2018. március 21., szerda

Joyce Meyer: Ha félsz is, cselekedj! 2. rész

A rossz félelem: Ha tiszteletteljes Istenfélelem nélkül éljük az életünket, az emberek tetszését igyekszünk elérni Istené helyett. Habár a Biblia sokat beszél az Istenfélelemről, sehol nem helyesli az emberektől való félelmet (lásd Példabeszédek 29,25) és sehol nem fogadja el az ördögtől való félelmet. 


Nem kell félned sem az ördögtől sem az emberektől, attól, hogy vajon mit gondolnak, mit mondanak, mit tesznek vagy mit fognak tenni. Ha Isten helyett az embereknek akarunk megfelelni, az életünk tele lesz nyugtalansággal. Ha Isten megkér bennünket egy feladat elvégzésére, mi azonban inkább valami mást teszünk, elszalasztjuk Isten tervét az életünkben. Inkább az emberek előtt hajtunk térdet, mint Isten előtt, amitől gyötrő érzésünk támad, és ez vezet végül a nyugtalansághoz. Ez pedig ellopja a képességünket, hogy bízni tudjunk.
A félelem befolyása: Sok ember él a félelem befolyása alatt. A félelem szó görög megfelelője a "phobos", ami eredetileg menekülést jelentett. Először a rémület okozta menekülést, aztán pedig az okot, ami a menekülést kiváltja. Valójában a félelem és menekülés olyan közeli kapcsolatban állnak egymással,hogy a menekülés egyik jelentése "veszély miatt elfutni" vagy "veszély elől elfutni".
Más szavakkal: amikor félünk, menekülünk. A legtöbb embernek megvan a magyarázata a félelemre.
Vine így összegzi ezeket az okokat: "minden amit az ellenség a megfélemlítés által okoz." Bizonyos tekintetben elég erős a személyiségem, mégis voltak olyan területek az életemben, ahol a félelem szelleme előtt térdet hajtottam. Mindannyiunknak vannak olyan területei az életben, ahol erősek vagyunk, másutt azonban a félelem legyőz bennünket. Elisabeth Elliott egyike annak az öt nőnek, akiknek misszionárius férjeit vagy testvéreit egy ecuadori indián törzs tagjai ölték meg.

A misszionáriusok az evangéliumot hirdették az indiánoknak. Elisabeth és Rachel Saint, az egyik misszionárius testvére, később együtt evangelizáltak ezeknek a törzseknek, beleértve azokat az embereket is, akik megölték férjeiket és testvéreiket. Elisabeth Elliott elmondja, hogy az élete akkoriban teljesen a félelem irányítása alatt állt.
Nem tudta megtenni azokat a dolgokat, amiket szeretett volna, vagy amit Isten akart, hogy megtegyen, mert amint belekezdett, a félelem megakadályozta őt.
Egy barát pár egyszerű, de hatásos szava megszabadította őt: cselekedj, ha félsz is. Ámen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése