2023. október 14., szombat

AZ ELME HARCTERE🧡 14 Napos áhitat -

Gondosan felépített tervek


,,
💞Hiszen mi nem emberek ellen harcolunk, hanem szellemi természetű uralkodók és fejedelmek ellen, a jelenlegi sötét világot irányító hatalmas és gonosz szellemek ellen, akik a magasságban vannak.,, - EFEZUS 6:12

- Hogy tehetted? – kiáltott fel Helen. – Hogy tehettél ilyet?
Tom tehetetlenül bámult a feleségére, mert házasságtörést követett el, szembenézett a bűnös tetteivel és a felesége bocsánatát kérte.

- De tudtad, hogy rosszat teszel – mondta Helen – Tudtad, hogy ez a házasságunk végső elárulása.
- Soha nem terveztem, hogy félre fogok lépni – mondta Tom könnyekkel a szemében

Tom nem hazudott. Tudta, hogy bár rossz döntést hozott, nem nézett előre a cselekedetei jövőbeli következményeire. Majd egy óra könyörgés után valami olyat mondott, ami segített Helennek, hogy elkezdje megérteni őt és végül megbocsájtson neki.

- Mielőtt házasságtörést követtem el, már többszáz módon hűtlen voltam hozzád – beszélt arról, hogy túl elfoglaltak voltak, hogy időt töltsenek egymással, a kritizáló hozzáállásáról, Helen időszakos érzelmi reakcióinak hiányáról, és arról, hogy Helen nem hallgatta meg, mikor a munkahelyi problémáiról mesélt. – Csak pici dolgok, mindig csak kis dolgok – mondta - legalábbis eleinte annak tűntek.

Ez pontosan az, ahogyan a sátán dolgozik az emberek életében. 
Először az elménket bombázza ravaszul kiötlött, ismétlődő irritációval, elégedetlenséggel, zsörtölődő gondolatokkal, kétséggel, félelemmel és magyarázatokkal. 
Lassan és megfontoltan halad (végül is a gondosan felépített tervekhez idő kell).

Tom azt mondta elkezdett kételkedni abban, hogy Helen tényleg szerette, mert Helen nem hallgatta meg és nem mindig viszonozta a szerelmes kezdeményezéseit. 
Ezeken a gondolatokon töprengett Tom. Amikor valami olyat tett Helen, ami Tomnak nem tetszett, akkor azokat ő megjegyezte. Emlékezetében tartotta ezeket és hozzáadta azoknak a dolgoknak a listájához, amikkel elégedetlen volt.

Az egyik kolléganője viszont meghallgatta, sőt együtt is érzett vele, majd egyszer azt mondta – Helen nem érdemel meg egy olyan gondoskodó, szeretetreméltó férfit, mint amilyen te vagy. 
(A sátán a hölgyön keresztül is dolgozott). 
Minden egyes alkalommal, mikor Tom egy icipici lépéssel is lelépett a helyes útról, fejben megmagyarázta a cselekedeteit: ha Helen nem figyel rám, van aki meghallgat. 
És bár általánosságban beszélt, igazából a kolléganőjére gondolt a szomszéd irodából.

És a kolléganő meghallgatta. Pár héttel később Tom megölelte őt és mindvégig azt kívánta, bárcsak ugyanezt az odaadó reakciót érezné a feleségétől is. Egy ártatlan ölelés volt, vagy legalábbis úgy tűnt. Tom nem értette, hogy a sátán sosem siet. Mindig szán időt arra, hogy kidolgozza a tervét. 
Nem fogja rögtön letaglózni az embereket erőteljes vágyakkal. Ehelyett az elménk ellensége kis dolgokkal kezd – kis elégtelenségekkel, kis vágyakkal – és onnan építkezik.

Tom története hasonlít ahhoz a 42 éves könyvelőéhez, akit 3 millió dollár ellopásával vádolt a cége. 
Ő azt mondta: ‘Először csak 20 dollárt vettem el. 
Ennyire volt szükségem, hogy a minimális törlesztést kifizessem a hitelkártyámon. 
Vissza akartam fizetni.’ Mivel senki sem kapta rajta, két hónap múlva újra ‘kölcsönvett’ egy kis pénzt.

Mire rajtakapták, a cég már a csőd szélén állt. – Én sosem akartam senkit bántani vagy rosszat cselekedni – mondta. Ő sosem akart nagy dolgot elkövetni, csak kis pénzeket akart ellopni. 
Az ügyész szerint majdnem 20 éve folytatta ezt a tevékenységet.

Így dolgozik a sátán: lassan, szorgalmasan és kicsinyenként. 
Nagyon ritkán támad meg minket közvetlenük vagy frontálisan. 
A sátánnak csak egy lehetőségre van szüksége, hogy elkezdje befecskendezni a gonosz, önző gondolatokat a fejünkbe. 
És ha ezektől nem szabadulunk meg, a fejünkben maradnak, így folytatva a gonosz, pusztító tervet.

❣️Nem kell megengednünk, hogy a rossz gondolatok tanyát verjenek a fejünkben. 
Pál apostol azt írta: “A mi fegyvereink … Isten ereje által hatásosak! 
Ezekkel le tudunk rombolni minden büszke erődítményt, amelyet az ellenség azért épített, hogy Isten igazi megismerését akadályozza. Le is rombolunk minden emberi okoskodást és vitatkozást, és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjen a Krisztusnak!”
(2 Korintus 10:4–5).

Uram, Jézus a nevedben kiáltok hozzád győzelemért. Segíts nekem minden gondolatot engedelmességre utasítanom. Segíts, hogy ne engedjem, hogy a sátán szavai a fejembe maradjanak és megfosszanak a győzelmemtől. 
Ámen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése