2024. május 7., kedd

HAGYD, HOGY ISTEN ERŐSÍTSEN MEG🧡

🧡Nem tudok aludni a bánat miatt, erősíts meg engem igéddel (az ígéretnek Igéjével)!
Tarts engem távol a hazugok útjától, és ajándékozz meg kegyelmesen törvényeddel!”
-Zsoltárok 119:28-29

Az igazság az, hogy Isten nélkül nem tudjuk kezelni az életet. Nem tudjuk kezelni a nyomást, a zűrzavart és a stresszt.
A házasságunk szenvedni fog, az anyagiakkal is bajban leszünk, és a kapcsolataink nem fognak virágozni, ha nem tanulmányozzuk Isten Igéjét, és nem szánunk időt az imádságra.

Van azonban egy jó hír, amiért hálásak lehetünk – Isten megerősít minket, és képessé tesz arra, hogy békésen és bölcsen kezeljük az életet, ha elkezdünk imádkozni a dolgainkért, ahelyett, hogy csupán megpróbáljuk átvészelni a napot. 
Ő megújítja az erőnket, és képessé tesz minket arra, hogy megbirkózzunk az élettel, és ne fáradjunk el.

Lásd Ézsaiás 40:31:
,,De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.,,

Szükséges, hogy minden nap megújuljunk és megerősödjünk. Szükségünk van a fizikai erőnkre, az értelmi és érzelmi erőnkre. Erősnek kell lennünk ahhoz, hogy ne essünk szét minden alkalommal, mikor egy nem várt szituációval kell szembesülnünk.

Jézus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz és Ő azt várja tőlünk, hogy életünk stabilan fejlődjön. 
Képesek vagyunk a megújulásra, megerősödésre, ha Istenből merítjük az erőnket.
Gyakoroljuk a hitünket és ha megcselekedjük azt, amit Ő mondd, hogy tegyük meg.

Hálaadó ima:
Atyám, annyira hálás vagyok, hogy békét és megnyugvást adsz nekem még a rohanó élet közepette is. Segíts, hogy ma Rád támaszkodjak, és bölcsen állítsam össze a napirendemet! Te vagy életem ereje, és teljesen Rád hagyatkozom.

2024. május 5., vasárnap

GYORSAN MEGBOCSÁTANI🧡

,,🧡Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.,, Kol.hz 3:13

A világ tele van fájdalommal és szenvedő emberekkel; és a tapasztalatom az, hogy a szenvedő emberek másoknak is fájdalmat okoznak. 
Az ördög túlórázik Isten népe között, hogy sértést, viszályt és széthúzást hozzon, de hálásak lehetünk, hogy Isten ad nekünk egy eszközt, amivel megszabadulhatunk ettől, és legyőzhetjük a gonoszt: gyorsan megbocsáthatunk.

A megbocsátás bezárja az ajtót a Sátán támadása előtt, így nem tudja megvetni a lábát, ami által később erősséget hozhat létre. Megelőzheti vagy megszüntetheti a viszályokat a másokkal való kapcsolatainkban. Nem csoda, hogy a Biblia újra és újra azt mondja nekünk, hogy bocsássunk meg azoknak, akik megbántanak vagy megsértenek minket. 
Jézus a megbocsátást életmóddá tette, és minket is erre tanított. 
Ez alapvető fontosságú ahhoz, hogy örömteli életet éljünk.

Hálaadó ima:
Atyám, annyira hálás vagyok a megbocsátásért, amit Jézus által adtál nekem, és a kegyelemért, hogy képes vagyok megbocsátani másoknak. 
Függetlenül attól, hogy mások mivel bántottak vagy sértettek meg, ma úgy döntök, hogy megbocsátok azoknak, akik fájdalmat okoztak nekem. 
Köszönöm, hogy segítesz megélni ezt a megbocsátást minden új napon.

2024. május 2., csütörtök

GYERMEKI HIT🧡

,,🧡Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában.,, Mt. 18:4

A gyermek hite egyszerű. Egy gyermek nem próbál mindent kitalálni, és nem készít részletes tervet arról, hogy pontosan hogyan fogja megkapni, amire szüksége van. 
Egyszerűen csak hisz, mert a szülei azt mondták, hogy gondoskodni fognak róla. 
Szerencsére ugyanez igaz lehet ránk is. 
Hívőként az örömünk és a békességünk nem a cselekvésen és a teljesítményen alapul – azon, hogy megpróbálunk mindent kitalálni és magunk megoldani. Az öröm és a békesség hitből fakadnak.

Az öröm és a békesség az Úrral való kapcsolatunk építésének eredményeként jön. 
A Zsoltárok 16:11 azt mondja nekünk, hogy az Ő jelenlétében az öröm teljessége van. 
Ha elfogadtuk Jézust Megváltónknak és Urunknak, akkor Ő, a Béke Fejedelme bennünk él (lásd 1János 4:12-15; János 14:23). Az Úr jelenlétében békességet tapasztalunk, kapunk Tőle dolgokat, és az Ő útmutatásai szerint cselekszünk. 
Az öröm és a békesség abból fakad, hogy ismerjük Őt, és hiszünk Benne – egyszerű, gyermeki hittel bízunk az Úrban.

Hálaadó ima:
Hálás vagyok, hogy örömöm és békém nem a képességeimen alapul. Atyám, benned találok meg mindent, amire szükségem van. 
Ma gyermeki hittel fordulok Hozzád, bízva abban, hogy Te gondoskodsz minden problémáról az életemben. 
Köszönöm, Atyám, hogy Te irányítod az életemet, örömöm és békességem benned van…

2024. április 26., péntek

GONDOLATOK, SZAVAK, ÉRZELMEK🧡

🧡A negatív gondolatok, szavak, érzelmek és kapcsolatok stresszel járhatnak, ami meg is betegíthet minket!
DE a pozitív gondolatok, szavak, érzelmek és kapcsolatok egészségesek lehetnek számunkra és gyógyulást is hozhatnak!
 
• "A szelíd szív élteti a testet...." (Példabeszédek 14:30)
• "Fiam, figyelj szavaimra, hajtsd füledet mondásaimra...mert életet adnak azoknak, akik megtalálják, 
és gyógyulást egész testüknek." (Példabeszédek 4:20,22)
• "Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek." (Példabeszédek 16:24)

Legyünk hálásak Isten Igéjének hatalmáért az életünkben.
Azáltal, hogy elmélkedünk a Szentíráson és követjük Isten útmutatását, úgy kezdünk el gondolkodni, beszélni és élni, ami az életünk minden részébe gyúgyulást hoz.

2024. április 25., csütörtök

FOGD MEG A RÓKÁT!🧡

,,🧡Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják szőlőinket. . .,, —Én. 2:15

Az apró csalódások frusztrációt okozhatnak, ami viszont nagyobb problémákhoz vezethet, ezek aztán nagy károkat okozhatnak.

A hatalmas csalódások mellett, amelyek akkor érnek, ha mondjuk, nem kapjuk meg a munkahelyi előléptetést vagy a házat, amit szerettünk volna, ugyanúgy felzaklathatnak bennünket apró bosszúságok is. Tegyük fel például, hogy várunk valakit ebédre, és az illető késve érkezik. 
Vagy tegyük fel, hogy külön azért mész el a bevásárlóközpontba, hogy kedvezményesen vásárolj valamit, de az már elfogyott.

Az ilyen jellegű frusztrációk kisebbek, de összeadódva sok bosszúságot okozhatnak. 
Ezért kell tudnunk, hogyan kezeljük őket, és hogyan tartsuk őket perspektívában. Ellenkező esetben kicsúszhatnak a kezünkből, és aránytalanul nagyra nőhetnek.

Bölcsen tennénk, ha résen lennénk a kis rókákkal szemben, amelyek ellopják a békénket.

Isten segítségével megtanulhatjuk azt, amit Pál tett az Apostolok Cselekedeteiben, amikor a kígyó a kezére tapadt – egyszerűen lerázta magáról (ApCsel 28:1-5)! 

Ha gyakoroljuk, hogy azonnal, gyorsan kezeljük a csalódásokat, akkor nem fognak felhalmozódni, és nem válnak pusztító hegyekké.

A győzelem nem a problémák hiánya, hanem Isten erejének jelenléte.

2024. április 22., hétfő

FIGYELJ, MIKOR ISTEN SZÓL 🧡

..🧡Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.,, Ján. 10:27

Fontos, hogy ne gondoljuk, hogy az imádság és az Istennel való közösség azt jelenti, hogy mi beszélünk. Időt tölthetünk Vele úgy is, hogy figyelünk Rá. 
Az imádság kétirányú utca. Isten nemcsak meghallgat minket, hanem hála az égnek, Ő is beszél is hozzánk.

Nagyszerű gyakorlat, hogy miközben hallgatod Istent, megkérdezed Őt, van-e valaki, akit szeretne, hogy bátoríts vagy megáldj – aztán maradj csendben és figyelj. 
Meg fogsz lepődni, milyen gyorsan válaszol. 
Ő istenfélő gondolatokkal és célokkal fogja megtölteni a szívedet. 
Több mint valószínű, hogy eszedbe fog jutni néhány ember, és néhány kreatív ötlet, hogyan áldhatnád és bátoríthatnád őket. 
Ezek az “ötletek” és “gondolatok” Isten szavai hozzád. Ő sokféleképpen beszél, de egy dolog biztos: nem fogjuk hallani a hangját, ha nem tanuljuk meg hallgatni.

Istennek olyan ötletei vannak, amelyekre még csak nem is gondoltál. 
Figyelmesen hallgasd Őt olyan szívvel, amely hálás a jelenlétéért. 
Aztán kövesd a János 2:5-ben adott tanácsot: “Bármit mond neked, tedd meg.”

Hálaadó ima:
Atyám, köszönöm, hogy még mindig szólsz népedhez. Imádkozom, hogy mutass nekem valakit, akinek ma bátorításra van szüksége. 
Köszönöm, hogy szólsz hozzám, és megengeded, hogy áldás legyek valaki életében.

2024. április 20., szombat

NE ÁLLJ ELLEN, FOGADD EL AMIT ISTEN MOND🧡

🧡Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!
Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!”
(Zsolt.139,23-24.)

Gyakran megesik, hogy mikor Isten meggyőz minket egy bűnről, nyűgösek leszünk, mert Isten így bánik velünk.
Míg be nem ismerjük a bűnünket, és nem vagyunk kész elfordulni tőle, mindaddig míg nem kérünk megbocsátást, addig érezzük ezt a kényelmetlen nyomást. 
Amint kiegyezünk Istennel, a békénk visszatér, és a viselkedésünk fejlődik.
A gonosz kárhoztatással és szégyennel támad, hogy távol tartson minket attól, hogy Istenhez forduljunk imában, bizalommal telve, hogy Ő a szükségeinket be tudja tölteni; és újra közösségben lehessünk Vele. Ha rossznak érezzük magunkat, vagy azt gondoljuk, hogy Isten dühös ránk, az elválaszt minket a jelenlététől.
Ő soha nem hagy el minket, de a félelmeink miatt kételkedhetünk benne, valóban velünk van-e.
Ezért olyan fontos, hogy felismerjük az igazságot, és tudjuk, mi a különbség a kárhoztatás és a bűnről való meggyőzés között.
Ha Isten meggyőz egy bűnről, az felemel téged és kivezet belőle, a kárhoztatás miatt csak rossznak érzed magad, és gyakran csak súlyosbodik a probléma.
Mikor imádkozol, rendszeresen kérd Istent, hogy szóljon hozzád, és mutasson rá a bűneidre, vedd észre, hogy az Ő meggyőzése egy áldás számodra, nem pedig probléma. Mikor elkezdek imádkozni, majdnem mindig megkérem mennyei Atyámat, hogy fedje fel, mit teszek rosszul, és tisztítson meg minden bűntől és istentelenségtől.
Az, hogy Ő meggyőzzön a bűnről, életbevágóan fontos ahhoz, hogy megfelelően járjunk Vele.
A meggyőzés ajándéka az egyik mód, ahogy Isten szól hozzánk. Ne hagyd, hogy ez kárhoztatás legyen benned, hanem engedd, hogy a szabadság és az Istennel való bensőséges kapcsolat magasabb szintjére emeljen.
Ne állj ellent neki, fogadd el!

ISTEN SZAVA MA HOZZÁD:
Hagyd, hogy Isten felemeljen, és kihozzon a bűnből!

2024. április 16., kedd

FOGADD EL A GYERMEKEIDET OLYANNAK, AMILYENEK🧡

,,🧡Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.,, Ef. 6:4

A szeretet és az elfogadás a legnagyobb ajándék, amit a szülők adhatnak gyermekeiknek. 
Az elfogadás felszabadítja gyermekeinket, és lehetővé teszi számukra, hogy olyanok legyenek, amilyennek Isten tervezte őket. 

A szeretet meglátja gyermekeinkben az ajándékokat, hálát ad Istennek ezekért az ajándékokért, és igyekszik segíteni őket abban, hogy ezeket az ajándékokat Isten dicsőségére használják.

Ahhoz, hogy harmonikus és pozitív kapcsolatunk legyen a gyermekeinkkel, elengedhetetlenül fontos, hogy – még akkor is, ha helyreigazítjuk viselkedésüket –, elfogadjuk őket olyannak, amilyenek, és elfogadjuk egyedi személyiségüket. 

A szeretet nem próbálja rákényszeríteni a gyermekeinket, hogy olyanok legyenek, amilyennek mi szeretnénk. 
Segít nekik, hogy olyanok legyenek, amilyennek Isten szeretné őket látni, és hogy legyőzve gyengeségeiket, erősségeiket használva boldoguljanak.

Hálaadó ima:
Köszönöm neked ma, Atyám, a gyermekeket, akiket nekem adtál, az egyedi tehetségüket és személyiségüket, amellyel mindnyájan rendelkeznek. 
Adj bölcsességet, hogy a legjobb tudásom szerint neveljem őket a Te dicsőségedre. 
Annyira hálás vagyok, hogy az életembe helyezted őket.

2024. április 15., hétfő

IRGALMA MEGÚJUL MINDEN NAP 🧡

,,🧡Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. 
Nagy a te hűséged! ,, Jer sir 3:22-23

Minden nap egy új lehetőség, hogy bezárjuk a múlt ajtaját és megtapasztaljunk egy teljesen új kezdetet.
Az a tény, hogy Isten a napokat 24 órás időszakokra osztotta fel, bizonyítja, hogy rendszeresen újra kell kezdenünk. Mindig van egy új nap, egy új hónap, egy új év.
De ahhoz, hogy kihasználjuk ezeket az új kezdeteket, döntést kell hoznunk, hogy ezt tesszük.

Viaskodsz a bűntudattal és a kárhoztatással?
Rosszul érzed magad valami miatt, amit évekkel ezelőtt tettél, vagy valami miatt ami tegnap történt? Mindegy mennyi idő telt el, a múlt az már a múlt. 
Ami történt megtörtént és csak Isten tudja ezt megoldani.

A te részed, hogy elismered a hibát, megtérsz és elfogadod Isten megbocsátását és továbblépsz.
Jeremiás siralmaiban, Jeremiás próféta azzal bátorít minket, hogy Isten irgalma minden reggel megújul. Minden nap új kezdetet ad.
Annyira örülök, hogy Isten naponta újabb adag irgalmat küld és minden nap egy új kezdet számunkra.

Ima: Istenem, annyira örülök, hogy az irgalmad minden reggel megújul! 
A szereteted, irgalmad, könyörületed és hűséged miatt minden nap új kezdetet élhetek át.

2024. április 14., vasárnap

FERTŐZŐ NAGYLELKŰSÉG🧡

,,🧡A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel!,, Fil. 4:5

Az Úr segítségével a nagylelkűség példaképei lehetünk mindazok számára, akikkel kapcsolatba kerülünk. Ha az életben jobban szeretsz adni, mint kapni, nem fog sokáig tartani, amíg az emberek rájönnek, hogy egészen más vagy, mint amihez hozzászoktak. 
Ahogy tanúi lesznek örömödnek, látni fogják, hogy a hálás szív és a nagylelkűség boldogabbá teszi az embert, mint az önzőség.

Jézus arra bátorított minket, hogy minden ember lássa jó és kedves cselekedeteinket, hogy felismerjék és dicsőítsék Istent (lásd Máté 5:16). 
Jézus nem arra gondolt, hogy hivalkodónak kell lennünk, vagy hogy azért tegyünk dolgokat, hogy lássanak bennünket; arra bátorított, hogy vegyük észre, milyen nagy hatással vagyunk a körülöttünk élő emberekre. 
Természetesen negatívan is befolyásolhatunk másokat, a nagylelkűség azonban nagyon pozitívan hat a körülöttünk élőkre, és boldog emberekké tesz minket.

Hálaadó ima:
Atyám, köszönöm a befolyást, amit nekem adtál. 
A Te segítségeddel arra fogom használni ezt a befolyást, hogy példát mutassak a nagylelkűségre. Segíts nekem, Atyám, hogy ma világosság legyek a sötétségben.

2024. április 11., csütörtök

FELKÉSZÜLVE MÁSOK SEGÍTÉSÉRE🧡

,,🧡Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja “igazságotok gyümölcsét.” 2 Kor. 9:10

Isten megáld minket, hogy mi is megáldhassunk másokat. 
Azt akarja, hogy saját szükségleteinket be tudjuk tölteni, és arra is fel legyünk készülve, hogy segítsünk a rászorulókon. 
Ez az egyik ok, amiért Isten megígéri, hogy gondoskodik rólunk, méghozzá bőségesen. 
Ahhoz, hogy másokon segíthessünk, erőre, jó egészségre és tiszta elmére van szükségünk. 
Pénz is kell, hogy segíthessünk az anyagilag nehéz helyzetben lévő embereken. 
Szükségünk van ruhákra, hogy megoszthassuk azokkal, akiknek szükségük van rá. 
Örömre is, hogy támogassuk a kétségbeesetteket. Isten mindig biztosítja ezeket a dolgokat – és még többet is – mint magot annak, aki hajlandó vetni (lásd 2Korinthus 9:9-10). 

Ez azt jelenti, hogy ha hálás vagy azért, amid van, és hajlandó vagy megosztani másokkal, Isten nemcsak a szükségleteidet fogja kielégíteni, hanem bőséges ellátmányt fog adni, hogy mindig tudj adni. Mindannyian megnyerhetjük a fösvénység elleni harcot, ha egyszerűen gyakoroljuk a nagylelkűséget.

Hálaadó ima:
Köszönöm neked, Atyám, hogy megáldasz engem, hogy én is megáldhassak másokat. 
Segíts meglátni a körülöttem lévő szükségeket, és segíts, hogy megtegyem a magam részét a segítségnyújtásban. Köszönöm, hogy voltak emberek, akik nekem is segítettek az úton. 
A Te segítségeddel én is ugyanezt szeretném tenni másokért.

2024. április 10., szerda

FEKTESS BE A GYÓGYULÁSODBA!🧡

,,🧡Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret.,, Zsid. 10:36

Micsoda áldás, hogy a Szent Szellem segít felülkerekedni a múltunkon. 
Hála Istennek, hittel és türelemmel ki lehet gyógyulni a múlt fájdalmaiból, az ellened elkövetett dolgokból, az általad elkövetett hibákból, a gyógyulás azonban időbefektetést igényel a részedről. Invesztálhatsz továbbra is a nyomorúságodba, vagy elkezdhetsz befektetni a gyógyulásodba.

A múlt feldolgozásának egyik módja, hogy nem a negatív, vesztes érzéseidről beszélsz, 
hanem Isten ígéreteit vallod meg. Amikor így teszel, gyakorlod a hitedet, és befektetsz a gyógyulásodba. Ez egy erőteljes módja annak, hogy valóban elkezdd élvezni az életedet.

Hálaadó ima:
Atyám, hálás vagyok, hogy befektethetek a saját gyógyulásomba azáltal, hogy megvallom a Te Igédet az életem felett. Segíts, hogy inkább a Te ígéreteidre, mint a problémáimra összpontosítsak. 
Köszönöm, hogy jó dolgokat tartogatsz számomra.

2024. április 9., kedd

🌟ISTEN JÓT TERVEZ AZ ÉLETEDRE🧡

Még mielőtt megszülettünk volna, Istennek már egy egyedülálló, különleges terve volt az életünkre. Ez a terv nem a betegségekről, bukásokról, nyomorúságokról, szegénységről szólt. Isten jót tervez a számunkra: életet, teljességet, örömöt.

A Jeremiás 29,11-ben ezt olvassuk:
"🧡Mert csak én tudom mi a tervem veletek – így szól az Úr - békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek."

Az Efézus 2,10-ben ezt olvassuk:
"🧡Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk."

Nagyon hasznos lenne mindannyiunk számára, ha minden nap többször is elmondanánk magunknak:
"Isten jót tervez számomra."
Szilárd meggyőződésünkké kell válnia ennek az igazságnak, mert csak ezáltal tudunk megállni a változó körülményeink és érzelmeink közepette. 

Most lehet, hogy azt kérded:
"Ha egyszer Istennek ilyen csodálatos terve van az életemre, akkor én ezt miért nem tapasztalom meg?"
Teljesen megértelek, ha feltetted ezt a kérdést. Furcsának tűnik, hogy ha egyszer Isten annyira szeret, és jó tervei vannak számunkra, akkor meg miért kell átmennünk annyi szenvedésen és fájdalmon?

Nem szabad elfelejtenünk, hogy van egy ellenségünk, aki le akarja romboni Isten nagyszerű tervét.
Bár Istennek jó terve volt az életemre, mégis úgy nőttem fel, hogy állandóan bántalmaztak, azért mert a gonosz le akarta rombolni Isten jó tervét.

Azonban van valami, amit feltétlenül meg kell értenünk Istennel kapcsolatban. Istennek nem tetszik, ha bántanak minket és megpróbálják meghiúsítani az Ő tervét az életünkben!
Ő felkel és elvezet minket a füves legelőkhöz és csendes vizekhez, ahol felüdíti a lelkünket (Zsoltárok 23, 2-3), miközben változást hoz a helyzetünkben! 

Vigasztaljon az a tudat, hogy amit mi nem tudunk megtenni magunkért, azt az Úr fogja megtenni értünk, ha bízunk Benne!

"Mert ha én, az Úr, szólok, akkor az az ige, amelyet én mondok, valóra válik késedelem nélkül."
(Ezékiel 12,25)

Van két rövidke szó a Bibliában, amik mindig izgatottá tesznek, ahányszor beléjük botlok. 
Két egyszerű szó, amivel az egész Biblián keresztül találkozunk, de két nagyon erőteljes szó:
"De Isten …"

Amint végigmegyünk a Biblián, mindig olvasunk szörnyűségekről, amiket az ördög tervezett Isten népének. Aztán egyszer csak jön ez a két szó: De Isten …, azután a következőkben győzelemről számolnak be a sorok.

A fenti Ige azt a tényt közli, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk, azaz a helyzetünkből következően büntetést és halált érdemelnénk. Azonban a De Isten … megváltoztatja a helyzetet. 
Isten szeretete belép a szituációba és mindent megváltoztat.
Amikor még bűnösök voltunk, Krisztus már meghalt értünk, és ezzel bebizonyította irántunk való szeretetét. Bebizonyította, hogy az Ő szeretete véget vet a bűn rombolásának. 

Amikor Isten elhívott engem azt mondták nekem:
"Joyce, beszélgettünk néhányan, és arra jutottunk, hogy te sohasem lennél képes véghezvinni azt, amiről azt állítod, hogy Isten elhívása számodra. Úgy gondoljuk, hogy a te személyiséged alkalmatlan erre a feladatra.
"

Még most is emlékszem, milyen szörnyen éreztem magam, amikor ezeket elmondták nekem. Megbántottak és elbátortalanítottak …

De Isten elhívott és alkalmassá tett. Amiről mások azt gondolták használhatatlan, azt Isten értékesnek találta. Segített nekem, és ugyanúgy neked is fog! Ámen!

Joyce Meyer -




2024. április 8., hétfő

URAM, TANÍTS IMÁDKOZNI!🧡

„🧡Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: “Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította a tanítványait.” (Luk.11,1.)

Az egyik legfontosabb, mindent megváltoztató ima, amit egy ember elmondhat az ez:
 „Uram, taníts engem imádkozni.” ez nem egyszerűen „Uram, taníts engem imádkozni”, hanem „Uram, taníts engem imádkozni.” tudod, egyszerűen tudni valamit az imádkozásról nem elég, tudnunk kell, hogyan imádkozzunk – mit mondjunk, és hogyan hallgassunk Istenre –egyenként, mint olyan emberek, akik bensőséges, dinamikus, személyes kapcsolatban vannak azzal az Istennel, akihez imádkoznak. 

Bár vannak mindenki által alkalmazható imával kapcsolatos alapelvek, egyéniségek vagyunk, és Isten mindnyájunkat egyenként fog vezetni, hogy különleges személyes módon imádkozzunk és kommunikáljunk Vele.

Volt idő, amikor „ima-szemináriumokra” jártam, és aztán megpróbáltam leutánozni saját imaéletemben azt, amit mások imamódszeréről hallottam. 
Végül azonban rájöttem, hogy Istennek személyre szabott imaterve van számomra – hogyan beszéljek 
Vele és hogyan hallgassak rá a leghatékonyabban – és nekem ezt kell megtalálnom. elkezdtem mondani: „Uram, taníts engem imádkozni.” Isten erőteljes módon válaszolt nekem, és csodálatos fejlődés köszöntött be az imaéletemben.

Ha mélyebb, bensőségesebb, erőteljesebb kapcsolatot akarsz Istennel az ima által, bátorítalak, hogy te is mondd, „Uram, taníts engem imádkozni.” 
Ő válaszolni fog erre és hamarosan nagyobb szabadságot és hatékonyságot fogsz tapasztalni az imaéletedben. Isten egy egyedi, friss tervvel fog vezetni, ami csodálatosan működik majd számodra.

Isten szava ma hozzád: Hagyd, hogy Isten tanítson imádkozni!

2024. április 6., szombat

ERŐSSÉG ÉS GYENGESÉG🧡

,,🧡Akik az Úrhoz kiáltanak, azokat meghallgatja, és kimenti őket minden bajból.,, 
Zsolt. 34:18

Mindannyiunknak vannak erősségei és gyengeségei. 
Ez még azokra az emberekre is igaz, akikről a Bibliában olvasunk. 

Pál is küzdött a gyengeségeivel (lásd 2Kor. 12:9), de megtanult hálás lenni értük, mert rajtuk keresztül felfedezte, hogy Krisztus ereje és kegyelme önmagában is elegendő.

Ha teljes mértékben élvezni akarjuk az Istentől kapott életet, rá kell jönnünk, hogy Krisztus kegyelme elégséges a mi gyengeségeinkre is –hálásnak kell lennünk ezért! 
A Szent Szellem segítségével tudhatjuk, kik vagyunk Krisztusban, és nem kell kárhoztatva érezni magunkat a gyengeségeink miatt. 
Támaszkodjunk az Úrra, és bízzunk abban, hogy az Ő kegyelme és ereje sokkal nagyobb, mint a mi gyengeségeink.

Hálaadó ima:
Atyám, annyira hálás vagyok, hogy gyengeségeimben is erősnek mutatkozol. 
Erőd és kegyelmed elég számomra, ahogyan Pál számára is az volt. 
Köszönöm, hogy mindennapi erőd jelen van az életemben.

2024. április 4., csütörtök

ERŐS KEZDÉS, JÓ BEFEJEZÉS🧡

,,🧡Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre.,,Kol. 1:11

Mindennek, amire vállalkozunk az életben, van egy kezdete és egy vége. 
Jellemzően izgatottak vagyunk egy lehetőség, egy kapcsolat vagy egy vállalkozás kezdetén; akkor is boldogok vagyunk, amikor megünnepelhetjük az elért eredményt, és elégedettséggel tölt el minket egy beteljesült vágyunk. 
Ám a kezdet és a vég között minden helyzetnek van egy “közepe” – és gyakran ott szembesülünk a legnagyobb kihívásokkal.

A kezdetek és a végek között kell kifejlesztenünk azt az elszántságot, amely ahhoz szükséges, hogy legyőzzük a középen felmerülő nehéz körülményeket. 
Olyan emberekké válhatunk, akik befejezik, amit elkezdtek. Hálásak lehetünk, hogy nem kell egyedül végigcsinálnunk – Isten segít nekünk, ha hagyjuk.

Lehet, hogy most éppen valaminek a közepén vagy. 
Bárminek a közepén is találod magad, kérd Istentől az Ő erejét és bölcsességét, fegyelmezd magad még egy kicsit, és határozd el, hogy végigcsinálod egészen a végéig.

Hálaadó ima:
Köszönöm Neked, Atyám, hogy nem vagyok egyedül ebben a helyzetben.
Te itt vagy velem, és megadod nekem a szükséges erőt. 
A Te segítségeddel elhatároztam, hogy nem adom fel.
Végig fogom ezt csinálni, és Neked adom a dicsőséget a sikeres befejezéssel!

2024. április 1., hétfő

ERŐ A VÁRAKOZÁSBAN🧡

,,🧡Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt.,, 
Zsolt. 130:6

Ha problémád van, ne csak azért imádkozz, hogy a probléma megszűnjön, ne csak azért, hogy megkapj valamit, amire szükséged van, vagy amire vágysz; imádkozz azért, hogy Isten megerősítsen téged a várakozás időszakában. Imádkozz, hogy legyen kegyelmed hálás hozzáállással várakozni.

A Biblia azt tanítja, hogy amikor imádkozunk, ha hisszük, hogy megkapjuk, és nem kételkedünk, imakérésünk teljesülni fog (lásd Márk 11:22-24). Azt azonban nem mondja, hogy azonnal.

Mivel Isten időzítése tökéletes, bízhatunk Benne a várakozás folyamatában. 
Hiszem, hogy a hozzáállás, amellyel várunk, részben meghatározza, hogy meddig kell várnunk. 
A hálával teli hozzáállás dicsőíti Istent, és jó tanúságot teszünk hitünkről másoknak.

Hálaadó ima:
Atyám, segíts, hogy megtanuljak hálásan várakozni! 
Köszönöm Neked, hogy jó terved és célod van velem, és pontosan tudod, mire van szükségem, és mikor van rá szükségem.  Ezért hálás szívvel bízom Benned.

2024. március 29., péntek

ENGEDD EL AZ AGGODALOM TERHÉT🧡

,,🧡Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?,, 
Mt. 6:27

Az egy dolog, hogy tudjuk, nem kell aggódnunk, ám egészen más dolog hálásnak lenni ezért az igazságért, és aztán valóban abbahagyni az aggódást. 
Az egyik felismerés, ami segített elengedni az aggódást, az volt, hogy végre rájöttem, mennyire teljesen haszontalan. 
Hadd kérdezzem meg: Hány problémát oldottál meg aggodalmaskodással? Javult-e valaha is valami attól, hogy aggódtál miatta? Természetesen nem.

Amint elkezdesz aggódni vagy szorongani, add át aggodalmadat Istennek imában. 
Engedd el annak súlyát, és bízz benne teljesen, hogy vagy megmutatja, mit kell tenned, vagy Ő maga gondoskodik róla. Az ima hatalmas erő az aggodalommal szemben. 
Eszembe jut egy régi ének refrénje: “Miért aggódsz, ha imádkozhatsz?”. 
Amikor nyomás alatt vagy, mindig az a legjobb, ha imádkozol a szükségedért, ahelyett, hogy idegeskednél vagy panaszkodnál miatta.

Hálaadó ima:
Atyám, köszönöm Neked, hogy nem kell aggódással telve élnem. 
Köszönöm Neked, hogy imádságban Hozzád fordulhatok abban a pillanatban, amikor elkezdek aggódni valami miatt, és gondjaimat Rád vethetem. 
Segíts, hogy ma bölcsen úgy döntsek, hogy abbahagyom az aggódást, és elkezdek bízni Benned.

2024. március 26., kedd

ENGEDD BE ISTENT!🧡

,,🧡 Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi.,, 2 Krón. 16:9

Minél közelebb kerülsz Istenhez, annál könnyebb kialakítani azt az életmódot, ami helyes döntésekre épül. A Fil. 2:12 azt mondja, hogy félelemmel és reszketéssel munkáljátok ki a saját üdvösségeteket. 
Ez azt jelenti, hogy megtérésed követően, amikor újjászülettél, az Istennel való kapcsolatodat úgy építed, hogy tanulmányozod az Igét, tanulsz, imádkozol és közösségben vagy Istennel. 
Meghívod Őt az életed minden területére.

Isten nem akar abban élni, amit én “vasárnap reggeli doboznak” nevezek. 
Ő be akar szállni az életed minden napjába, és részt akar venni mindenben, amit teszel. 
Légy hálás, hogy Isten a társad az életben. Örömmel segít neked, és különösen élvezi, amikor egyszerűen csak együtt lehet veled! Gondolj Rá minden utadon, és Ő fogja irányítani lépteidet (lásd Péld. 3:6.).

Hálaadó ima:
Atyám, szeretném életem minden részét Neked adni. 
Köszönöm Neked, hogy a Te hatalmad túl nagy ahhoz, hogy életem egyetlen részére korlátozódjon. 
Ma úgy döntök, hogy életem minden részét és mindenemet – időmet, energiámat, tehetségemet, pénzügyeimet, kapcsolataimat és érzelmeimet – Neked adom át.

2024. március 25., hétfő

🧡ÉLVEZD MUNKÁD GYÜMÖLCSÉT❣️

,,💞Nincs hát jobb dolog, mint ha az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából. 
De beláttam, hogy Isten kezéből jön ez is.,, Préd. 2:24

Isten tervében nem szerepel, hogy gyermekei soha ne élvezzék munkájuk gyümölcsét. 
Jó dolog keményen dolgozni, de ugyanilyen jó dolog időt szakítani arra is, hogy élvezzük az életet. 
Hála Istennek, Isten El Shaddai, “az Isten több mint elégséges”. 
Ő Jehova Jirah, az Úr, a mi gondviselőnk. Azt mondta, hogy mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk: (lásd Efézus 3:20).

Természetesen Isten azt akarja, sőt parancsolja, hogy bőkezűen szolgáljunk, és adjunk másoknak – azt azonban soha nem akarta, hogy bűntudatunk legyen, ha időt szánunk arra, hogy élvezzük munkánk gyümölcsét. 
A kemény munka jutalmat érdemel, és soha nem szabad azt gondolnunk, hogy ez nem így van. 
Isten megjutalmazza azokat, akik szorgalmasan keresik Őt (lásd Zsidókhoz írt levél 11:6), ezért szánj egy kis időt arra, hogy pihenj, és élvezd azt, amivel Ő megjutalmazott téged!

Hálaadó ima:
Atyám, köszönöm Neked, hogy élvezhetem munkám gyümölcsét. 
Segíts nekem megtalálni az egyensúlyt a kemény munka és az öröm között, amiért megdolgoztam. 
Segíts, hogy élvezzem azt, amiért dolgoztam, amihez Te erőt adtál.

2024. március 23., szombat

ÉLVEZD A KIS DOLGOKAT🧡

,,💞Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!,, 1 Krón. 16:34

Mindössze egy döntés kell ahhoz, hogy a legteljesebb mértékben elkezdjük élvezni az életet. És ez a döntés mindent befolyásol – még az életünk figyelmet alig érdemlő területeit is.

Például dönthetsz úgy, hogy nemcsak a munkádat és az elért eredményeidet élvezed, hanem még a reggeli munkába járást is. Ne legyél annyira frusztrált a forgalom miatt, és ne gondolj arra, hogy mit kell tenned, amikor megérkezel, mert így nem tudod élvezni az utat.

Hálásak lehetünk a dugóban – hálásak, hogy van autónk, hálásak, hogy az autó rendesen működik, hálásak, hogy van munkánk, és hálásak, hogy van néhány extra percünk arra, hogy Istennel töltsünk időt, miközben a forgalomban araszolunk.

Arra bátorítalak, hogy élvezd ma az apró dolgokat. Élvezd az otthonodat, a barátaidat, a gyerekeidet… és igen, még a munkába járást is. Ne feledd, csak egy döntés kell hozzá!

Hálaadó ima:
Atyám, ma úgy döntök, hogy hálás leszek az életemben az apró dolgokért és a figyelmet alig érdemlő dolgokért is. 
Segíts, hogy hálaadó szívem legyen, amely úgy dönt, hogy minden helyzetben meglát Téged és áldásaidat!

2024. március 22., péntek

ELSZÁNTAN KÜZDENI🧡

,,🧡Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: 
“Hallgass el, némulj meg!” És elállt a vihar, és nagy csendesség lett.,, Mk. 4:39

Hála Istennek, nincs olyan vihar az életben, amely nagyobb lenne Isten erejénél és céljainál. 
Ha nem engeded, hogy a nehézségek hatással legyenek rád, akkor azok nem fognak legyűrni vagy lehangolni téged. 
Ha az Úrra összpontosítod a figyelmedet, akkor a viharban is megállod a helyed, és biztonságban megérkezel az Isten által kijelölt célodhoz.
Bármikor, amikor megpróbálunk kilépni és tenni valamit Istenért, az ellenség ellene fog állni. 
Pál bizonyára megtapasztalta ezt. 
Ezt írja az 1Korinthus 16:9-ben: “mert nagy és sokat ígérő kapu nyílt ott előttem, de az ellenfél is sok.”.

Pál megtapasztalta az ellenállást, és te is meg fogod. 
Arra bátorítalak, dönts úgy, hogy azt teszed, amit Isten mond neked.
Ne legyél kétkedő, ne kérdőjelezd meg a döntésedet. Határozd el, hogy végigcsinálod, és nem vagy hajlandó visszafordulni. Bízz az Úrban, légy hálás az Ő erejéért, és haladj előre, bármi történjék is.

Hálaadó ima:
Köszönöm, Atyám, hogy semmi sem túl nehéz Neked. 
Segíts, hogy Rád támaszkodjak, amikor vihar tombol körülöttem. 
Ma Rád összpontosítom figyelmemet, és nem hagyom, hogy csak a problémám kössön le. 
Úgy döntök, inkább Téged csodállak.

2024. március 21., csütörtök

ÉLJ VÁRAKOZÁSSAL❣️

,,💞Várj az Örökkévalóra, légy erős és bátor! Benne bízz, és benne reménykedj!” 
(Zsoltárok 27:14)

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy pesszimistán, kevés várakozással álltunk hozzá dolgokhoz.


Ilyenkor az időjárást részlegesen felhősnek látjuk, a részlegesen napos helyett, a poharat pedig félig üresnek a félig tele helyett. Sokak számára a teljes élet akadálya az, hogy nincsen, vagy csak nagyon kevés várakozásuk van. Minden napot egy negatív, kritikus hozzáállással, a hibákra koncentrálva élnek meg, ritkán remélik a legjobbat, mert túlságosan a legrosszabb várása köti le a figyelmüket. 
Amikor rosszul mennek a dolgok, így szólnak: „Volt egy olyan érzésem, hogy a mai nap rosszul fog elsülni.” Ha pedig jól alakulnak a dolgok, ezt gondolják: „Ez biztosan nem fog sokáig tartani.” 
Akár jók a napok, akár rosszak, akár a hegytetőn vannak, akár a völgyben, egyszerűen nem tudják élvezni az életet… mert nem is gondolják, hogy ez lehetséges.

Ha valakinek nincsen várakozása, az nem egyszerűen néhány zsémbes negatív megjegyzést jelent egy a szokásosnál is hosszabb hétfői napon, vagy azt, hogy rossz lábbal kelt fel. 
A várakozás hiánya egy mélyebben gyökerező problémára utal, mégpedig egy szellemi problémára. 
Az ilyen ember valószínűleg sok csalódáson ment keresztül, aminek a hatására a jövőben is ugyanazt várja. Néhányan olyan alacsony önbecsüléssel rendelkeznek, hogy azt feltételezik, ők nem érdemelnek semmi jót, így hát nem is várnak semmi jót.
 Azután, ott vannak azok az emberek, akik nem tudják, hogy Isten jó, és jó dolgokat tartogat gyermekei számára.

Mik a te tüneteid? Ha őszintén megvizsgálnád a szívedet, mit találnál?
Izgatott vagy a jövővel kapcsolatban? Várakozásod van afelől, hogy a mai nap jobb lesz, mint a tegnapi, és a holnap még jobb lesz, mint a mai nap? 
Minden nap egy boldog várakozással kelsz, hogy Isten valami csodálatosat fog cselekedni az életedben? Vagy pedig a legrosszabbra vagy felkészülve? Aggódsz a rossz dolgok miatt, amik még be sem következtek?

Azon kapod magad, hogy ilyeneket mondasz: „Már megint ez van, soha nem lesz jobb.”
 „Tudhattam volna, hogy rosszul fognak alakulni a dolgok.” „Rossz érzésem van azzal kapcsolatban, hogy…”

Ne felejtsd el, hogy nekünk Isten felé van várakozásunk. Ez több, mint csupán pozitív gondolkodás.
Ez azt jelenti, hogy Istenben bízol, hogy Ő gondoskodni fog rólad és mindenről, ami téged érint!

Forrás: Forrás: Áhitatok.hu -

2024. március 20., szerda

ÉLD A MINDENNAPOKAT EGY NEM MINDENNAPI HOZZÁÁLLÁSSAL!🧡

,,🧡Ez az a nap, amelyet az ÚR elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen! ,,- Zsoltárok 118:24

Úgy gondolom, hogy a zsoltáríró felfedezte annak a titkát, hogyan tudjuk a mindennapjainkat egy nem mindennapi hozzáállással élni.

Egyszerűen kijelentette, hogy mivel Isten készít el minden egyes napot és minden egyes nap egy ajándék, ezért örülni fog neki és élvezni fogja azt.

Döntést hozott arról is, hogyan fogja magát érezni, ahelyett, hogy megvárta volna, hogyan fogja magát érezni.

Isten jelenléte várakozással telivé teszi az életet, ha az életet, mint egészet, megfelelően értelmezzük.

Minden szent és csodálatos, ha az Úrnak tesszük, és hisszük, hogy Ő velünk van.
Kérdezd meg magadtól, hogy vajon tényleg elhiszed-e, hogy Isten veled van a leghétköznapibb tevékenységekben is?
Ha a válaszod igen, akkor különleges napod lesz ma!

Útravaló gondolat: Örvendezni fogok a mindennapjaimban, mert Isten mindennap velem van.

2024. március 18., hétfő

EGYSZERŰ HÍVŐ IMA🧡

"🧡 Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg.
Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.,,
Máté 6:7-8

Sok évig elégedetlen voltam az imaéletemmel. Minden reggel imádkoztam, de mindig azt éreztem, valami hiányzik. Végül megkérdeztem Istent, mi a baj és Ő így válaszolt a szívemben,
 “Joyce, úgy érzed, hogy az imáid nem elég jók.”. 
Nem élveztem az imádkozást, mert nem hittem, hogy az imáim elfogadhatóak.

Túl gyakran saját erőlködésünk ejt csapdába minket az imával kapcsolatban.
Néha annyira hosszan, hangosan vagy ékesszólóan próbálunk imádkozni, hogy szem elől tévesztjük a tényt: Az ima valójában csak beszélgetés Istennel. 
Hossza vagy hangereje, megfogalmazása nem lényeges.
 
Az ima egyetlen fontos alkotóeleme a szívünk őszintesége és az a szilárd hit, hogy Isten meghallgat, és válaszol nekünk.
Akkor is lehetünk hittel teliek, ha csak egyszerűen ennyit mondunk, “Istenem, segíts!”
Ő meghallgatja, és válaszolni fog. Számíthatunk rá, hogy az Úr hűségesen megteszi, amit kérünk Tőle, amíg az összhangban van akaratával.
Az egyszerű, hittel teli ima közvetlenül a szívből jön, és egyenesen Isten szívébe megy tovább.

2024. március 17., vasárnap

BÖLCSESSÉG ÉS KINYILATKOZTATÁS🧡

,,🧡Kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt;. és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön.,, Ef. 1:17–19

Ahelyett, hogy az élet negatív dolgaira koncentrálnánk, a Biblia arra tanít minket, hogy a “lelkünk szemével” a jó dolgokat lássuk Krisztusban. 
Az Efézus 1:17-19 azt mondja, hogy a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelke azért fontos, hogy:Meglegyen bennünk Isten ismerete, vagy akarjuk megismerni Istent. 
Ez nem tanulással szerzett tudás, hanem kinyilatkoztatás.

Ismerjük meg elhívásunk reménységét, Isten örökkévaló tervét és azt, hogy hogyan illeszkedünk bele. Hálásak lehetünk, hogy Isten elhívott minket, hogy az Ő fiai és leányai legyünk, és mint ilyenek, örökségünk van.

Tudjuk, hogy a tudás Isten hatalmának kinyilatkoztatásáról rendelkezésünkre áll. 
Bármit megtehetünk, amire Isten megkér minket, az Ő hatalmának nagysága miatt. 
Adj hálát ma azért, hogy megismerheted Istent, reménykedhetsz, és az Ő erejében élhetsz!

Hálaadó ima:
Köszönöm, Atyám, hogy reményt adtál Krisztus Jézusban. 
Ma a jó dolgokra fogok koncentrálni az életemben, és figyelni fogok a Te hangodra. 
Köszönöm, hogy vezetsz és irányítasz engem a Te Igéd és Szent Szellemed bölcsességével és kinyilatkoztatásával.

2024. március 12., kedd

BÉKELELTÁR KÉSZÍTÉS🧡

,,🧡És eljött, és “békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek”. 
Ef. 2:17

Általában nyugodt légkör vesz körül? Hálatelt szívvel képes vagy megőrizni békédet az élet viharaiban? Békében vagy Istennel? Békében vagy önmagaddal? Ezek fontos kérdések. 
Jó, ha “békeleltárat” készítünk, és megvizsgáljuk életünk különböző területeit, hogy lássuk, kell-e valahol változtatnunk.

Jézus azt mondta, hogy az Ő békességét adta nekünk (lásd János 14:27). 
Ha Ő adja nekünk békéjét, akkor hálásan járhatunk benne és élvezhetjük azt. 
Abban a pillanatban, amikor érezzük, hogy elveszítjük a békénket, először is döntsük el, hogy megnyugszunk. 
Én azt tapasztaltam, hogy minél hamarabb lecsillapodom, annál könnyebben megy. 
Ha hagyom, hogy rendkívül zaklatottá váljak, az nemcsak érzelmileg, mentálisan és fizikailag visel meg, de nehezebben is tudok visszatérni a békéhez.

Jézus békességet biztosított az életünkhöz, de nekünk kell azt magunkévá tennünk, nem szabad hagynunk, hogy a szívünk nyugtalanná vagy rémültté váljon. 
Nem várhatjuk csak passzívan, hogy békességben érezzük magunkat. 
A békére törekednünk kell, nem szabad nélküle élnünk.

Hálaadó ima:
Atyám, köszönöm a békesség ajándékát, amelyet nekem adtál. 
Miközben leltárt készítek az életemről, úgy döntök, hogy elfogadom a Te békédet, és minden nap abban élek. Hálás vagyok, hogy a Te segítségeddel nyugodt lehetek, és élvezhetem a békédet.

BÁTORSÁG, HOGY ÖNMAGAD LEGYÉL🧡

🧡Istenben, akinek Igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?” Zsoltár 56:5

Belefáradtál már abba, hogy játszmákat játszol, álarcokat viselsz és megpróbálsz más lenni, ahelyett, hogy önmagad legyél?
Nem lenne jobb csak szabadon elfogadni, aki vagy, anélkül a nyomás nélkül, hogy másnak kéne lenned, de fogalmad sincs hogyan?
Szívesen megtanulnád, hogyan fogadd el az egyediségedet és hogyan állj ellene, hogy olyan legyél, mint mindenki más?
Ha szeretnéd legyőzni a bizonytalanságot és azzá az emberré válni, akinek Isten elhívott, akkor bátorságra lesz szükséged ahhoz, hogy különbözzél a többiektől.
Amikor nem fogadjuk el egyediségünket és egymáshoz próbálunk hasonlítani, az boldogtalanságot és a frusztrációt eredményez.
Isten szeretné, ha elfogadnád azt, akivé teremtett, ahelyett, hogy emberek elvárásainak próbálsz megfelelni vagy olyanná válni, amilyennek szerinted mások látni akarnak.
Kérdezd meg magadtól: Istennek akarok tetszeni vagy embereknek? 
A valódi békesség és öröm abból származik, ha arra fókuszálunk, hogy ne az embereknek akarjunk tetszeni, hanem Istennek.
Isten tudta mit csinál, amikor megalkotott téged.
Egy egyedi lény vagy, akit Isten gondosan és csodálatosan alkotott meg.
Fogadd el önmagad, mint Jézus Krisztus új teremtményét és légy egyre magabiztosabb, ahogy felfedezed, hogy ki vagy Őbenne.

Ima: Uram, nem fogok emberektől félni. A Veled való kapcsolatban akarom megtalálni a biztonságot és a magabiztosságot. Mától felvállalom, hogy egyedinek teremtettél. Csak Neked akarok megfelelni.

2024. március 8., péntek

EGYRE ERŐSEBBEN AZ ÚRBAN🧡

 ,,🧡Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.,, Ézs. 41:10

Gondolj az életedre. Vannak olyan helyzetek, amelyeket most jól kezelsz, de ezek korábban félelmet és szorongást keltettek benned? Természetesen vannak. 
Ahogy Istennel jársz, Ő megerősít téged, és megedz a nehézségekkel szemben – hálás lehetsz, hogy erősebb vagy, mint korábban voltál.

Ugyanígy biztosíthatlak róla és bátorítalak, hogy néhány dolog, ami most zavar téged, öt év múlva már nem fog ugyanúgy hatni rád. 
Gyakran küzdünk, amikor bizonyos dolgokat először csinálunk, de miután némi tapasztalatot szereztünk, ez a küzdelem már nem lesz jelen. 
Át tudunk törni az akadályokon, és soha nem hagyjuk, hogy a körülmények irányítsanak minket. 
Inkább bízz az Úrban, és tudd, hogy Ő minden helyzetben munkálkodik az életedben.

Hálaadó ima:
Atyám, segíts, hogy minden helyzetben, amellyel szembesülök, tanuljak Tőled. 
Köszönöm Neked, hogy erősebb vagyok, mint voltam, és köszönöm, hogy a jelenlegi körülményeim által még erősebbé teszel. Bízom Benned, tudva, hogy semmi sem túl nehéz Neked.

2024. március 7., csütörtök

EGY GYÖNYÖRŰ CSERE🧡

,,🧡Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.,, 2 Kor. 5:21

A gyönyörű csere, ami akkor történik, amikor életünket Istennek adjuk, olyasmi, amiért mindig hálásak lehetünk. Az üdvösség azt jelenti, hogy Istennek adjuk azt, amink van, és Ő nekünk adja azt, amije van.

Ő elveszi minden bűnünket, hibánkat, gyengeségünket és kudarcunkat, és nekünk adja az Ő képességét, igazságát és erejét. Elveszi a betegségeinket és bajainkat, nekünk adja az Ő gyógyítását és egészségét. Elveszi elrontott, kudarcokkal teli múltunkat, és egy fényes jövő reményét adja nekünk.

Önmagunkban semmik vagyunk; a saját igazságunk olyan, mint a szennyes rongyok vagy a piszkos ruha (lásd Ézsaiás 64:6). 
Krisztusban azonban van egy jövőnk, amiért hálásak lehetünk – egy olyan jövő, amire érdemes várni. 
A “Krisztusban” kifejezés nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy életünk minden területén Belé helyeztük a hitünket. Szövetségben vagyunk a Mindenható Istennel. 
Milyen csodálatos gondolat!

Hálaadó ima:
Atyám, amikor úgy érzem, hogy kisebbrendű vagyok vagy kárhoztatnak, segíts, hogy emlékezzek arra, ki vagyok Krisztusban. Köszönöm, hogy megbocsátást nyertem, elfogadott, igaz, erős és alkalmas vagyok, mert Benned megtaláltam magam.

2024. március 5., kedd

CSELEKEDJ ELŐRELÁTÓAN🧡

,,🧡Fordulj hozzám, légy kegyelmes! Adj erőt (hatalomat és rugalmatlanságot a kísértésben) szolgádnak, segítsd meg szolgálóleányod fiát!,,-  Zsoltárok 86:16

Jézus figyelmeztette a tanítványait mindazokról a dolgokról amiken Neki keresztül kellett mennie, mivel tudta, hogy ezek nehézséget fognak okozni számukra.

Azt mondta: „Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.” (Máté 6:13, 26:41). 
Nem azt mondta, hogy várj az imával addig, amíg meg nem kísértetel, vagy amíg el nem esel a kísértésben, vagy amíg nyakig nem ülsz benne. Jézus arra tanít bennünket, hogy cselekedjünk előrelátóan, amit a Webster szótár úgy definiál, mint „cselekedni a várható jövőbeli problémákon, szükségeken, változásokon.”

Számos izraelita halt meg kígyómarásban még azelőtt, hogy a maradék végül így szólt:
„Imádkozz értünk Mózes, mert vétkeztünk.” (4.Mózes 21:4-9).
Már sokkal korábban fel kellett volna ismerniük az Istentől való segítség szükségét, minthogy azt tették. Ne várj addig az Istenkereséssel, mikor már bajban vagy.  Kérd Őt, hogy tartson ma távol a megkísértéstől.

Fordította: Diana En Arnoud Jan és Antal Orsolya -

2024. március 1., péntek

CSATLAKOZZ A PARTIHOZ!🧡

,,🧡 Az örvendező szív megszépíti az arcot, a bánatos szív pedig összetöri a lelket…,, 
Péld. 15:13

Amikor Jézus meghívta az embereket, hogy legyenek a tanítványai és kövessék Őt, megkérdezte tőlük, hogy akarnak-e csatlakozni a pártjához (az angolban a “party” szó partit és pártot is jelent – a ford. megjegyzése). 
Tudom, hogy Ő a csoportjáról beszélt, de szeretném azt hinni, hogy Jézussal utazni valószínűleg nagyon szórakoztató volt, amellett, hogy kemény munka is.

Az evangéliumokban többször látjuk, hogy Jézus elhívja az embereket, hogy hagyják el addigi életmódjukat, csatlakozzanak az Ő pártjához, és ma is erre hív. 
Igen, van munka, amit Isten országáért el kell végezni, de hála Istennek, jól is érezhetjük magunkat, miközben ezt tesszük.

Amikor Jézust követjük, nem ünnepélyes gyűlésre vagy temetésre megyünk. 
Csatlakozunk az Ő partijához, amely tele van élettel, békével és soha véget nem érő örömmel!
Hálaadó ima

Atyám, segíts nekem, hogy letegyem e világ terheit és gondjait, és ma befogadjam a Te örömödet. 
Köszönöm Neked, hogy azt akarod, hogy jól érezzem magam és élvezzem az életet, amelyet Te adtál nekem. A Te segítségeddel ma és minden nap ünnepelni fogom a Te jóságodat az életemben.


2024. február 29., csütörtök

CSAK ÁLLNI AZ ÚR ELÖTT🧡

,,🧡Eközben a júdaiak valamennyien ott álltak az Úr színe előtt gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt.,, (2Krón 20,13)

Különösen szeretem a mai igeverset és azt a tényt, hogy egy egész nemzet áll Isten előtt.
Látod, Istennél az, hogy nyugodtan megállsz hitben, cselekvésnek
számít. Persze nem testi cselekvés, hanem szellemi.

Az életünkben általában természet szerint cselekszünk, és nagyon kevés dolgot, vagy szinte semmit sem teszünk szellemileg.
Mikor azonban megfegyelmezzük magunkat, hogy csendben legyünk, és várjuk az Urat, akkor erőteljes szellemi tevékenységbe vonódunk bele.
A hajlandóságunk, hogy csendben várjunk, azt mondja az Úrnak,
“Várni fogok Rád, míg teszel valamit ezzel a helyzettel. Közben békességem lesz és élvezni fogom az életemet, míg várok Rád.”

Júda népének, ők álltak itt csendben az Úr előtt, minden oka meglett volna rá, hogy megpróbáljon tenni valamit – bármi mást, mint csendben állni. Túlerővel néztek szembe, akik azért jöttek, hogy elfoglalják a földjüket, és rabszolgává tegyék őket.
Biztos, hogy kísértésük volt arra, hogy felkeljenek ellenük, vagy legalábbis megvédjék magukat.

Azonban nem ezt tették. Egyszerűen megálltak csendben, várták Istent, és Ő csodálatos módon megszabadította őket.

Ha Istenre várunk, az erőt ad: lásd. Ézs.40,31.:
,,Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. 
De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.,,

Szükségünk lehet arra az erőre, amit így várakozás közben nyerhetünk, ahhoz, hogy megtegyük majd azt, amire Isten fog utasítani bennünket.
Akik várják az Urat, meghallják a hangját, választ kapnak, és erőt nyernek, hogy engedelmeskedjenek, és megtegyék, amit mond nekik.

ISTEN SZAVA MA HOZZÁD:
Csendben megállni az Úr előtt: cselekvő hit.

2024. február 27., kedd

BŰNTUDATMENTES ÉLET🧡

,,🧡Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak.,, Róm. 8:1

Nem bűntudatra vagyunk teremtve. Isten soha nem akarta, hogy gyermekeit bűntudat terhelje, ezért a belsőnk egyáltalán nem jól kezeli azt. 
Ha Isten azt akarta volna, hogy bűntudatot érezzünk, nem küldte volna el Jézust, hogy megváltson minket a bűntudattól. Ő magára vette ezeket, vagyis fizetett a vétkeinkért és az általuk okozott bűntudatért (lásd Ézsaiás 53:6 és 1Péter 2:24-25).

Jézus Krisztusban hívőként és Isten fiaiként és lányaiként hálásak lehetünk, hogy megszabadultunk a bűn hatalmától (lásd Róma 6:6-10). 
Ez nem jelenti azt, hogy soha nem fogunk vétkezni, de azt igen, hogy amikor mégis vétkezünk, akkor beismerhetjük, bűnbocsánatot kaphatunk, és megszabadulhatunk a bűntudattól. 
Utunk Istennel a helyes viselkedés és a szentség felé halad, és csak akkor tartunk az igazi szabadság és öröm felé, ha nem cipeljük magunkkal a múltbéli hibákból fakadó bűntudatot.

Hálaadó ima:
Atyám, köszönöm Neked, hogy nem kell egy életen át bűntudatot és szégyent cipelnem magammal. Segíts, hogy elengedjem múltbeli hibáimat, és a Te kegyelmed és megbocsátásod szabadságában járjak.

2024. február 24., szombat

ISTEN MINDEN RÉSZLETTEL TÖRŐDIK🧡

,,🧡Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.” (Mát.10,29-31.)

Azent szellem ereje által Isten minden nap akar szólni hozzád. 
Ő lépésről lépésre el akar vezetni a bajokból azokba a jó dolgokba, amiket neked tartogat. 
Életed legparányibb részletével is törődik. 
A mai igevers szerint még azt is számon tartja, hány hajszál van a fejeden. törődik a szíved kérésével és fel akarja fedni előtted az igazságot, ami szabaddá tesz az aggódástól és félelemtől.

Istennek az a terve, hogy bensőséges kapcsolatban legyen veled, már akkor megvolt, mikor még meg sem születtél, ha elolvasod a zsoltár 16. versét: „Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” 

Isten minden napunkat ismeri, és mindegyikre van terve. 
Ha megkérdezzük minden nap, hogy mit csináljunk, és hisszük, hogy utat mutat nekünk, akkor be fogjuk tölteni az Ő tervét az életünkben.

Felfoghatatlan, hogy Istennek minden egyes földi ember számára van terve, de nagy békességet ad a tudat, hogy a káoszból képes valami értelmes és említésre méltó dolgot kihozni. 
Szánj rá időt, hogy megismerd Istent, mert az Ő terve a Vele való bensőséges kapcsolat által bontakozik ki.

Isten szava ma hozzád: Emlékezz: Isten még a verebeket is számon tartja – bármit is hozzon eléd ma az élet. Az Ő kezében van az irányítás.

2024. február 22., csütörtök

BOCSÁSS MEG🧡

,,🧡Uramnak, az Úrnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az Úr. 
Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek.,,
 (Ézsaiás: 61,1)

Jézus azt tanította, hogy bocsássunk meg azoknak, akik megbántanak, imádkozzunk azokért, akik rosszat tesznek ellenünk és áldjuk azokat, akik átkoznak. 
Ez nagyon nehéz, de van valami, ami még nehezebb: egy gyűlölettel, nehezteléssel és keserűséggel teli életet élni.

A megsebzett érzelmek börtönné válhatnak, amik bezárnak minket a fájdalmunk cellájába és a többi embert kívül rekesztik. Az a fura, hogy a nehezteléstől, keserűségtől, haragtól és fájdalomtól mi szenvedünk, nem pedig az, aki ártott nekünk. Mindezek a dolgok minket emésztenek fel belülről. 
A Máté 18:23-5 elmondja, hogy ha nem bocsátunk meg akkor a hóhérok (az angol fordításban kínzók) kezébe kerülünk. Elég nagy kín, amikor gyűlöletes gondolatok forognak az agyunkban valakivel kapcsolatban.

A megbocsátás a kulcs, ami kinyitja a fájdalom és gyötrődés börtönének ajtaját. 
Magadnak teszel szívességet, ha megbocsátasz.

A másik dolog, amiben hasznos számunkra a megbocsátás az, hogy Istent felhatalmazza arra, hogy munkálkodjon bennünk. Sokkal boldogabbak vagyunk és fizikailag is jobban érezzük magunkat, ha nem vagyunk tele a meg-nem-bocsátás mérgével. 
A keserűség, neheztelés és meg-nem bocsátás okozta stressz és nyomás komoly betegségek kialakulásához vezethet. 
A Márk 11.22-26 világosan tanítja, hogy a meg-nem-bocsátás, megakadályozza, hogy a hitünk működjön.Ha a megbocsátást választod, azzal segítesz magadon és másokon.

Azonban, nem csak magamon, hanem a másik emberen is segítek, azáltal, hogy elengedem, és átadom Istennek, hogy végezze el benne, amire csak Ő képes. 
Ha az útba állok – azaz, én magam akarok bosszút állni, vagy elbánni a helyzettel, ahelyett, hogy Istenben bíznék – akkor Isten addig nem köteles elbánni az illetővel. Viszont, ha a megbocsátáson keresztül az Ő kezébe tesszük azokat, akik megbántanak minket, akkor ezt meg is fogja tenni.

Az Istennel való kapcsolatodra is kihatással van a megbocsátás.
Az Istennel való kapcsolatod szabadon szárnyal, ha hajlandó vagy megbocsátani, viszont megreked a meg-nem-bocsátás hatására. 
A megbocsátás elveszi a teret a Sátántól, és a lehetőséget, hogy becsaphasson minket (2Korinthus 2:10,11). 
Az Efezusi 4:26,27 arra tanít, hogy ne hagyjuk lemenni a napot haraggal a szívünkben. 
Ha harag van a szívünkben, akkor helyet adunk a Sátánnak.
Ne hagyd, hogy a gonosz gyötörjön. Légy kész hamar megbocsátani.

Jézus azért jött, hogy a börtönünk ajtaját kinyissa és szabaddá tegyen. Ő meg akar gyógyítani.
A kérdés: te akarod-e?

Itt van néhány lépés, amik segítséget nyújthatnak neked:
- Hozd meg a döntést, hogy megbocsátasz, annak ellenére, hogy mit érzel. 
A megbocsátás akarati döntés és nem érzés. Az érzések majd követni fogják a döntésedet, de ez nem megy egyik napról a másikra. Kérd Istent, hogy gyógyítsa meg az érzelmeidet.

- Kérd Isten kegyelmét, hogy ki tudj tartani a döntésedben. Isten kegyelme, egyszerűen az Ő ereje, amely képessé tesz, hogy könnyen megtegyél olyan dolgokat, amelyeket magadtól semmilyen erőfeszítés árán sem tudnál megtenni. A megbocsátás kétség kívül erőnkön felüli dolog, amelyhez szükségünk van Isten segítségére.

- Imádkozz azért, aki megbántott. Húha! Lehet, hogy ez a legnehezebb dolog az egész folyamatban. 
De amikor imádkozol az illetőért, akkor ezzel Istent beengeded a szituációba és lehetővé teszed, hogy munkálkodjon az adott személyben. Lehet, hogy az illető nincs is tudatában, hogy mit tett, vagy becsapottságban él és nem látja, hogy mit tett. 
Bármelyik is a helyzet, mindenképpen szüksége van arra, hogy Isten felnyissa a szemét.

- Áldd, és ne átkozd az illetőt (Róma 12:14). A görögben „áldani” azt jelenti, hogy jót mondani, „átkozni” pedig azt jelenti, hogy rosszat mondani. 
Nem szabad újra és újra elmondanod a rosszat, amit ellened tettek, mert ha állandóan ismételgeted, akkor nem tudsz túljutni rajta.

- Bízd Istenre a helyzetet és a személyt. Ne akarj bosszút állni. Tyű, ez kemény! 
Mennyivel könnyebb lenne, ha tehetnél valami csúnya dolgot ellene, amitől rosszul érezné magát!
Ne tény semmi ilyet. Hagyd, hogy Isten tegye a dolgát, te pedig csak nézz előre, és tedd meg amit Isten kér tőled.

Végül segítségedre lehet a következő ima:
Atyám, hozzád jövök, mert meg akarok bocsátani (ide mondd, hogy kinek). 
Semmim sincs, amit eléd hozhatnék, csak ez a fájdalom és harag amiatt, ami történt. 
Nem tudom, Uram, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel, így eléd hoztam és leteszem a lábaid elé. 
A Te Igéd azt mondja, hogy bocsássak meg (ide mondd, hogy kinek), ezért meghoztam a döntést, hogy ezt teszem. Kérlek, gyógyíts meg belül, hogy el tudjam engedni ezt a dolgot.

Imádkozom (ide mondd, hogy kiért), kérlek, te munkálkodj benne, ahogyan a legjobbnak látod. Gyógyítsd meg és áldd meg őt. Imádkozom, hogy ő is téged kövessen.
 
Köszönöm, hogy megsegíted őt. Köszönöm, Uram, hogy leveszed rólam ezt az egész dolgot. 
Köszönöm, hogy szereteteddel meggyógyítasz és helyreállítasz engem. Jézus nevében, Ámen!

2024. február 17., szombat

BÁTORSÁG! 🧡

🧡Ezt azért mondom nektek, hogy teljes békességetek és bizalmatok legyen bennem. 
Ezen a világon próbatételek, nehéz időszakok és szenvedések várnak rátok, de legyetek bátrak: én már legyőztem a világot.” (János 16:33)

Kivétel nélkül, mindannyian megtapasztalunk nehéz időszakokat életünk során. 
Jézus konkrétan megmondta, hogy ezen a világon szenvedések várnak ránk. 
Ez a világ egy olyan hely, aminek a próbatételek és nehézségek szerves részei. 
Nincs az a mennyiségű hit, ami meg tudná változtatni ezt a tényt.

Viszont, az a jó hírem, hogy Isten nem hagy magunkra a nehézségeinkben. 
Jézus a mi békességünk, és emiatt jó okunk van arra, hogy bátrak legyünk. Ő legyőzte a világot. 
Ez a garancia arra, hogy minket nem fognak maguk alá gyűrni az élet próbatételei.

Bármilyen nyomorúsággal is nézel szembe, tartsd a szemed Jézuson. 
Az élet viszontagságai ide-oda hányják az érzelmeidet, mint a tenger hullámai a parafa dugót. 
Azonban, az Ő benned rejlő élete stabilizálja az érzelmeidet, és lecsendesíti a tomboló gondolataidat. Tudatosan arra koncentrálj, amit tudsz – hogy Mennyei Atyád jó, és Jézus Krisztus Szelleme benned van, hogy végigmenjen veled az adott helyzeten. 
Ne arra fókuszálj, amit nem tudsz, teret hagyva így a képzelőerődnek, hogy vad gondolatokat tápláljon a jövőddel kapcsolatban. 
Az, Aki legyőzte a világot, irányítása alatt tartja a dolgokat, és Ő nagyon szeret téged!

Steve McVey -

2024. február 16., péntek

AZ ÚR KEZÉBEN VAN A JÖVŐD!🧡

"🧡Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat és hirdessem az Úr kedves esztendejét." (Lukács 4,18 -19.)

Egy teljesen működésképtelen családból származom, ahol rengeteg bántásban volt részem.
A gyermekkorom telve volt félelemmel és gyötrelemmel. Szakértők szerint egy gyermek személyisége élete első öt évében formálódik ki. Hát az én személyiségemmel igen nagy bajok voltak! 
Tettetésben éltem a védelmi falaim mögött, amiket azért emeltem, hogy megvédjem magam az emberek bántásától. Kizártam másokat, ugyanakkor magamat bezártam. 
Annyira telve voltam félelemmel, hogy csak úgy tudtam elképzelni, hogy szembenézzek az élettel, ha szüntelenül én irányítottam, így senki sem tudott bántani.

Fiatal felnőttként megpróbáltam Jézusért élni, és követni a keresztény életstílust. 
Azt tudtam, honnan jöttem, de azt nem, hogy hová tartok. Úgy éreztem, a múltam mindig tönkre fogja tenni a jövőmet. 
Azt gondoltam: „Ilyen múlttal a hátam mögött, hogyan lehetnék valaha is rendben? Lehetetlenség!” 
Azonban, Jézus azt mondta, hogy Ő pont azért jött, hogy meggyógyítsa a betegeket, a megsebzetteket, az összetört szívűeket, és azokat, akiket csapások, szerencsétlenségek sújtottak.

Jézus azért jött, hogy megnyissa a börtönajtókat és szabadon bocsássa a foglyokat. 
Semmivel sem jutottam előrébb, amíg nem kezdtem hinni abban, hogy szabad lehetek. 
Magamévá kellett tennem egy pozitív látásmódot az életemre nézve. 
El kellett hinnem, hogy a jövőmet nem a múltam, és még csak nem is a jelenem határozzák meg.

Lehet, hogy nagyon fájdalmas múltad volt, vagy lehet, hogy a jelen körülményeid lehangolóak, negatívak. Lehet, hogy olyan helyzettel kell szembenézned, ami semmi reménnyel nem kecsegtet.

De teljes bátorsággal mondom: nem a múltad és nem a jelened határozzák meg a jövődet!

2024. február 15., csütörtök

AZ ÚR, A MI ISTENÜNK AZ EGYETLEN ISTEN🧡

,,🧡 Igazság által leszel erős, nem kell félned az elnyomástól: távol marad tőled, sem a rettentéstől: nem közelít hozzád.,, (Ézsaiás 54,14)

Nagyon fontos, hogy szilárdan álljunk Jézus Krisztus igazságában. Miért? 
Mert ez fogja meghatározni, hogyan válaszolunk a vádló hangokra, amikor Istenhez imádkozunk és dolgokat kérünk Tőle.

Tegyük fel, hogy egy állásinterjúra tartasz, és a vádló ezt mondja: 
„Nézzenek csak oda, milyen könnyen kijössz a sodrodból vezetés közben! 
Hogy van képed ezek után azt hinni, hogy Isten jó lesz hozzád?”

Erre válaszolhatsz így: „Hát, igazad van.
Hogy is várhatnám, hogy Isten kegyelme, jósága velem lesz az interjún?” 
Ez azt jelenti, hogy a saját igazságodban bízol.
Azt gondolod, hogy neked magadnak kell igazzá, elfogadottá tenned magadat Isten előtt, és neked magadnak kell kivívnod Isten kegyelmét, jóindulatát.

Vagy pedig így is válaszolhatsz:
„Igen, igazad van. Egyáltalán nem érdemlem meg Isten kegyelmét, jóindulatát. De tudod mit? 
Nem arra nézek, amit megérdemlek. Arra nézek, amit Jézus Krisztus tett értem.
Köszönöm, hogy még most is, ebben a helyzetben is Te teljesen igaznak látsz.
A Te kereszted és a Te tökéletes áldozatod miatt várhatom, hogy Isten kegyelme, jósága velem lesz az interjún.”

Látod a különbséget?
A második válaszban Jézus igazságára hagyatkozol, és nem a saját jócselekedeteidre, azaz a saját igazságodra.
Úgy mész az interjúra, hogy Jézus meg nem érdemelt kegyelmére, jóindulatára hagyatkozol.
Békességgel és örömmel a szívedben vezetsz hazafelé, és az Atya szeretete és jósága kísérnek (Zsoltárok 23:6).

Következésképp türelmesebb leszel a többi autóssal is.
A gyakorlati szentséghez, békességhez és gyümölcsöző élethez vezető út az, ha szilárdan állsz Krisztus igazságában és meg nem érdemelt jóságában.

Joyce Meyer -