2023. május 3., szerda

🧡TÖLTS IDŐT ISTENNEL❣️

Találd meg az időt amikor csendességben lehetsz Vele,akár pár percre is,hogy meghalld az Ő szavát ,vezetését. 
Néha túl elfoglaltak vagyunk arra,hogy időt töltsünk Istennel, de ez csak az időbeosztáson, jó szervezésen múlik.
Állítsd a napirended Isten köré és így mindig lesz Időd Őrá.


Amikor először próbáltam időt tölteni az Úrral, nagyon nehéz volt. Ostobán éreztem magam, és egy kicsit feszélyezettnek. Unatkoztam. 
Csak ültem, ásítoztam, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne aludjak el. 
Mint minden értékes dologhoz, ahhoz is idő kell, hogy kimunkáljuk magunkban, hogyan kell csendben ülni az Úr jelenlétében. Utána megállás nélkül kell csinálni. 
Ez nem olyan dolog, amit mástól megtanulhatsz. Szerintem lehetetlen egy másik embert megtanítani az Istennel való szövetségre. 
Miért? Mert minden ember más, és saját magának kell megtanulnia, hogyan léphet kapcsolatba Alkotójával.

Az én személyes szövetségben töltött időm több dologból áll: az ima különböző formái (kérés, közbenjárás, dicséret), a Biblia tanulmányozása, olyan könyvek olvasása, amelyeken keresztül az Úr tanít engem, az Úrra való várakozás, bűnvallás, sírás, nevetés, az Úrtól kapott kijelentések. 

A Vele töltött idő minden nap teljesen más.

Istennek minden ember számára személyre szabott terve van. 

Ha elmész Hozzá, és engedelmeskedsz Neki, beköltözik a szívedbe és veled lakik. 
Tanítani fog, és vezet majd azon az úton, amelyen menned kell. Ne próbálj úgy cselekedni, ahogy mások cselekednek, azzá lenni, amivé mások váltak. 
Csak engedd meg az Úrnak, hogy megmutassa, hogyan lehetsz Vele szövetségben. Aztán indulj el azon az úton, amelyet Ő mutat neked, lépésről lépésre.

Előfordul, hogy olajat kell félretenned a későbbi időkre. Ez nemcsak azt jelenti, hogy az Úrral való szövetségben kell lenned nap mint nap, hanem azt, hogy lesznek olyan időszakok, amikor az átlagosnál több időt kell Vele töltened, hiszen az Úr tudja, hogy egy olyan helyzetben vagy, amely mind a fizikai, mind a szellemi erőforrásaidat le fogja meríteni.

Emlékszel a tíz szűzről szóló tanításra, akik hozták a lámpásaikat és várták, hogy megérkezzen a vőlegény? Öten közülük balgák voltak, és nem hoztak elegendő olajat, míg a másik öt bölcs volt, tartalékoltak annyi olajat, ami elegendő volt arra az esetre, ha késne a vőlegény. 
Amikor a vőlegény késett, a balga szüzek olaja elfogyott és könyörögni kezdtek a többieknek, hogy adjanak nekik kölcsön, de ők ezt nem tették meg. 
Mivel a balga szüzek elrohantak, hogy vegyenek még olajat, lemaradtak az esküvőről. (Máté 25:1-12)

Vannak köztünk olyanok, akik hasonló cipőben járnak? Nem vesszük az időt és fáradságot arra, hogy a ránk váró dolgokra felkészüljünk. Kifogy az olajunk, és próbálunk kölcsönkérni azoktól, akiknek még van tartalékuk. Az Úr ezt egy ideig engedi is, de előbb vagy utóbb meg kell tanulnunk, hogy saját olajkészletünk legyen, ha a jövőben szükségünk lenne rá.

Ha minden reggel alvás helyett tíz vagy tizenöt percet áldozol arra, hogy korábban felkelsz és az Úr arcát keresed, Ő megfizet ezért az áldozatért. Ha este fél órával előbb kikapcsolod a tévét, és az Úrral töltöd az idődet, Ő ezt bőségesen megjutalmazza majd.

Vannak időszakok, amikor a megfeszített munka vagy egy emberpróbáló helyzet valamennyi tartalékodat felemészti, és egy kis „extra időre” van szükséged a feltöltődéshez.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem élvezheted az életet, állandóan egyedül kell lenned a szobában Istennel. Ő szerető Atya. Azt akarja, hogy gyermekei bővölködő és vidám életet éljenek. 
Nem fog tőled többet kérni, mint amit adni tudsz. Ő egyszerűen tudja, mi az, amire szükséged van ahhoz, hogy bővölködő, vidám, győzedelmes életet élj. 
Azt is tudja, hogy ez nem módszer kérdése, ez Tőle van.

Tanuld meg, hogyan kell gyorsan követni a Szent Szellem buzdítását.
Tölts időt Istennel, hogy a mindennapi élethelyzeteidben stabil maradhass.

Forrás: Örömteli mindennapok-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése