész azonnal segíteni neked. Minél többet magasztalod Istent, nagyságának fényében annál kisebbnek tűnik a hegy, amellyel szembe kell nézned.

A hálaadás Jézusra emeli tekintetedet, és szinte öntudatlanul átrakod terhedet az Úr vállára

A hálaadás segít felismerni, hogy Sátán aránylag mennyire jelentéktelen démoni segítőivel együtt, akiket a golgotai válság legyőzött, elriasztott.
A dicséret bátorságot ad ahhoz, hogy Jézus nevében megállj, és elutasítsd őket.
A dicséret nemcsak hited megsokszorozásának egyik módja, hanem hited bizonyítékává is válik.
A hálaadás szellemi kapcsolatot létesít az angyalokkal.
A szellemi csaták kétféleképpen nyerhetők meg: imádkozással és Isten angyalainak beavatkozásával (Zsid. 1, 14).
Gábriel azt mondta Dánielnek, hogy neki és Mihálynak le kellett győzniük a szembeszegülő gonosz szellemeket, mielőtt a választ elhozhatták Dániel imájára (Dán 10, 12-13).
Az angyaloknak nagy örömére szolgál Jézus dicsérete és imádása. Amikor elkezded Istent magasztalni, az angyalok köréd gyűlnek, csatlakoznak hálaadásodhoz és örömödhöz. Te nem látod őket, de ők ott vannak. A menny mindig közelinek tűnik, amikor dicséretbe kezdesz. Isten és angyalai figyelnek és örvendeznek.

A dicséret megfutamítja Sátánt. Sátán és démonai félnek Jézus jelenlététől és hatalmától.
Tudják: Jézus bármikor száműzheti őket a tűz tavába, mely utolsó ítéletük lesz.
A félelem ettől a büntetéstől és Jézus jelenléte gyötrelem nekik (Máté 8, 29).
Jézus magasztalása a démoni seregeket menekülésre kényszeríti. Higgy benne, hogy Sátán elfut előled (Jak 4, 7).

Luther egyszer azt mondta: "Énekeljünk egy himnuszt, bosszantsuk vele az ördögöt."
Amikor a sátán ellen vívott küzdelem végtelennek és szinte reménytelennek tűnik, kezdd magasztalni Istent, és sátán serege elfut előled.
Keveset és alkalomszerűen szoktuk Istent dicsérni. Magasztaljuk őt egyre jobban. 
Eddig arra használtuk a hálaadást, hogy imádjuk az Urat; kezdjük el arra használni, hogy elűzzük az ördögöt. Minden csodálatos eredménytől eltekintve érdemes dicsérni az Urat már csak a miatt az áldás miatt is, amit szívedben fogsz érezni.
De a dicséret a keresztyének nehéztüzérsége; a hálaadás hatékonyabb fegyver a lelki hadviselésben, mint az atombomba a földi háborúban.
A hálaadás stratégiai út a győzelemhez.Az Úr magasztalása
Dicsérheted az Urat egyedül is, anélkül hogy bárki tudna róla. 

Kezdd a napodat a hivatalban csendes hálaadással. Amikor meghívnak szolgálni, úgy lépj be a házba, hogy szívedben Jézust magasztald.
Ha jelenlétedben mások tanácskoznak valakivel, csendesen ismételheted Jézus nevét hálaadással, magasztalással. Ha kórházban ülsz egy szenvedő ágyánál, csendesen magasztalhatod az Urat, míg Isten közel nem kerül, és talán a beteg is megérzi. Hányszor, de hányszor helyénvaló Jézust ily módon dicsérni!
Míg a magasztalásnak egyrészt át kell járnia legbenső lényedet (Zsolt 103, 1), és megzendül szívedben (30, 12), ugyanakkor nyilvánosan is ki kell fejezned (35, 18), mások jelenlétében (34, 3).
A hálaadást hirdetni kell (9, 15), meg kell énekelni (33, 2) harsogón és örvendezve (33,3; 71,23), zenével (92, 1) és az ajkak szavával kifejezésre juttatni. 

"Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van" (34, 2). 
"Annakokáért Jézus által vigyük dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az Ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét" (Zsid. 13, 15).

A hálaadás képes átalakítani hétköznapjaidat. Átformálja imaéletedet.
Gyorsíthatja győzelmedet küzdelmes imádban. Nincs semmi, ami helyettesíti a dicséretet.
A dicséret hódolat Isten előtt, örömet jelent az angyaloknak, és rettegésben tartja a démonokat.
A hálaadás megtisztítja a légkört, megmossa lelkedet, megsokszorozza hitedet, felruház Isten jelenlétével és erejével.

 "Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az Ö szent nevét" (Zsolt. 103, 1)


Wesley L. Duewel: Imáddal érintsd meg a világot (pp. 144-151.)